Budapest: 31.43°
HUF/EUR: 335.78
szechenyi
Hírek » Részletek

Vitákat gerjesztő béremelés


Az orvosok átlagosan mintegy havi bruttó 70 ezer forint többletre számíthatnak, de csak azok, akik közalkalmazotti státuszban vannak. A vállalkozók, például a háziorvosok nem kapnak béremelést.

Bár a szerdai kormány-előterjesztések között hivatalosan nem szerepel, elképzelhető, hogy mégis a kabinet elé kerül az egészségügyi szféra tervezett bérmegállapodása. Információink szerint ennek jegyében az orvosok átlagosan mintegy havi bruttó 70 ezer forint többletre számíthatnak, de csak azok, akik közalkalmazotti státuszban vannak. A vállalkozók, például a háziorvosok nem kapnak béremelést.

Bár az orvosi szakszervezet elfogadta volna, hogy a keveset kereső orvosok nagyobb, a viszonylag jól keresők pedig kisebb fizetésemelést kapjanak, a rezidensszövetség ragaszkodik ahhoz, hogy a közalkalmazotti bértábla szerint keresők azonos összegű emelésben részesüljenek.

A szakdolgozók közül csak azokat érinti a béremelés, akik kórházban és szakellátásban dolgoznak. Információink szerint náluk a differenciált béremelés összege alatta marad a havi húszezer forintnak. Az orvosok és a szakdolgozók között bruttó 15-15 milliárdos összeget osztanak szét. Az érintettek januártól visszamenőleges hatállyal kapják meg a béremelést. Az orvosi érdekvédők és a szakdolgozói kamara képviselői is törvényben rögzített garanciát kértek a béremelésre.

Csaknem három hónapja tart az egyeztetés a szakminisztérium és az ágazati érdekvédők között. Bár a rezidensszövetség eredeti követelése az volt, hogy a kezdő orvosok átlagbére érje el a nettó 200 ezer, míg a szakorvosoké a nettó 300 ezer forintot – ez 2012-ben még biztosan nem teljesül. Sőt a pénzből nem is jut valamennyi orvosnak. A Magyar Orvosok Szövetségének elnöke, Bélteczki János arra a kérdésre, hogy miért álltak meg félúton, miként fogadhatták el, hogy több ezer orvos kimaradjon a juttatásból, visszakérdezett: Mit lehet ilyenkor tenni? Bár ők sem érzik ettől jól magukat, de dönteni kellett, mi a jobb: ha nem állnak szóba senkivel, és aztán mindenki azt csinál, amit akar, vagy elfogadják a lépcsőzetes béremelést. Megszondázták a tagságot, a többség elfogadta döntésüket, hogy tárgyalnak, és azok kaphatnak valamit, akiknél a legfenyegetőbb, hogy külföldre mennek dolgozni.

A Magyar Rezidens Szövetség február elején újraindította honlapján a felmondólevelek aktiválását időzítő visszaszámlálót. (Ezt tavaly december végén állították meg a tárgyalások idejére.) Papp Magor elnök szerint mindaddig gyűjtik a felmondóleveleket, míg nem kapnak törvényben rögzített garanciát követeléseik teljesítésére.

A mintegy 130 ezer szakdolgozóból közel 68 ezren számíthatnak béremelésre, főként a kórházakban és a szakrendelőkben dolgozók. Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke nem tartotta elfogadhatónak, hogy tekintet nélkül a szakképesítés szintjére, az egészségügyben eltöltött időre, mindenki ugyanakkora összeget kapjon. Hosszabb távon viszont elvárják, hogy a szakdolgozók bérét az orvosok jövedelméhez igazítsák.

Hivatkozás: http://nol.hu/belfold/20120307-vitakat_gerjeszto_beremeles
Cimkék: egészségügy

Hozzászólások 1 hozzászólás

Frapi
2012.03.08. 09:48
Népszavazás és tüntetés: összefog a Szolidaritás és az LMP
A Magyar Szolidaritás Mozgalom támogatja a Lehet Más a Politika népszavazási kezdeményezését, és tagjai részt vesznek az ellenzéki párt által kezdeményezett országos aláírásgyüjtésben is, az LMP pedig arra buzdít mindenkit, hogy vegyen részt a mozgalom szombati Kossuth téri tüntetésén.
Korai és egyéni fejlesztés, tanácsadás hallássérült gyermekek családjainak!
A két szervezet mindezt közös közleményben tudatta az MTI-vel csütörtökön, amelyben azt írták: kiemelten fontosnak tartják, hogy széles társadalmi összefogás keretében, aktív, felelősségteljes szerepvállalással "védjük meg a magyar demokráciát, az emberi-, állampolgári- és munkavállalói jogokat".

Egyetértenek abban - olvasható a közleményben -, hogy Magyarország jövőjét nem lehet a munkavállalók kiszolgáltatottságára, a közszolgáltatások leépítésére alapozni. "Olyan országban szeretnénk élni, ahol a versenyképességet a társadalomba történő befektetéssel, az oktatás, az egészségügy, a munkavállalói jogok erősítésével növeljük" - fogalmaztak.
Az LMP arra buzdít minden magyar állampolgárt, hogy vegyen részt a Szolidaritás március 10-i, a szociális- és szabadságjogokért szervezett tüntetésén. Itt mindenkinek lesz módja arra is, hogy aláírják a népszavazási kezdeményezést - zárul a kommüniké.

Szerdán a Demokratikus Koalíció jelezte, politikai támogatást nyújt az LMP népszavazási kezdeményezéséhez, és ha az LMP igényli, megfontolják, hogy közvetlen szervezési segítséget is nyújtsanak. Erre az LMP kampányfőnöke úgy reagált, kampányuk elindításával gyakorlatilag minden egyes állampolgárt felkértek a részvételre, ezért aki szeretné, az gyüjtheti az aláírásokat. "Külön viszont nem kérjük fel sem a Demokratikus Koalíciót, sem Gyurcsány Ferencet" - mondta Vágó Gábor.

Az LMP négy kérdésben gyüjt aláírásokat népszavazás elrendeléséhez: a tankötelezettség korhatára továbbra is 18 év maradjon; az álláskeresési járadék folyósításának időtartamát a jelenlegi kilencvenről emeljék vissza a korábbi 260 napra; ne lehessen 100 napnál hosszabb próbaidőt kikötni; a szabadság kétharmadát a munkavállaló kérésének megfelelően kelljen kiadni.

Ha az Alkotmánybíróság pozitívan dönt a nyugdíjügyben benyújtott felvetéseikről, akkor azonnal elkezdenek aláírásokat gyüjteni arról is, hogy a korábban megszerzett nyugdíj-jogosultságokat ne lehessen elvonni, így a referendum ötödik kérdésként ezzel is kiegészülhet. A hitelesítéshez 200 ezer aláírás szükséges.

MTI / hvg.hu

Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 34.236.38.146 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »