Budapest: 32.93°
HUF/EUR: 330.82
szechenyi
Hírek » Részletek

Sikerült nem érdemben egyeztetni


Habár időben megküldtük részletes szakmai kritikánkat az új Munka Törvénykönyve tervezetéhez a minisztériumnak, a ma délelőtti tárgyaláson nem sikerült előbbre jutni. A minisztérium képviselői ugyanis még nem dolgozták fel az írásos észrevételeket, ennek hiányában pedig nehézkes érdemben tárgyalni. A szakszervezetek egyértelműen elutasították a tervezetet és előzetes, háromoldalú politikai és szakmai egyeztetést követeltek, amelynek alapján elkészülhetne egy tárgyalásra egyáltalán alkalmas javaslat.

Persze lehetett sejteni, hogy ennek nem lesz jó vége, hiszen eleve két külön eseményre azonos időben, azonos helyre kaptunk meghívót a minisztériumtól. Egyet a sztrájktárgyalások folytatására, egyet pedig a Munka Törvénykönyve tervezetének átbeszélésére. Még ez sem lett volna akkora baj, ha legalább a terem akkora, hogy kettéosztható. De nem. Kis teremben sok ember, levegő nélkül, tisztázatlan körülmények között. Mindez megfejelve a helyettes államtitkárral, aki sietett leszögezni, hogy ő szakmai egyeztetésre jött, politikai témát ne is érintsünk. És hogy tisztázza a helyzetet, miért is vagyunk ennyien és kik is vagyunk, elmondta, hogy a korábban sztrájkot hirdető szervezeteket és az országos konföderációkat hívták meg. Mínusz a Vasutasok Szakszervezetét, akik sztrájkot hirdettek ugyan, de már legutóbb sem hívták meg őket. Most sem derült ki miért nem.

A sztrájktárgyaláson mindenesetre az új Munka Törvénykönyve, a korhatár előtti nyugdíjak eltörlése és az Országos Érdekegyeztető Tanács megszüntetése ellen sztrájkot hirdető LIGA Szakszervezetek, Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szövetsége és az Autóbuszközlekedési Szakszervezetek Szövetsége képviselői megjelentek.

A helyettes államtitkár mellett megjelent a tervezet két kidolgozója is, Dr. Kiss György és Dr. Berke Gyula professzor urak, akiknek külön örültünk, hiszen - ahogy Gaskó István nyitóbeszédében elmondta - ideje volt, hogy a szöveg készítői végre szemébe nézzenek a munkavállalók képviselőinek, mert munkájuk nem csak szakmai, de emberi problémákat is felvet. 

Nyitányként a kormányzati kommunikációból ismert gumicsontokat rögtön megkaptuk, azaz hogy a szociális konzultációban szereplő védett kor intézménye természetesen megmarad, ahogyan a kismamák munkajogi védelme is. Az alapszabadság mértéke nem változik, csak a pótszabadságok idejét húzzák szét, és a munkavállalók személyiségi jogait is meg fogják védeni.
A többi apróbb témáról pedig - amelyek például alkotmányellenesek vagy nemzetközi szerződésbe ütköznek - akkor hát beszéljünk, na.

A munkavállalói érdekképviseletek azonban világossá tették, hogy nem egy pár problémáról van szó, amit könnyedén át lehet most beszélni, hanem az egész koncepció rossz, hiszen nem elég, hogy szinte minden paragrafusa a munkavállalói jogok csökkentéséről szól, még a világosan kifejtett kormányzati céloknak is ellentmond, amennyiben nem növeli a foglalkoztatottságot, hanem csökkenti azt. A tervezet kapcsán tehát először háromoldalú politikai egyeztetésekre volna szükség, hogy közösen meghatározzák, milyen eszközök segíthetik a kitűzött kormányzati célok elérését, így a foglalkoztatottság és a versenyképesség növelését, majd ezt követően lehetne elkezdeni kidolgozni a konkrét javaslatokat.

A szakszervezeti vezetők egyértelművé tették azt is, hogy a versenyképesség és a gazdasági érdekek nem sorolhatók az alapvető emberi jogok fölé, valamint, hogy a munkaadó és munkavállaló között mindig is fennálló erőkülönbséget nem tekinthetjük kiegyenlítettnek - ahogyan azt a tervezet teszi -, hanem épp e törvény erejével kell azt megpróbálni egyenlőbbé tenni. A kormányzat érvelése pedig, hogy az eddig is bevett - ám illegális - gyakorlatokat tennék ezzel legálissá, amelyek bonyolult szabályozással tették nehézkessé a foglalkoztatást, nem lehet elfogadni.

A nap idézete cím mindenképpen Dr. Berke Gyula professzornak jár, aki mindezek után közölte:
"Semmilyen módon nem volt szándék a szakszervezetek pozícióinak gyengítése."

Jelenlévő tettestársa azt is beismerte, hogy "a szakszervezetek által tett észrevételek túlnyomó része minimum alapos megfontolásra méltó" - ami ugye azt jelenti, hogy munkájuk erősen hiányos és rosszul összerakott volt.

A találkozó zárásaként - Kardovács Kolos helyettes államtitkár úr felhatalmazása híján - sajnos még abban sem sikerült megállapodni, hogy lesz-e és ha igen, mikor lesz folytatás. A szakszervezetek javaslata mindenesetre az volt, hogy miután sikerült feldolgozni az írásban megküldött javaslatokat, rögtön azután találkozzanak a felek újra, kibővülve a munkaadók képviselőivel.

A mai tapasztalatokkal gyarapodva, remélhetőleg a kormányzati oldalon felmerült halkan a kérdés: de most tényleg, lehet hogy mégis volt értelme az OÉT szabályozott, 20 éve bevált működtetésének?


Letölthető állományok:

KMBT25020110805144306.pdf (63 kb)
KMBT25020110805144334.pdf (73 kb)
Cimkék: munka munka törvénykönyve
Galéria

Kapcsolódó cikkek:


Hozzászólások 3 hozzászólás

Érdekvédõ
Látható, a Kormány továbbra is erőből politizál, s ezt az erőt a választóktól kapták! Jó lenne visszavenni tőlük, legalább tömeges tiltakozások formájában! Vegyék észre a Munkavállalók, hogy 100 éves harcuk eredményei vesznek el, ha lépnek fel erővel az erővel szemben! Hajrá összefogás!
Érdekvédõ
Felháborító az új MT tervezet, a dolgozók teljes kiszolgáltatottságát biztosítja. A jelenleg érvényes MT mellett is hitetetlen munkáltatói ötletáradattal alázzák a munkavállalókat! Dolgozók, jó lenne már felébredni, s több 100 ezres tömegben odaállni a szakszervezetek által szervezett tiltakozások sorába! A munkavállalók 100-150 éves harcaik eredményeit veszíthetik el, ha nem mutatnak kellő erőt a kormánnyal szemben! A kormánynak el nem küldött több 100 ezer hozzászólást is hiányolom! Dolgozók, ilyen jól megy nektek ebben az országban, ahol 3,2 millió ember él a szegénységi küszöb alatt, 900 ezer háztartás nem tudja fizetni a közüzemi díjakat és 102 ezer lakáshiteles nem tudja fizetni a hiteltörlesztést!
Rajnai
Nos neked itt dolgozok nem válaszolnak mivel nem a dolgozok cseszték el ezeket hanem olyan érdek képviselők akik mos féltik a kis semmit............t munkalyukat? .kivétel van de hol? Én az én munka helyem re reagálok ahol olyan képviselők szivárogtak be akik nem tudják mi az hogy dolgozok érdek képviselete . Így ide jutottunk? És ezeknek menniük kel új képviselőket kel választani nekünk de ? itt nem dolgozok nézik az internetet hanem képviselők .. Igen felkéne ébredni s dolgozóknak? de a képviselőjük nem azt mondják nekik mi a jó hanem ez van a törvény engedi?:stb... Ezekből nem lehet összefogást kérni.
Én mint írom az én munkahelyem röl mondom a véleményem ami nem jó de egyedül nem igen megy de hajrá

Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 3.90.45.27 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »