Budapest: 23.92°
HUF/EUR: 331.33
szechenyi
Hírek » Részletek

A kormány ajándéka a 100. ILO ülésre - megszűnik az OÉT


Példa nélküli és elfogadhatatlan a kormány ma délután bejelentett szándéka, amely szerint minden egyeztetést nélkülözve, és szembe menve az európai értékekkel, egyszerűen megszünteti az Országos Érdekegyeztető Tanácsot.

A LIGA Szakszervezetek felháborítónak tartja a kormány magatartását, amely minden demokratikus normával összeegyeztethetetlen. Nem elég, hogy folyamatosan törvénysértő állapotban van a kormány az Országos Érdekegyeztető Tanács működtetésének eddigi szüneteltetésével, most tovább ront a helyzeten és annak ellenére, hogy az OÉT-ről szóló törvényt kétszer is megszavazta az akkor még ellenzékben lévő Fidesz, most egyszerűen eltörli a húsz éve komoly eredményekkel működő, háromoldalú szociális párbeszéd intézményét.

A nemzetközi munkaügyi szervezet (ILO) 100. jubileumi ülésén ezek után várható lesz Magyarország kormányának súlyos elítélése munkavállalói részről, valamint az Európai Bizottság is kemény kérdéseket tehet majd fel ez ügyben. Mint emlékezetes, az Európai Szakszervezeti Szövetség nemrég megtartott XII. kongresszusán már súlyos kritikát fogalmazott meg a kormánnyal szemben.

A kormány pökhendiségére jellemző, hogy az OÉT helyébe léptetni kívánt monstre egyeztető tanácsból is rögtön bejelentette kvázi visszavonulását (csak megfigyelőként van jelen) valamint sietett hozzátenni, hogy a tanács döntései amúgy is csak ajánlás jellegűek, azok igazából nincsenek hatással a kormány munkájára.

A LIGA Szakszervezetek szerint az OÉT elmúlt 20 évi munkájának becsmérlése csak azt jelentheti, hogy miután a kormány a szakszervezetek és a munkaadók folyamatos kérései ellenére sem hívta össze a plenáris ülést, egyszerűen fogalma sincs arról, az mire is való. Pedig a taxisblokád óta számtalan olyan nagy társadalmi és gazdasági konfliktus megelőzéséhez és megoldásához nyújtott megfelelő intézményesített hátteret, amelyek minden kormánynak - de leginkább a magyar munkavállalóknak - csak hasznára váltak. Ennek egyeztetés nélküli és azonnali felrúgása pedig további komoly társadalmi feszültségekkel jár majd, amelyekkel a kormánynak így nagy valószínűséggel egyedül kell szembenéznie majd.

Hivatkozás: http://fidesz.hu/index.php?Cikk=163344

Letölthető állományok:

03359_NGTT_torvenyjavaslat.pdf (142 kb)
Cimkék: OÉT

Hozzászólások 4 hozzászólás

Zoli
http://pk10.nolblog.hu/archives/2011/05/28/Ki_iranyit/
Zoli
Vajon miért nem vagyok meglepődve? Ahogy a rendvédelmisek ellen most már - Répássy államtitkár (Úr?) megnyilatkozása után - egyértelmüen politikai megtorlás kezdődött, most a társadalom többi része következik szép sorban. Egy önmagára valamit is adó demokráciában egy ilyen megnyilvánulás után az a minimum elvárás, hogy az elkövető elegánsan bocsánatot kér és lemond. (Persze ez csak a demokráciákban van így) Szerencsére az istenadta népet nem lehet lecserélni. Ez fordítva nem biztos, hogy így van. Az állampolgárok szépen lassan levelező tagozatos állampolgárokká válnak és csakis azokra a kérdésekre válaszolhatnak, amit jól célzottan feltesznek nekik. Vajon mennyire sérti a népképviselet elvét, hogy azok akiket mi küldtünk oda a saját képviseletünkre, ehelyett a király kitalációit szépen sorban (félelemből, talán megélhetési megfontolásból, meggyőződésből, stb?) egyéni képviselői indítványok sorával előterjesztik. Ezek szerint minket csak négy évente kell megkérdezni aztán már azt csinál mindenki amit akar, vagy legalábbis ami neki és egy nagyon szük csoportnak az érdeke. Vajon ki irányítja ezt az országot, és vajon kinek az érdekében.??? Vajon soha senkin nem lehet számon kérni azt, hogy amit mond és cselekszik az köszönő viszonyban sincs egymással, sőt homlok egyenest ellentétes azzal? A társadalom nem szenved amnéziában pontosan tudja ki és mit ígért, nekik viszont azt hiszem elgurult a gyógyszerük és egyáltalán nem emlékeznek arra amit ellenzékben fennen hangoztattak. Részemre ezeknek nagyon rossz üzenete van. Add a bizalmadat, majd utána megnyúzlak. Az OÉT megszüntetése egy nagyon fontos jelzés, különösen a sarkalatos törvények (közte a Munka Törvénykönyve) átalakítása, módosítása előtt. Az utolsó bástyát is sikerült bevenni ahol még valódi egyeztetés folyhatna. Talán nem véletlen, hogy az egyenruhásokon kezdődött a megtorlás. A többi alacsonyan szervezett tömeg legyürése (azért vannak kivételek) már csak egy délelőtti matiné lesz a hatalom programjában. Civilek ÉBRESZTÕ!!! Amikor az egymással szembefordított társadalmi rétegek egy része a fegyveresek feletti diadal (ami azért még kétséges) mámorától megrészegülve elégedetten hátradől, gondoljon arra, bizony ő lesz a következő. Arra is gondoljon, hogy az esetleg sárba tiport, megalázott, kisemmizett, ellehetetlenített - és akkor már csak a saját és családja puszta fizikai létéért küzdőktől- már semmilyen segítségre nem nagyon lehet számítani.
A király legújabb víziója, hogy mindenki mondjon le az ország érdekében egyhavi fizetéséről vagy nyugdíjáról. Igen ,persze legelőször, azok akik a hónap közepén amúgy sem tudják a számláikat kifizetni, hogy aztán eltünjön az így beszedett sarc azok zsebében akik havonta rendszeresen egymillió forint feletti költségtérítést vesznek fel, természetesen jogszerüen.(Lázár, 2010-ben Tizennyolcmillió)
A Hősök Napjának előestéjén már csak egy gondolat. Az, hogy ki válik hőssé, vagy áldozattá mindig csak utólag derül ki. Nagyon szük a kettő közötti mezsgye. Úgy látom mi magyarok soha nem tanulunk a történelemből. Nekünk hosszú idő után folyamatosan vannak akiket nagy ünnepségek közepette rehabilitálnunk kell. A baj csak az, hogy rajtuk és családjaikon ez már semmit nem segít. Egy elvett életet, vagy csak annak részét már soha nem lehet visszaadni.
Laci
Ekkora HAZUG kormányt még nem hordott Magyar föld a hátán.
Az a baj, ha nagy bajt csinálnak egyszerüen lelépnek és itt hagyják ... az országot.
A lelépéshez való pénzt már összelopták.
Ati
ITT AZ IDÕ! Ha most nem fog össze az egész társadalom a nyugdijasoktól kezdve a pedagógusoktól a rendvédelmisekig és sorolhatnám tovább, röviden mindenki. A jelenlegi kormány az ígéretek kormánya majd döntéseit (egyéni képviselői indítváníokkal) takarva mindig az igéretek ellentétével summázza! ÉBRESZTÕ! Meddig lehet ezt büntetlenül csinálni? Ez az állítólagos demokrácia? Mert ha igen akkor Én ebből nem kérek ! Csak együtt lehetünk képesek hogy véget vessünk ennek az ámokfutásnak, a visszamenőleges szankcióknak a megtorlásnak. Fogjunk össze és védjük meg a Magyar emberek jogait. Ez az Ország nem egymillió emberé - akik az egy kulcsos adóval gyarapodnak -. Nem akarunk a rabszolgáik lenni. Figyeljétek a szakszervezetek felhívását és Most ÖSSZE KELL FOGNI, mert ezek ledarálnak mindenki majd lesöprik a padlást is!!!!!!

Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 3.90.204.40 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »