Budapest: 27.55°
HUF/EUR: 332.66
szechenyi
Hírek » Részletek

Péntek reggel leállt a Malév - csoportos létszámleépítés következik


A Malév igazgatósága a kár minimalizálása érdekében elrendelte a magyar nemzeti légitársaság üzemszerű működésének beszüntetését. A döntés értelmében február 3-án 06:00 órától, 66 évnyi csaknem folyamatos működés után, nem szálltak fel Malév repülőgépek. A dolgozóknak csoportos létszámleépítés keretében felmondanak.

A cég közleménye idézi Limburger Lóránt vezérigazgatót, aki úgy fogalmazott, hogy "bekövetkezett az, amitől a legjobban tartottunk, és aminek elkerüléséért mindent megtettünk". A megjelent információk hatására a szolgáltató partnerek elvesztették bizalmukat, és egyik napról a másikra elkezdték előre kérni az általuk nyújtott szolgáltatások kifizetését. Ez olyan mértékben gyorsította fel a pénzkiáramlást, hogy mára már tarthatatlanná vált a légitársaság helyzete. Ismert az is, hogy a tulajdonos a legjobb szándéka ellenére az EU elmarasztaló határozatát követően nem tud további forrást biztosítani a működéshez. Közleményében a Malév elnézést kér valamennyi utasától.

A légitársaság utasait az ügyfélszolgálati munkatársak tájékoztatják arról, hogyan utazhatnak el célállomásukra, illetve milyen lehetőségeik vannak a kártalanításra.

A budapesti Liszt Ferenc Repülőtéren hét órakor jelentették be, hogy a Malév járatait törölték, annak ellenére, hogy a Malév üzemszerű működésének leállítását 06:00-tól rendelte el az igazgatóság - értesült az MTI egy utastól pénteken. A repülőgépére váró utas elmondta: hét óráig azt a tájékoztatást kapták a várakozó emberek, hogy késnek a légitársaság járatai. Az MTI egy repülőtéren tartózkodó másik utastól megtudta: az utasok sorszámot kapnak, majd a pultnál tájékoztatják őket arról, hogy át tudják-e irányítani egy másik járatra valamint igazolást kapnak arról, hogy érvényes jegyük van. Közleményében a Malév azt ígérte, hogy más járatokra történő átfoglalással, vagy más közlekedési módok igénybe vételének biztosításával a jegyek tulajdonosainak segítséget nyújt célállomásra való eljutásához.

A január 31-én hatályba lépett kormányrendelet szerint segítségnyújtás azon utasok számára biztosítható, akik érvényes menetjegyüket a Malév leállási napját megelőzően vásárolták meg, és akiknek a Malév-járatra szóló menetjegye a leállás napján vagy az azt követő három naptári napon belül biztosít jogot az utazásra, továbbá azoknak, akik a Malév leállásának napján vagy azt megelőzően a célállomásra már elutaztak, és a visszaútra érvényes Malév-járatokra szóló menetjeggyel rendelkeznek 2012. február 29-nél nem későbbi időpontra.

Mi lesz a dolgozókkal?

A dolgozóknak csoportos létszámleépítés keretében felmondanak, csak a működéshez és az utaspanaszok kezeléséhez szükséges létszámot tartják a vállalatnál. Jelenleg 900 ember dolgozik saját állományban, 200-an dolgoznak munkaerő-kölcsönző cégek alkalmazottjaként, mintegy százan szülési szabadságon vannak. A leányvállalatok alkalmazottait az elbocsátások egyelőre nem érintik, de mivel a Malév Ground Handling legnagyobb ügyfele maga a Malév volt, ott is számítani kell majd létszámleépítésekre a közeli jövőben. A januári bérek teljes mértékben kifizetésre kerülnek a dolgozók számára - értesült a Népszabadság.

Orbán: Nem lehetetlen az újraindulás

Orbán Viktor a MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken kijelentette: nem lehetetlen a légitársaság újraindulása.

Hivatkozás: http://www.hrportal.hu/c/penteken-reggel-leallt-a-malev-csoportos-letszamleepites-kovetkezik-20120203.html
Cimkék: Malév

Kapcsolódó cikkek:


Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 18.209.104.7 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »