Budapest: 25.05°
HUF/EUR: 332.56
szechenyi
Hírek » Részletek

Visegrádi országok szakszervezeti találkozója


A krakkói V4 találkozón született döntés arról, hogy az ETUC Kongresszus miatt nem egy év múlva, hanem a kongresszust megelőzően kellene találkozni a visegrádi négyek szakszervezeti konföderációinak, azért, hogy legyen lehetőség a kongresszusi anyagok és a jelölések megvitatására és esetleg egy közös V4 álláspont kialakítására. Ennek a döntésnek a jegyében találkoztak most a négy ország szervezetei.

A találkozó időpontja azonban minden szempontból nagyon rosszul alakult, egyrészt mert az egyesülésben érintett három konföderáció eleve már csak az első nap tudott jelen lenni az egyesülési kongresszusuk miatt, - ami február 27-én volt - másrészt azért, mert az ETUC dokumentumok az eredetileg kitűzött, már eleve amúgy is nagyon késői időpontjához képest még később készültek el, így gyakorlatilag nem maradt ideje senkinek arra, hogy azokat mélységében áttanulmányozza. Próbáltuk ugyan a meghívó szlovák kollégákat rábírni arra, hogy később legyen az ülés, de nem jártunk sikerrel.

Így a napirend is átalakult, csak az első dokumentum, a Manifesztum megvitatására került sor, amit sikerült a találkozó előtt lefordítanunk. A Manifesztum a Párizsban tartandó kongresszus politikai állásfoglalása lesz, ez a változat, amit most megvitattunk, már a harmadik variáció. Az elsőt az első Kongresszus Előkészítő Bizottság első ülése vitatta meg, a 2014. decemberi ESZSZ VB-re már egy ennek alapján módosított változat került, és az ott elhangzottakat figyelem bevéve készült ez, a 3. változat. A kiáltvány aktuális szövegét mellékelem.

A jelenlévő kollégák véleménye szerint a legtöbb prioritás már benne foglaltatik a szövegben, de a kiáltványnak rövidebbnek, egyszerűbbnek, és világosnak kellene lennie, hogy mindenki számára könnyen olvasható és értelmezhető legyen. Fontos, hogy az aktualitásokat és a prioritásokat is tartalmazza. Ez a feladat nem lesz egyszerű, mert az eredeti 3 oldalas szöveg a VB ülés után 5 oldalasra bővült. Fontos lenne, hogy belekerüljön még a fiatalok munkanélküliségének problémája is.

A többi dokumentum megvitatására nem került sor, így áttértünk a szervezet új vezetésének megválasztására vonatkozó információk megbeszélésére.

Az mindenki számára ismeretes volt, hogy Peter Scherrer, a német DGB jelöltje, és az egyik jelenlegi konföderációs titkár, Luca Viscentini az ETUC elnökének jelenlétében megállapodtak, hogy az egyikük legyen a főtitkár, és aki kevesebb szavazatot kap majd, az legyen a helyettes, és mivel kell egy nő is a felső vezetésbe, Veronica Nilssen legyen a másik főtitkár helyettes. Ezt az alkut a tagszervezetek többé-kevésbé elfogadták, így már csak annak a latolgatása folyt, hogy ki az esélyesebb és melyik szervezet kit támogat. A csehek és a szlovákok a német, a lengyel szervezetek pedig az olasz jelöltet támogatták, a magyar szervezeteknek pedig még nem volt kialakult álláspontjuk. Érdekes azonban megjegyezni, hogy mind a cseh, mind a szlovák elnök az ottani vasas szakszervezetek elnökei volt, és ismert, hogy Peter Scherrer pedig az Európai Vasas Szövetség főtitkáraként tevékenykedett.

Szó esett még arról is, hogy Józef Niemiecz helyett kellene valakit találni, aki a régiót képviselné a titkárságban, de ha nem lesz senki, akkor legalább az elnököt adják a közép-kelet-európai országok. Az már korábban kiderült, hogy Jozef Stredula, a cseh konföderáció elnöke szívesen vállalna egy ilyen megbízatást, de a jelenlévő szervezetek szerint a tikári poszt fontosabb lenne a régió számára az elnökségnél.

A másnapi programon az MSZOSZ és a SZEF küldöttei már egyáltalán nem vettek részt, az ASZSZ eleve el se jött, így csak az utólagos információkból tudható, hogy az ETUC anyagokról több szó nem esett, viszont minden ország megtartotta a szokásos országbeszámolóját. Kiderült, hogy a jelenlegi szlovák és a cseh kormány együtt tud működni a szakszervezetekkel, így ismét van érdemi szociális párbeszéd mindkét országban. Lengyelországban az idén októberben lesznek a parlamenti választások, bár a lengyel kollégák nem számítanak nagy változásokra.

A következő V4 ülés Budapesten lesz.

A beszámolót készítette Koller Erika. Fotó: Miroslav Hajnos.


Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 35.175.200.4 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »