Budapest: 13.53°
HUF/EUR: 339.71
szechenyi
Hírek » Részletek

Elutasította a munkaügyi bíróság a Malév üzemi tanácsának kérelmét


Megalapozatlannak találta a Fővárosi Munkaügyi Bíróság a Malév üzemi tanácsának beadványát, amelyben a testület a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos konzultációs joga megsértésének megállapítását kérte. A Fővárosi Törvényszék honlapján megjelent pénteki tájékoztató szerint a nemperes eljárásban hozott végzés nem jogerős.

Az üzemi tanács szerint a Malév azzal, hogy nem adta ki a csoportos létszámcsökkentésben érintett munkavállalók foglalkoztatási csoportok szerinti megosztását, valamint nem közölte időben a kiválasztás szempontjait, nem megfelelő tájékoztatást adott a létszámleépítés elveivel kapcsolatban, így nem konzultált érdemben. Ezzel megsértette a tanács létszámcsökkentést megelőző konzultációval kapcsolatos jogait.

Kérte az üzemi tanács annak megállapítását is, hogy Malévnak a csoportos létszámcsökkentés kérdésében hozott döntése jogellenes, mert nem tett eleget az ezzel kapcsolatos kötelezettségének.

A Malév szerint a társaság eleget tett a Munka törvénykönyve (Mt.) által meghatározott kötelezettségeknek. Hivatkozott arra is, hogy az üzemi tanács kizárólag a konzultációval kapcsolatos jogai megsértésének megállapítása miatt fordulhat bírósághoz. Jogainak esetleges megsértése azonban nem érinti a munkáltató döntésének jogszerűségét.

A bíróság végzésében megállapította, hogy a Mt. csak az előzetes adatközlés, a tájékoztatás és konzultáció kezdeményezését, illetve annak folytatását írja elő a munkáltatónak. Az ezekkel összefüggő részletszabályokat nem határozza meg pontosan. A végzés szerint a Malév a rá irányadó jogszabályi kötelezettségeknek eleget tett.

A bíróság elutasította a csoportos létszámcsökkentés jogellenességének megállapításáról szóló kérelmet is. A csoportos létszámleépítés kapcsán ugyanis az üzemi tanácsnak nincs lehetősége a jogellenességgel kapcsolatos kérelem előterjesztésére. Ugyanígy a bíróságnak sincs ezen a jogalapon lehetősége annak megállapítására, hogy a csoportos létszámcsökkentés jogellenes.

Hivatkozás: http://hvg.hu/itthon/20120406_munkaugyi_birosag_malev_uzemi_tanacs
Cimkék: malév

Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 3.227.235.220 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »