Budapest: 21.34°
HUF/EUR: 331.23
szechenyi
Hírek » Részletek

ITUC PERC Női Iskola- Fiatal nők képzése


2014. október 15-17. között került megrendezésre a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség Pán-Európai Tanácsának (ITUC PERC) Női Iskolája Tallinnban. Az eddigiektől eltérő struktúrában és résztvevőkkel került sor erre a már 14. éve hagyományos rendezvényre.

Az ITUC PERC Női Bizottsága egy évvel ezelőtt arra az elhatározásra jutott, hogy a női esélyegyenlőség területén végzett munka hatékonyabbá tételéhez elengedhetetlen a fiatal nők bevonása és új résztvevők toborzása az Iskolába.

Az idei eseményen való részvételhez elvárás volt az, hogy a tagszervezetek olyan fiatal nőket delegáljanak, akik még nem múltak el 35 évesek. Éppen e miatt a kritérium miatt a korábbi résztvevők nagy része kiszorult a részvételi lehetőségből, de szívesen küldtek maguk helyett olyan fiatal kollégát, aki a jövőben hozzá tud majd járulni a küldő szervezet ezen a területen végzett munkájának eredményeihez.

A rendezvény struktúrájának változtatására éppen az új résztvevők összetétele miatt került sor. Olyan fiatalok vettek részt, akiknek a nemek egyenlőségért folytatott nemzetközi munka eredményei ismeretlenek voltak. Illetve az előadások mellett számos aktivitást igénylő feladatot kellett megoldaniuk. Az előadások témájukat tekintve a következőkre terjedtek ki:

  • A Társadalmi Nemek Európai Intézetének képviselője, Maurizio Mosco, számolt be az EU összes tagállamára kiterjedő felmérés eredményéről, melynek középpontjában a nemek egyenlősége áll. Hazánknak a hat indikátorból összetevődő mutatószám Uniós átlagához (54) képest az elmaradásunkból  még van mit ledolgoznunk, mivel ez 41 ponton áll (az indikátor 0 és egy között mutatja az nemek közötti egyenlőség értékét, 0 a teljes egyenlőtlenség, 100 a teljes egyenlőség)
  • A Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség(ITUC) „Számoljatok velünk” (Count us in) elnevezésű kampányáról Marike König számolt be és ismertette a kampány legfontosabb célkitűzéseit és kihívásait. A Pán-Európai Tanács (PERC) 89 tagszervezetéből eddig mindösszesen 16 konföderáció csatlakozott a kampányhoz, többek között a LIGA is, egyedül a magyar konföderációk közül. A fő célkitűzése a kezdeményezésnek, hogy 2018-ig az ITUC tagszervezeteinek vezető testületeiben a nők aránya elérje a 30%-os képviseletet. Mivel a LIGA is csatlakozott a kampányhoz, így fontos kiemelni, hogy jelenlegi vezetőtestületünk a LIGA Elnöksége 14 tagú, melyben 3 nő foglal helyett, így 23%-on áll most ez az indikátor. A LIGA 101 tagszervezetének 27%-át vezeti női tisztségviselő.
  • Cél volt továbbá, hogy a résztvevőknek alkalmuk legyen megismerni egymás szervezetét munkáját, így néhány résztvevő bemutatta az eddig elért eredményeiket. Ennek keretén belül Szabó-Zsura Brigitta, mint a Liga Szakszervezetek Esélyegyenlőségi Bizottságának tagja és a PERC Női Bizottságának tagja rövid előadást tartottam arról, hogy lehet a nők részvételét erősíteni a vezető pozíciókban (How to empower women in leadership?). Előadásom során három fő kérdést emeletem ki: A struktúrát, a képzést és a támogató vezetői hozzáállást a férfi vezetők részéről. Véleményem szerint ez a három dolog együttesen elősegítheti, hogy egy szervezetben egyre több nő merjen vezető pozíciót betölteni. A megfelelően felépített szervezeti rendszer keretei között a nőknek van módjuk érvényesülni, akár külön kvóta rendszer bevezetése nélkül is. A képzések fontossága pedig abban rejlik, hogy folyamatosan szükség van a szakszervezeti tagok és tisztségviselők új és új információval történő ellátására, illetve képzésére az esélyegyenlőség területein. A támogató vezetői hozzáállás a férfi vezetők részéről szintén fontos tényező, mivel pozitív példaként elöljárva könnyebben tudja meggyőzni kollégáit arról, hogy megfelelő kompetenciák megléte estén, egy nő is képes ugyanazokat a funkciókat betölteni, mint egy férfi.

Bár a szervezők kissé félve néztek a Női Iskola elé az új intézkedések bevezetése miatt, azonban nagyon hasznos és eredményes három napon vannak túl a részvevők. Új kapcsolatok alakultak ki, ami a szakszervezeti mozgalom határokon átívelő tapasztalatcseréjében elengedhetetlen. Új ismeretekre tettek szert azok, akik eddig ezen a területen nem rendelkeztek jártassággal és új célokat tűztek ki a szervezők elé a következő évi iskola kapcsán. Ami pedig a további közös munkát és a kapcsolattartás illeti létrejött a PERC Fiatal Női Hálózata, melynek célja, hogy a jövőben is tovább tudjuk folytatni a Tallinnban megkezdett munkát és elősegítsük az itt hallott információk nemzeti szintekre történő implementálását.

Cimkék: ITUC PERC Női iskola
Galéria

Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 34.207.78.157 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »