Budapest: 4.55°
HUF/EUR: 338.84
szechenyi
Hírek » Részletek

Sztrájk a hiányos törvény miatt? Leállhat a buszközlekedés


Dobi István, a Szolidaritás Autóbuszközlekedési Szakszervezet (Szaksz) elnöke szerint újabb érthetetlen és megalázó döntéssel sújthatják a munkavállalókat. Elmondta: a személyszállítási törvényt beterjesztették az Országgyűlés elé, ami tudomásuk szerint nem tartalmazza, hogy a Volán-társaságoknál dolgozók menetkedvezményt kapjanak.

Dobi István úgy tudja: a javaslat szerint csak a MÁV-alkalmazottak és az onnét nyugdíjba vonulók részesülhetnek majd kedvezményben.
– Faramuci helyzetbe csöppentünk, hsizen a cég alapítása óta ezrek kaptak nálunk is utazási kedvezményt, amit figyelembe vettek a juttatások során. Európa számos országában hasonló rendszer működik.
Egy szakmai felmérésre hivatkozva rámutatott: az autóbusz-közlekedési vállalatoknak a dolgozók és családtagjainak számára nyújtott utazási kedvezmény korántsem jelent hatalmas bevételkiesést. Dobi számára épp ezért értelmezhetetlen a kormányzati szándék. A kedvezmény egyfajta bérkiegészítő elem, ennek megvonása komoly indulatokat válthat ki.

– A politika és a mindenkori hatalmon lévő pártok nem mernek hozzányúlni a 65 év felettiek kedvezményéhez, mivel fontos szavazóbázisként tekintenek rájuk – hangoztatta. – Úgy tűnik, hogy egyes politikusok arról megfeledkeznek: az alágazatban is nagyjából 20 ezren dolgoznak. S egy számukra hátrányos döntés esetén majd erre is gondolnak a voksoláskor.
Dobi István aláhúzta: ha a jelenlegi formájában fogadják majd el a személyszállítási törvényt, úgy várhatóan azonnal megkezdik a munkabeszüntetés szervezését. A Szaksz jelenleg négy megyében – Somogy, Tolna, Baranya, Veszprém – működik. Egy esetleges sztrájkra akár már tavasszal sor kerülhet.

 


A volános dolgozók eddig 20 év munkaviszony után kaphattak korlátlan utazásra jogosító, országos kedvezményt. Aki két évtizednél rövidebb ideje dolgozik a vállalatnál, azok az adott megyén belül utazhatnak ingyen. A családtagok évente kettő - oda-vissza útra érvényes - díjmentes jegyet továbbá nyolc darab 50 százalékos bilétát igényelhettek. Az utóbbi időben - épp a közelgő változásokra hivatkozva - felfüggesztették az utazási igazolványok kiadását.

 

Hivatkozás: http://sonline.hu/somogy/kozelet/sztrajk-a-hianyos-torveny-miatt-leallhat-a-buszkozlekedes-433830

Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 3.234.214.179 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »