Budapest: 16.01°
HUF/EUR: 339.30
szechenyi
Hírek » Részletek

Minimális elmozdulás a minimálbér tárgyalásokon


Csak a töredékét adnák meg a munkáltatók jövőre a szakszervezetek által elvárt minimálbér-emelésnek. A vállalkozások által javasolt 2,6 százalékos emelés révén a jelenlegi havi 93 ezer forintos legkisebb bért nagyjából 95 500 forintra, a garantált bérminimumot pedig 108 ezerről 111 ezer forintra növelnék.

Maximum 2,6 százalékkal emelnék a minimálbért és a szakmunkás bérminimumot 2013-ban a munkaadók - közölte az MTI érdeklődésére Zs. Szőke Zoltán, az ÁFEOSZ-Coop Szövetség elnöke a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) mai ülését követően. Ez a jelenlegi 93 ezer forint helyett 95 418 forintos minimálbért, illetve a legalább középfokú végzettséghez kötött munkakörökben foglalkoztatottak esetén 108 ezer forint helyett 110 808 forintos garantált bérminimumot jelentene.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára kifejtette: a munkaadók szerint közgazdaságilag továbbra sem indokolt a béremelés, ugyanakkor mindenképpen szeretnének megállapodni a szakszervezetekkel, ezért minimális elmozdulásra lehetőséget látnak. Ez egy szerény mértékű, de érzékelhető emelés lenne - fogalmazott Dávid Ferenc.

Dávid Ferenc hozzátette: a VOSZ javasolni fogja, hogy a megállapodásba foglalják bele, hogy a munkaadók tárgyalási kötelezettséget vállalnak a bérrel kapcsolatban. Ennek keretében 2013-ban 5-6 hónap után - vagyis körülbelül a jövő év nyarán - ismét leülnének a szakszervezetekkel és a kormánnyal, és egy hiteles, gyors értékelést készítenének a gazdasági helyzetről. Ha itt pozitív elmozdulást látnak, akkor a bérekben "további előrelépés lehet munkavállalói szempontból".

Zs. Szőke Zoltán ehhez hozzátette: indítványozták, hogy a bérmegállapodásban ajánlják a munkaadók figyelmébe, az Erzsébet-utalványból jövőre a jelenlegi havi 5 ezerrel szemben 8 ezer forint adható kedvezményesen. Felmerült az is, hogy a nagyon bérérzékeny ágazatokra a munkahelyek megtartása érdekében ágazati minimálbért vezetnének be, és javasolnák a jobb helyzetben lévő munkaadóknak, hogy ha megtehetik, ne csak a törvényben meghatározott kötelező bért adják, hanem annál többet.

Az idén július elsejétől hatályos új munka törvénykönyve felhatalmazza a kormányt, hogy a munkavállalók egyes csoportjaira eltérő összegű minimálbért állapíítson meg. Annak meghatározásakor figyelembe kell venni az egyes nemzetgazdasági ágazatok és földrajzi területek munkaerő-piaci sajátosságait is.

A szakszervezeti oldal egységes abban, hogy továbbra is legalább az infláció mértékével történő béremelést szeretne, ezen mérték alatt "nincs megállapodás". A LIGA Szakszervezetek álláspontja szerint érzékelhető reálbér-emelkedésnek kell történnie.

fotó: népszava, Vajda József

Hivatkozás: http://www.penzcentrum.hu/karrier/mi_sul_ki_ebbol_szakmankent_valtozhat_a_minimalber_jovore.1034679.html

Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 18.204.227.250 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »