Budapest: 16.63°
HUF/EUR: 333.89
szechenyi
Hírek » Részletek

Danton halála - avagy romló standardok a munkajogi szabályozásban


Sokszor olvashattunk arról, hogy mekkora csapást mért a munkavállalókra és a szakszervezetekre a 2012. július 1. napján hatályba lépő új Munka törvénykönyve. Egyrészt szűkítette az egyes munkavállalók jogait (munkaidő, munkabér, pótlékok, kártérítés, felmondás stb.), másrészt pedig az un. kollektív jogok terjedelmét (szakszervezeti tisztségviselők munkajogi védelme, munkaidő-kedvezmény, tájékoztatás, konzultáció, megszűnő jogosítványok, sztrájkjogi korlátozások), valamint azok érvényesíthetőségét is korlátozta. Utóbbi azt jelenti, hogy a jogalkotó gondoskodott arról, hogy a munkavállalók együttesen se léphessenek fel jogaik védelme érdekében.

A szabályozás változásának az eredményei már jól láthatóak. A munkaügyi pereken belül az eddig többséget kitevő munkaviszony megszüntetésének jogellenessége jogcímen indított perek aránya jelentősen visszaesett, a szakszervezetek pedig az életben maradásért küzdenek. Mi történik eközben Európában? Egyedi jelenséggel találkozhatunk Magyarországon? Sajnos a válasz egyértelműen a nem.

Európai Unió

A 2007-2008 környékén kirobbanó, elhúzódó gazdasági válság hatására valamennyi EU tagállamban hozzányúltak a munkajogi szabályozáshoz. A legtöbb országban az un. atipikus foglalkoztatás bővítését célzó intézkedésekre fektették a hangsúlyt, ezek között is a részmunkaidő, határozott idejű munkaviszony, valamint a távmunka újraszabályozására. Ezzel egyidejűleg a fiatalok nagyobb arányú foglalkoztatását célzó programok is megjelentek. A fiatalok körében ugyanis a munkanélküliségi ráta uniós szinten az átlag duplája, azaz 22%. Ezen túlmenően szabályozás tárgya lett a munkaidő, a munkabér, valamint a kollektív jogok területe is. Ezek a változások röviden úgy jellemezhetőek, hogy kevesebb pénzért többet dolgozhatunk, könnyebb a rendkívüli munkavégzést elrendelni, valamint a munkáltatókra rakódó szabályozási terheket könnyítették. Utóbbiba tartozik a kollektív szerződések általi kötöttségek oldása is. Ennél egyes tagállamok azonban tovább is mentek.

„Reform” az Egyesült Királyságban

Az un. angolszász országokról tudnunk kell, hogy a szerződéses szabadság történelmileg kiemelt szerepet játszik. Ezekben az országokban a munkajogi szabályozás az un. szerződési jogtól kevéssé különül el (a felek arról állapodnak meg munkaszerződésben, amiről akarnak), nem jellemző a hosszú tartamú fizetett szabadság (az USA-ban a szülési szabadság is lényegében fizetés nélküli), alacsonyak a minimálbérek, nincsen vagy kifejezetten rövid tartamú a felmondási idő, s ennek megfelelően a munkaviszony megszüntetése is csupán egy szűk körben támadható meg bíróságon. Ennek tükrében tudjuk csupán megérteni az angliai változások lényegét. Az Egyesült Királyságban tavaly nyáron ugyanis átfogó szabályozási reform valósult meg. A reformnak két kulcs eleme van. Egyrészt korlátozták a munkaviszony megszüntetése megtámadhatóságának a körét. A szabályozás a változás előtt sem volt túlzottan munkavállaló barát. Ahhoz, hogy valaki a munkaviszony megszüntetését sérelmezze, legalább egy éves munkaviszonnyal kellett rendelkeznie. Ennél rövidebb tartamú munkaviszony esetén nem lehetett bírósághoz fordulni. Az eljárás ugyanakkor illetékmentes volt. 2013. július 1. napjától azonban a jogalkotó 2 évre emelte azt az időtartamot, amely alatt a munkaviszony megszüntetése nem peresíthető. Ezen túlmenően illetékfizetési kötelezettséget is bevezettek. Az eljárás megindításáért 250,- angol fontot kell fizetni (kb.100.000,-Ft), amennyiben pedig tárgyalásra is sor kerül, további 950,- angol font is kiszabásra kerül (kb.400.000,-Ft). Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy az ügyek 21%-a békéltető eljárás keretében zárul le és csupán 7% végződik a munkáltató elmarasztalásával, akkor láthatjuk, hogy a szabályozás kifejezetten munkavállaló ellenes. Ezzel összefüggésben pedig érdemes szemügyre venni a jogszabály megszületése mögött meghúzódó kormányzati mentalitást. A jogszabály módosítást előterjesztő miniszter parlamenti beszédében hangsúlyozta, hogy véget kell vetni annak az időszaknak, amikor a munkavállalók mondva csinált okokkal sanyargatták a munkáltatóikat, hátráltatván fejlődésüket, rontván piaci pozícióikat. Mivel is rontották a munkavállalók a munkáltatók piaci pozícióit? A perek 7%-a végződött a munkáltató elmarasztalásával, azaz általában kártérítéssel.

Alacsony kártérítésekkel számolhatnak a munkavállalók

Látjuk tehát azt, hogy nehéz a munkaügyi pereket megnyerni az Egyesült Királyságban. Mekkora kártérítéssel számolhatunk akkor, ha ez mégis sikerül? A kártérítések összege rendkívül alacsony. Vessünk az átlag számokra egy pillantást:

Faji diszkriminációs perek:                          5.500,- font

Nemi alapú diszkriminációs perek:               8.000,-font

Fogyatékosságon alapuló perek:                 7.000,-font

Jogellenes elbocsátás:                               5060,-font

Láthatjuk, hogy a munkaviszony jogellenes megszüntetése esetén kiharcolható kártérítés összege a kártérítések között nagyságrendileg az utolsó helyen található. Amennyiben ezt összevetjük azzal, hogy a perköltség hozzávetőlegesen 1.200,- font, akkor láthatjuk, hogy a munkavállaló számára megítélt átlag kártérítés összege 4000,- font alá esik. Ezzel összefüggésben azt is tudnunk kell, hogy az angolszász országokban a perköltséget a felek általában maguk fizetik, azaz pernyertességtől függetlenül ki kell azt fizetni (CRP, Federal Rules of Civil Procedure, 54.§(d), Alyeska Pipeline Service Co v. Wilderness Society).

A kártérítések nagy részét ki sem fizetik

A peres eljárás tehát költséges, a per megnyerésének az esélye pedig csekély. Gondolhatnánk, hogy legalább azt a viszonylag kevés összeget hamar be lehet hajtani egy jogállamban, de nem ez a helyzet. A pernyertes munkavállalóknak csupán 25%-a kapja ugyanis meg a kártérítést az ítélet jogerőre emelkedésétől számított egy éven belül. Ezen túlmenően a munkavállalók közel harmada sosem jut hozzá a számára megítélt kártérítés összegéhez!

Strasbourgban sem jobb a helyzet

230-strassbourg.jpgJogászok számára kissé megmosolyogtató, amikor valaki azzal fenyegetőzik a bíróságon, hogy amennyiben a pert elveszíti, Strasbourghoz fordul. Természetesen ez nem a nemzetközi bíróság tekintélyére vonatkozik, hanem arra, hogy milyen kicsi esélye van annak, hogy valaki ott pert nyer. Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) az 1950-es „Egyezmény az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről”, vagy röviden az Emberi Jogok Európai Egyezménye betartásának felügyeletére létrehozott bíróság. Annyi bíróból áll, amennyi az Európa Tanács azon tagállamainak száma , amelyek megerősítették az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok védelméről szóló Egyezményt. Kérelemmel fordulhat a Bírósághoz az a személy (illetve személyek csoportja), aki úgy gondolja, hogy személyesen és közvetlenül áldozata lett az Egyezményben foglalt jogok és jogi garanciák megsértésének. Kérelem csak olyan állam ellen nyújtható be, amelyre nézve az Egyezmény kötelező, azaz részese annak. A leggyakoribb jogcímek, amikkel a bírósághoz fordulnak a következők: tisztességes eljáráshoz való jog büntető és polgári ügyekben, a hatékony jogorvoslathoz való jog, az egyesülés szabadsága, a gyülekezés szabadsága, a véleménynyilvánítás szabadsága, a magán- és a családi élet védelme stb. A kérelmeket Strasbourgban lehet a nemzeti nyelven írásban, ingyenesen benyújtani, a szóbeli meghallgatás rendkívül ritka. Az eljárás során használt nyelv ugyanakkor az angol vagy a francia. Fontos arra rámutatni, hogy az eljárás nem gyors, akár évekig eltarthat. Sőt, a bíróság hátraléka is tetemes. Mekkora is pontosan ez a tetemes hátralék?

630-total_number_of_pending_applications.jpg

Láthatjuk, hogy a hátralék közel 100.000 ügy, amihez hozzá sem nyúltak. Ezt valahogyan igyekszik a bíróság menedzselni. Ennek fényében új bejelentési nyomtatványt vezetett be 2014. január 1. napjától. Azok, akik nem ezt használják, elbukják az ügyet már az elején. Ezen túlmenően az ügyek 92%-a nem befogadható, mert nem felel meg az eljárási feltételeknek !  Erre példa az, amikor egy másik bírói fórum vizsgálja a panaszt. Ilyennek tartja ugyanakkor a bíróság az ILO Egyesülési Szabadsággal Foglalkozó Bizottságát is, amelyhez a szakszervezetek rutinszerűen fordulnak. Mivel az ILO bizottságának a munkaterhe is nagy, eljárása évekig tart, így a nemzetközi bíróság előtti határidőből biztosan kicsúszik a kérelmező.

Szakszervezeti szempontból Strasbourg sem hatékony

Szűkülnek a hazai jogérvényesítési lehetőségek, így érdemes áttekinteni, hogy hova is lehet fordulni kollektív jogi sérelem miatt. Két fórumot szükséges itt kiemelni: az ILO korábban említett bizottságát, valamint Strasbourgot. Utóbbinál a kérelmeket a 11. cikkelyre szokták alapozni, mely az egyesülés szabadságát garantálja. A joggyakorlat azonban nem kedvező. A bíróság például nem tartotta az Egyezménybe ütközőnek az idén április 8. napján az RMT ügyben meghozott ítéletében a szolidaritási sztrájkra (secondary action) vonatkozó törvényi tilalmat Angliában. Az ítéletben többek között arra hivatkozott, hogy a szolidaritási sztrájk vétlen munkáltatót sújt, illetve nincsen a kérdésben az egyezményes országok között konszenzus. Ennek hiányát abból szűrte le a bíróság, hogy létezik még egy ország hasonló szabályozással: Luxemburg. Érdekes, hogy a bíróság az ILO pozitív szakvéleményét is elutasította arra hivatkozva, hogy annak megállapításai túlzottan általánosak és nem a konkrét ügyre vonatkoznak. Végezetül azt is kiemeli az ítélet, hogy a munkavállalók előtt nem minden tiltakozási lehetőség zárult be, így a jogaik nem teljesen sérülnek. Ezzel összefüggésben az sem zárható ki, hogy az ítélettel a bíróság azt kísérelte meg megakadályozni, hogy az Egyesült Királyság az Egyezményt felmondja, amely kérdés a helyi politika részét képezi. Egy másik ügyben pedig a keresetet benyújtó szakszervezet kérelmét úgy utasította el a bíróság, hogy azzal egyidejűleg 100.000,- fontos perköltséget ítélt meg a munkáltatónak. A közel 40.000.000,- forint összegű perköltség bizonyára nem segíti a jogérvényesítést.

Danton halála

Végezetül arról, hogy miért is ezt a címet kapta ez az írás. Az Alföldi Róbert kiváló rendezésében bemutatott darab a saját fiait felfaló francia forradalomról szól. Arról, hogy mennyien áldozták életüket nemes célért, és az később a forradalomban mivé fajult. A munkavállalói jogok fejlődése évszázadokon keresztül zajlott. Ennek eredménye beépült a fejlett jogrendszerekbe, a jogrendszerek alappillérévé vált. Érdekes, hogy ezeket a vívmányokat milyen gyorsan erodálni tudja a gazdasági válság, azaz a gazdasági szempontok a szociális szempontokat pillanatok alatt felülírják. A visszalépések ráadásul folyamatosan úgy kerülnek bemutatásra, mint amik közérdeket szolgálnak. „Ja, forradalom van, a nép vezet.”

Dr. Kéri Ádám
LIGA Szakszervezetek
Jogi szakértő


Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 35.153.73.72 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »