Budapest: 22°
HUF/EUR: 327.18
szechenyi
Hírek » Részletek

Cser újra kint, Gaskó bent - folytatódik az MSZ EDDSZ saga


Újabb ítélet született ma abban a perben, amelynek tétje, hogy dr. Cser Ágnes vajon elnöke-e az MSZ EDDSZ-nek, és Gaskó István vajon tagja-e ugyanennek a szervezetnek. Nos, mint az a címből is kiderül, dr. Cser Ágnes (nem jogerősen) nem elnöke-, ellenben Gaskó István igenis tagja a szakszervezetnek.

Mint az ma már közismert, az MSZ EDDSZ 2012. január 20-i kongresszusán - az ellenjelöltek kizárásával - elnökké választotta dr. Cser Ágnest. Az elnökválasztásról szóló határozat megsemmisítése iránt Gaskó István, az MSZ EDDSZ tagjaként a Fővárosi Törvényszék előtt peres eljárást indított MSZ EDDSZ mint alperes ellen.

Erre mintegy válaszul, 2012 augusztusában az MSZ EDDSZ ATV olyan határozatot hozott, mellyel Gaskó István MSZ EDDSZ tagságát érvénytelennek nyilvánította. A már folyamatban levő perben Gaskó István ennek a határozatnak is kérte a megsemmisítését.

Az alperes az ügyben több mint egy év alatt - a Törvényszék többszöri, pénzbírságot is kilátásba helyező felhívása ellenére - a keresetlevélre érdemi nyilatkozatot nem terjesztett elő. Kis színes, hogy ellenben kérte a bíró(!) kizárását a perből. Hát ez sem történt meg.

A Pp. 141.§ (6) bekezdése kimondja, hogy ha a felek valamelyike tényállításának, nyilatkozatának előadásával, bizonyítékainak előterjesztésével - a (2) bekezdésben előírt kötelezettsége ellenére - alapos ok nélkül késlekedik, és e kötelezettségének a bíróság felhívása ellenére sem tesz eleget, a bíróság a fél előadásának, előterjesztésének bevárása nélkül határoz.

Fenti rendelkezésre figyelemmel a 2013. február 25-i tárgyaláson a Fővárosi Törvényszék nem jogerős ítéletével megsemmisítette az MSZ EDDSZ Kongresszusának 2012. január 20-i, dr. Cser Ágnes elnökké választásáról szóló határozatát, valamint az ATV 2012. augusztus 10-i 12/2012. határozatát, melyben Gaskó István MSZ EDDSZ tagságát érvénytelennek nyilvánította.

Aki nem emlékezne, annak azért írjuk ide: egyszer már jogerőre emelkedett egy ítélet, amely kimondta, hogy dr. Cser Ágnes nem az EDDSZ elnöke. 2011. decembere volt ekkor, amikor is hirtelen szükségét érezte egy roham kongresszus megkoreografálására, hogy össze-össze rogyó hatalmát megtámassza.

És itt tartunk most, évek óta tartó pereskedés után. Sajnos a magyar igazságszolgáltatás malmai olyan lassan és bürokratikusan őrölnek, hogy mire a végső, most már tényleg végrehajtható ítélet megszületik, amelyet végül már nem tud kitrükközni az MSZ EDDSZ elnöki székébe görcsösen kapaszkodó pszeudó elnök, a magyar egészségügyi- és szociális ágazatban dolgozók szakszervezeti érdekvédelme teljesen elhal. Munkavállalók tízezrei maradnak majd érdemi védelem és képviselet nélkül, vagyonuk pedig elpárolog.

Mindez úgy tűnik semmit nem jelent Cser Ágnesnek. Nem érdekli a jog, a törvény, az igazságszolgáltatás, de a legrosszabb, hogy úgy tűnik, a szakszervezeti tagok sorsa sem érdekli. Pedig az egészségügyi- és szociális ágazat munkavállalói igazán jobb sorsra volnának érdemesek!

Cimkék: EDDSZ Cser Ágnes

Kapcsolódó cikkek:


Hozzászólások 3 hozzászólás

Major
Zseniális, ez a nő valami katasztrófa, hogy gy túszul ejti az egész szervezetet! MIért a Gaskó harcol ellene egyedül, hol az EDDSZ tagsága? Gyerünk csajok és fiúk, húzztaok bele ti is! Nektek nbem fontos a saját sorsotok!
juti
Igaza van Gaskó úrnak, ha máshogy nem megy, jogi úton kell elkérni, hogy cserági eltűnjön. Szégyne amit eddig is tett!
Ewi
Ő "cserségét" a tagok sorsa soha nem érdekelte valójában!A legfontosabb a saját pozíciója,hiszen "én akkor is elnök leszek,ha csak tíz tagja lesz a szervezetnek"-idézet, az életét,vérét és minden pillanatát a szervezetért áldozó elnök-álelnöktől.Ha valaki kritikával illeti a tevékenységét,vagy ötletei vannak,annak távoznia kell a szervezetből!Ha ezt önként nem teszi meg,akkor kreál hozzá szabályt és határozatokat!
Ja,természetesen mindez, a tagok érdekérvényesítése és védelme érdekében!

Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 54.225.38.2 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »