Budapest: 13.66°
HUF/EUR: 339.70
szechenyi
Hírek » Részletek

Dunaferr: a Kormány segítséget ígér


A szakszervezetek álláspontja szerint az ISD Dunaferr Zrt.-nél nincsen ezerötszáz fölösleges állás, a leépítés a kohászati technológia ellehetetlenüléséhez vezet - jelentette ki a LIGA Szakszervezetek elnöke hétfőn Dunaújvárosban. Gaskó István hangsúlyozta: a kormány és a szakszervezetek együttműködnek a bejelentett létszámleépítés miatt kialakult konfliktus kezelésében.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár hétfőn a cég dunaújvárosi gyárában a Liga Szakszervezetek elnökével, a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökével és az üzemi tanács elnökével folytatott megbeszélést.

A kormány minden segítséget megad az ISD Dunaferr Zrt. létszámleépítésében érintett dolgozóinak, a cégre szükség van - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn Dunaújvárosban a cég vezetésével folytatott személyes egyeztetést követően. Tájékoztatása szerint a Dunaferr helyzetéről a székesfehérvári kihelyezett kormányülésen is tárgyalnak majd. "A helyzet komoly, 1500 család megélhetéséről van szó" - fogalmazott a nemzetgazdasági miniszter, hozzátéve, hogy a Dunaferr 2004-es privatizációja óta a kormány lehetőségei korlátozottak, mivel a cég magántulajdonban van. Hozzátette: a cég vezetésével december óta kapcsolatban vannak, mivel időről-időre felmerült, hogy az acélgyártó veszteségeit bizonyos mértékű elbocsátással lehet mérsékelni.

Varga Mihály az eddig megtett intézkedések között említette, hogy a minisztérium részéről Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár folyamatos kapcsolatban van a cégvezetéssel és az érdekképviseletekkel annak érdekében, hogy az átalakulás minél fájdalommentesebb legyen. Utasítást adott arra is, hogy a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) mérje fel a Dunaújvárosban, a megyében és a szomszédos megyékben meglévő álláshelyeket. A munkaügyi szolgálat helyben külön ügyfélszolgálati irodát fog létrehozni. Szavai szerint a kormány a város önkormányzatával is folyamatosan egyeztet a kialakult helyzetről, és minden támogatást megad. Közölte: a Dunaferr vezetése ígéretet tett arra, hogy akit lehet, azt a cégen belül elhelyeznek.

Felmerült, hogy a Hankook gumiabroncsgyártó dunaújvárosi beruházása sok új munkahelyet teremt, az elbocsátásra kerülő dolgozók nagy részét el lehet majd ott helyezni. A kormány azt szeretné, ha az emberek éreznék, hogy ebben a helyzetben minden lehetséges segítséget megadnak számukra - mondta Varga Mihály. Kijelentette: a Dunaferrre szükség van, a cég nyereségessé tehető, de az átalakításra szükség van. Az első információk szerint elsősorban az adminisztratív dolgozókról válnak meg - mondta Varga Mihály. Kérdésre válaszolva kijelentette, hogy a Dunaferr "visszaállamosítása" nem merült fel.

Evgeny Tankhilevich cégvezető közölte: a cég nehéz helyzete a 2008-as világgazdasági válság óta tart, az ütemezett, 1500 fős létszámcsökkentés egy éven belül biztosan nem fejeződik be. Az biztos, hogy a jelenlegi létszámmal a Dunaferr nem folytathatja a működését. Az elbocsátások a jogszabályokban előírt egyeztetéseket követően kezdődhetnek el, az érintett dolgozók leghamarabb egy hónap múlva értesülhetnek majd a döntésről - mondta. A leépítés az ISD Dunaferr Zrt.-nél 890 főt érint, a vállalatcsoport tagvállalatainál további 610 dolgozót, de 1500 munkatársnál többet nem küldenek el, ezt később jelentik be a munkaügyi központnál. Szólt arról is, hogy a cég alapítványának támogatásával az elbocsátott dolgozók egy évig fizetésük 80 százalékát megkaphatják, és átképzést is biztosítanak részükre. A cégnél erre és a végkielégítésekre 5 milliárd forintot különítettek el - mondta a cégvezető.

Közlése szerint a folyamatban lévő beruházásokat, a kohóátépítést folytatják, a termékkibocsátást jövőre 10 százalékkal, 2015-től pedig 25 százalékkal tervezik növelni. Kiemelte: a nyersvasgyártás megmarad Dunaújvárosban, ezt a tulajdonosok legutóbb egy hete erősítették meg. A cégvezető nem hallott az államosításról, de erre a lehetőségre a menedzsment biztosan nemet mondana. A vállalat vesztesége az utóbbi két évben közel 50 milliárd forintot tett ki, de a Dunaferr nyereségessé tehető - hangsúlyozta Evgeny Tankhilevich.

Június végén a cégvezetés tájékoztatása szerint a ISD Dunaferr társaságcsoportnál 7522 munkavállalót foglalkoztattak, közülük 6837 a saját és 685 a kölcsönzött munkavállaló.

Hivatkozás: http://www.ma.hu/belfold/183122/Dunaferr_Varga_segitseget_iger_Gasko_egyuttmukodik
Cimkék: Dunaferr Varga acél Gaskó

Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 35.171.146.16 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »