Budapest: 23.21°
HUF/EUR: 330.36
szechenyi
Hírek » Részletek

Menjünk vagy maradjunk? Munkavállalás külföldön, európai trendek


A Friedrich Ebert Alapítvány által október 17-én tartott „Kelet-nyugati irányú munkaerő vándorlás perspektívái az Európai Unióban” című konferencia egy manapság nagyon komoly és el nem hanyagolható munkaerőpiaci trend, a migráció és a szabad munkaerő-áramlás témáját feszegette neves szakemberek segítségével Budapesten.

Jan Niklas Engels, a Friedrich Ebert Alapítvány budapesti irodájának igazgatója a megnyitóban elmondta, hogy nagyon fontos felismerni, hogy manapság két társadalmi konfliktusvonallal kell szembesülnünk szakszervezeti szempontból. Vannak a globalizáció vagy az EU csatlakozás nyertesei, akiknek megadatott, hogy nyelveket beszéljenek, és ezek vesztesei, akik nem tudnak az EU-tagságból ilyen módon profitálni. Ha azonban a nyertesek kivándorolnak, a magyar munkaerőpiac hatalmas veszteségeket szenved. Ezt a szakszervezetek nem szeretnék. Azok az emberek, akik Magyarországon maradnak, nagyon fontosak, az ő problémáikkal kell foglalkozni.

Rózsa Péter újságíró, a konferencia moderátora kiemelte a hétvégén ismertetett reprezentatív felmérés egyik elemét, mely kimondta, hogy Magyarországon a 15-29 évesek között a válaszadók 70%-a úgy nyilatkozott, hogy nem érdekli a politika, a közélet, hogy ez a korosztály teljesen közönyös a téma iránt.

Galgóczi Béla, az ETUI kutatóintézetének képviselője beszámolt két nagyobb európai kutatásról, melyek arról szólnak, hogy hogyan alakul a mobilitás Európában, illetve hogy a válság hatására hogyan változnak ezek a trendek. Ami nagyon fontos, hogy a kelet-nyugati európai munkaerő-mobilitást nem nevezzük migrációnak, mert európai alapjog a munkavégzés országának szabad kiválasztása. Európában a kelet-nyugati osztottságot a jelentős bérkülönbségek is erősítik, a válság előtt a bérszínvonalak közötti különbség a tízszeres arányt is elérte. Ez fejlődött némileg, de csak a válságig. Sajnos az olcsó munkaerő nem tükrözi a képzettségi szintet, a képzettségi szint kelet- és nyugat európai szinten nem különösebben eltérő.

Az elmúlt 8-10 év nagyon dinamikus volt, változtak az intézményi keretek, a gazdasági és a társadalmi feltételek is. Az Unióban legutoljára Németország nyitotta meg a munkaerőpiacát az EU-8 államok (a 2004-ben csatlakozottak, köztük Magyarország) számára. A téma nagyon vitatott és erős érzelmeket vált ki Európa minden részén. Az EU-8 államok legkedveltebb célállomása Anglia, utána következik Németország, majd Írország, Olaszország, Spanyolország és Hollandia. Írország, mely egy kicsi, négymilliós lakosú állam, arányaiban nagyon sok migráns munkavállalót fogad. Míg Lengyelországból kétmillió migráns vándorolt ki, általában Németországba vagy Angliába, a román és bolgár munkaerő inkább a déli államokra koncentrált. A válságnak is volt hatása a bevándorlók szempontjából, mely 2008 óta csak Írországban és Spanyolországban csökkent. A munkaerőpiacok mindenhol nagyon dinamikusan változtak: dél-Európában nagyon erősen érezhető a válság, Írországban is hatalmas lett a munkanélküliség. Kelet-közép Európában (balti országok, Lengyelország, Szlovákia) némileg konszolidálódott a munkanélküliségi ráta. A migrációs trendek vizsgálatakor az ún. „push and pull” faktort is szokták vizsgálni, azaz azokat a tényezőket, hogy milyen erősen taszítja ki az ország a munkavállalót, vagy éppen milyen erősen vonzza őket a befogadó ország. A képzettségi szint és a betöltött állások viszonya is jól mutatja, hogy mekkora a probléma. Az, hogy a magas végzettségűek alacsonyabb végzettségi szintet igénylő munkahelyeket töltenek be, a világban egyedi jelenség Európában. Azt szokták mondani, hogy a legjobb válságkezelő eszköz a munkaerőpiac, ami azt jelenti, hogy onnan, ahol nincs munka (pl. Spanyolország) vándoroljanak egy olyan országba, ahol erős a munkaerőpiac (pl. Németország). Európai szinteken sokszor hangsúlyozzák azt, hogy a munkaerőpiac így természetesen egészíti ki magát, egyensúlyra törekszik, hogy az ún. migrációs transzferek (pl. hazaküldött pénz) is kiegyenlít. Ezzel az elmélettel azonban az a baj, hogy az egyes régiók munkaerőpiaca erősen meggyengül ennek következtében. Jó példa erre, hogy a Mercedes először Romániába akarta telepíteni az összeszerelő-gyárat, és végül azért esett Kecskemétre  a választása, mert a román régióban nem volt elegendő képzett munkaerő.

Az az asszimetria, hogy a képzett munkaerő alacsony végzettséget igénylő munkahelyeket tölt be, azt eredményezi, hogy az anyaországban kiürül a szellemi munkát igénylő piac, és feltöltődik a fizikai munkaerőt igénylő. A munkaerő kihasználtsága így nem jó, és ezzel mindenki rosszul jár. Az, hogy a kivándorló személy többet keres egy másik ország alacsonyabb végzettséget igénylő munkakörében, nem egy pozitív folyamat.

Egy biztos, hogy európai szinten fordulóponthoz ért a kérdés, azaz már most beszélgetünk trendfordulóról. A válság előtti (2005-2007 körüli) időszakban Magyarország kitűnt a kelet-európai államok közül abban, hogy nem vándoroltak ki az emberek. Nem volt egyértelmű, hogy miért van ez a trend. Sokan beszéltek a nyelvi korlátokról, és arról is, hogy Magyarországon a szociális ellátás még erős. 2008 körül 100.000 fő körül volt a kivándorlók száma, az elmúlt időszakban már 500.000 kivándoroltról beszélnek. Nincs azonban perdöntő statisztika, Magyarországon nem mérik, és egy ideje Angliában sem. Németországban 2004-ben csak 17400, 2009-ben már 25200, 2012-ben már 45000 fő fölött volt a magyar bevándorlók regisztrált száma.

Krén Ildikó, a munkaügyi kapcsolatok szakértője a német szakszervezetek stratégiájáról beszélt a bevándoró-munkaerő integrációjával kapcsolatban. A mobilitásnak különböző formái vannak. Az első ritkább, mely egy rendes munkaszerződést feltételez, így szociális ellátást biztosít. A szakszervezetek főleg ezekhez a munkavállalókhoz jutnak el a legkönnyebben. Gyakoribb azonban, hogy munkaközvetítéses szerződéssel foglalkoztatják a munkavállalót; ez a munkaerő-kölcsönzési joggal függ össze. A közvetítő céggel kötött szerződés alapján például  egy magyar cég egy németországi vállalatnak nyújt szolgáltatást, mely szintén szolgáltatást nyújt az adott gyáregységnek. Így ezek a munkavállalók nagyon nehéz helyzetben vannak.

Az ágazatok közül az építőipar kiemelkedő, általában magyar cég építkezik Németországban. A húsipar, vendéglátóipar is vonzó, de újabban a szállítás, logisztika területe is kitűnik. Sokan vannak, főleg nők, akik családnál dolgoznak, babysitter-ként vagy takarítóként, idősgondozóként, általában szerződés nélkül. Ez nagy probléma, mert nagyon kiszolgáltatott helyzetet eredményez.

Az országos szinten jelentkező gazdasági probléma a bérkonkurenciával kezdődik, ami azt jelenti, hogy a magyar munkavállaló a német munkavállalónál olcsóbban vállalja el az adott munkát, mely az anyaországban kapott fizetésénél még így is magasabb. A másik probléma szakszervezeti szempontból a szolidaritás. Gyakran előfordult, hogy amikor egy magyar cég nyújtott szolgáltatást Németországban, a munkavállalók nem estek a kollektív szerződés hatálya alá. 2011 májusától megengedett a munkaerő szabad mozgása Németországban is. Ekkor Németországban aggódni kezdtek, hogy mi lesz az erős német munkaerőpiaccal, attól tartottak, elárasztja majd az olcsó keleti munkaerő.

Európai szinten a magyar határ menti régiók segítésére különféle osztrák kezdeményezések születtek, de Németországban is több kezdeményezés volt, például a migránsokért alakult egyesület megalakulása, mely korábban a szezonmunkások szakszervezete volt, vagy a DGB kezdeményezése, hogy tanácsadó irodát nyitott a kiküldött munkaerő számára. Szintén a DGB kezdeményezte a „Tisztességes mobilitás” program, melynek keretében kiépítettek egy irodahálózatot, melyekben a szakszervezeti aktivisták kelet-európai nyelveket beszélnek, akik kimennek a munkahelyekre és tájékoztatják a munkavállalókat arról, hogy létezik olyan szervezet, mely segíti őket az idegen munkaerőpiacon. A tanácsadások száma is folyamatosan nő. Fontos a nyelv, az, hogy az embereket meg kell keresni, fontos a szakszerű támogatás és tanácsadás, és, a DGB azt vallja, hogy ebben az esetben a tagtoborzás csak másodrangú. Fejlesztendő azonban a kiküldő országok szakszervezeteivel való kapcsolat.

Néhány európai szakszervezeti tömörülés európai szintű egyezményeket kötött egymással, miszerint a szakszervezetek kölcsönösen elismerik egymás tagjait. Itt több probléma is van: az emberek vagy nem szakszervezeti tagok, vagy a kivándorlással megszűnik a szakszervezeti tagságuk.

Pogátsa Zoltán Keleti kudarc vagy nyugati vonzerő címmel tartott előadásában elmondta, hogy Magyarországon nem nagyon nő az elvándorlás, vagy legalábbis ez statisztikailag nincs alátámasztva. A probléma ott kezdődik, hogy a rendszerváltás után egy „utolérjük nyugatot” illúzió volt, melyet később felváltott egy olyan igény, hogy legalább távolodás ne történjen. A kivándorlás egyik motivációja ez is lehet.

Európában csak négy olyan ország van (Németország, Ausztria, Hollandia és Dánia), ahol 20% alatt van az ifjúsági munkanélküliség. A feketegazdaság magyarországi erős jelenléte is motiválhatja a kivándorlást. A legújabb becslések szerint Magyarországon arányaiban, az európai átlaghoz képest nem magas, 600 ezren a feketegazdaságban dolgoznak, ami egy 3,7 milliós munkaerőpiacon nem kiemelkedő.

A munkanélküliség és az alacsony bérek is motiváló faktorok lehetnek az ország elhagyásában – az Eurostat azonban  nem nagyon méri a szociális típusú adatokat (ilyenek a foglalkoztatási adatok). Kelet-Európában általában szűkebb a bértábla, azonban mivel az árak nagyjából felzárkóztak, és a bérek elmaradnak, hasznosabb megnézni azt inkább, hogy a lakosság hány százaléka él létminimum alatt. Magyarországon a létminimum szintje körülbelül 85000 forint nettó körül van, és ez alatt él 4 millió ember. Ugyan nincsenek nagy egyenlőtlenségek, azonban az emberek arra koncentrálnak, hogy az alapvető szükségleteiket ki tudják elégíteni. Ezek mellett nincsenek általában szabadon elkölthető, megtakarítható jövedelmek. Ez a különbség Nyugat-európa és Magyarország között némileg csökkent a rendszerváltás óta. Súlyosbítja a képet, hogy aki ma Magyarországon a középosztályba sorolható, a nyugat-európai szintet nézve a jövedelemtábla alsó szintjéhez közelít.

A GDP nagyon rossz mutatója annak, hogy hol milyen az életszínvonal. A GDP-ből fizetjük az adót, a háztartásoké a másik részesedés. A GDP növekedésének harmadik összetevője a profit, mely annyit jelent, hogy a magyarországi multinacionális vállalatok nagyobb nyereséget termelnek, de nem forgatják vissza. Megvannak tehát az ún. push- és pull-faktorok is.

A konferencia konklúziójaként elmondták a szakemberek, hogy a jelenség nagyon fontos, mellyel foglalkozni kell. Pogátsa Zoltán külön kiemelte, hogy nem szabad abba a hibába esni, hogy elkeseredünk, hogy rosszabb már úgysem lehet, és inkább nem csinálunk semmit. A konferencia éppen arra szerette volna felhívni a figyelmet, hogy itt az idő a cselekvésre, a vonzerő növelésére és a kivándorolt magyar munkavállalók védelmére való koncentrálásra is. 


Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 18.212.90.230 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »