Budapest: 23.21°
HUF/EUR: 330.36
szechenyi
Hírek » Részletek

Ki Mit Tett? - rövid szakszervezeti történeti áttekintés


Nem az a kérdés, könnyebb volt-e szétszedni a rendszerváltás után a szakszervezeti mozgalmat, hanem az, hogy jobb lett volna, ha marad a SZOT? A Népszabadság cikke szerint jobb lett volna hagyni mindent a régiben, csak azért, mert most nehezebb a munkavállalói érdekképviselet egységesítése.

Nem lehetett hagyni, hogy a rendszerváltáskor a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a rendszerváltozás előtti hatalom gyakorlóinak „transzmissziós szíja" tovább működjön. Az első független szakszervezeti konföderációt - a LIGA Szakszervezeteket – az újonnan megalakult, és a SZOT-ot elutasító független szakszervezetek alapították 1988-ban. Azért, mert ők már akkor is tudták, amit sok szakszervezeti és konföderációs vezető a mai napig nem akar megérteni: hogy a politikai pártok és a szakszervezetek közti együttműködés nem hoz hasznot a munkavállalóknak. A politika mindig legyűri a szakszervezeti vezetőket, és végül a szakszervezet csak egy báb marad, amely az őt anyagi és politikai függésben tartó párt akarata szerint cselekszik.

Ma is vannak olyan konföderációk és szakszervezetek, amelyek nem szednek tagdíjat, vagy csak jelképesen, mondjuk egy fémpénznyit. Ezekkel az úgynevezett szakszervezetekkel szemben jogosan merül fel a kérdés: miből akarják fenntartani a szervezetet? Miből akarják finanszírozni a munkáltatóval folytatott szakmai vita költségeit? És miből akarják pótolni egy esetleges sztrájk esetén a sztrájkolók ki nem fizetett bérét? Súlyos kérdések ezek, amikre sajnos még ennél is súlyosabb válaszok adhatók csak.

Az egyik eset, hogy a szervezet – források híján – nem is konfrontálódik a munkáltatóval. A másik, hogy a működés látszatát fenntartsák a tagság felé, „valaki" finanszírozza a szervezetet. Ez lehet a munkáltató maga (sárga szakszervezet), de lehet egy párt is. A felsorolt esetekben egy a közös: a munkavállalók érdekeit végül senki nem védi meg.

A LIGA Szakszervezetek alapszabályának két kritikus pontja van, az újonnan csatlakozni vágyó szervezetek számára: a pártfüggetlenség garantálása, és a tagdíj megfizetésének követelménye – automatikus kizárás terhe mellett. Ennek érződik is a hatása: A LIGA Szakszervezetek erőt tudott felmutatni eddig mindig, ha komoly szükség volt rá. Minden kormány ellen tiltakozott már, jobb- vagy baloldaltól függetlenül. Sajnos nem mondható el ugyanez a többi konföderációról. Amikor feloszlatták az Országos Érdekegyeztető Tanácsot, majd egyeztetés nélkül belengették az új Munka törvénykönyvét, elég visszafogott volt a SZOT utódok mindegyike. Két-három alkalommal, párszáz fővel, néhány órára megmutatták magukat a délutáni napfényben, jelezve, hogy tiltakoznak. De egyik sem hirdetett sztrájkot!

A LIGA Szakszervezetek ugyanebben az időszakban bejelentette a sztrájkot, majd amikor ezt a bíróságok a megváltoztatott sztrájktörvényre hivatkozva elutálták, háromszor is országos szinten félpályás útlezárásokat szervezett. Amikor harmadszorra is lebénult volna az ország, a kormány észhez tért. Rájött, hogy az addig fogatlan oroszlánnak hitt szakszervezeti mozgalomnak csak egy része haldoklik. A független szakszervezeti mozgalom ugyanakkor kellő mértékű emberi és anyagi forrásokkal rendelkezik ahhoz, hogy kikényszerítse törvény biztosította jogát arra, hogy a munkavállalókat érintő kérdésekben tárgyaljon a döntéshozókkal. Így került képbe – és ha úgy tetszik helyzetbe – a LIGA Szakszervezetek.

Az addig minden szakszervezetet egységesen elutasító Kormány azért ült le a LIGA Szakszervezetekkel tárgyalni, mert az erőt tudott felmutatni, míg a többiek nagyjából csendben, a partvonalról figyelték volna a munkavállalók teljes jogfosztását.

Nem fényességes győzelem az, amit a LIGA Szakszervezetek elért a Munka törvénykönyve módosítása kapcsán. De az összehasonlító anyagokból világosan kitűnik, hogy a Kormány – a LIGA ellenállása nélkül – még ennyi jogot sem hagyott volna a munkavállalóknak. Ahogyan érdekegyeztetés sem zajlana a mai napig, semmilyen szinten, ha a LIGA Szakszervezetek nem győzi meg a Kormányt arról, hogy enélkül márpedig nem megy.

Habár születtek megállapodások a Kormánnyal, teljes csend most sincs. A nagy csaták 2010-2011-ben zajlottak, amelyek arról szóltak, hogy egyáltalán meghallgassák a munkavállalói érdekképviseleteket. Most újabb útblokádokra és sztrájkokra – egyelőre – nincs szükség, mert a tárgyalások állandósultak. De a témák jelenleg is napirenden vannak: a többkulcsos, progresszív személyi jövedelemadó bevezetése, a Munka törvénykönyve további finomítása, a sztrájktörvény visszamódosítása, a korkedvezményes nyugdíj rendszerének felülvizsgálata és alkalmazása, és a makroszintű, háromoldalú szociális párbeszéd helyreállítása.

Kár, hogy a magát baloldalinak nevező sajtó nem erre koncentrál, hanem a szakszervezeti mozgalom még akcióképes részének bemocskolására törekszik. És kár, hogy eközben a nem is olyan távoli múlt eseményeit is összekeveri, csakhogy védhetetlen hazugságait megpróbálja megmagyarázni. A LIGA Szakszervezetek 2008-ban ugyanis saját népszavazási kezdeményezést indított az egészségbiztosítás részleges privatizálásának megakadályozására. Akkor 600.000 aláírás gyűlt össze. A gyűjtésben a SZOT utódszervezetek akkor sem tolongtak, ahogy 2011-ben sem csatlakoztak tömegesen az útlezárásokhoz. Ebből – akárhogy forgatjuk – csak az jön ki, hogy ha csak az elmúlt négy kormányzati ciklust nézzük is, egyedül a LIGA Szakszervezetek maradt mindvégig a munkavállalók oldalán, míg mások eladták magukat egyik vagy másik párt érdekeinek.

Cimkék: SZOT TB mentés szakszervezetek konföderációk

Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 18.212.90.230 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »