Budapest: 15°
HUF/EUR: 333.68
szechenyi
Hírek » Részletek

Foglalkoztatás és béremelés az állami szektorban


2017. március 9-én a LIGA Szakszervezetek és a Friedrich Ebert Stiftung közös konferenciáját szervez, amely célja, hogy a köz foglalkoztatottjainak béremelési hullámát elemezze, és számba vegye, hogy a különböző foglalkoztatási formák keretében foglalkoztatottak bérei hogyan alakultak 2017-ben.

MEGHÍVÓ

Tisztelettel meghívjuk a LIGA Szakszervezetek és a Friedrich Ebert Alapítvány közös konferenciájára, amelynek címe:

Foglalkoztatás és béremelés az állami szektorban

A rendezvény 2017. március 9-én,
a LIGA Szakszervezetek székházában kerül megrendezésre.

Mint ismeretes, 2016 végén nagymértékű minimálbér és garantált bérminimum emelésről állapodtak meg a szakszervezetek, a munkáltatók és a kormány a VKF keretei között. Ezen túl a közszférában az állam több területen bérpótlékokkal vagy más eszközökkel, például az életpályamodell bevezetésével – nem teljes körűen, de – rendezte a különböző közszolgálati területeken dolgozók bérét. Küszöbön áll az állami tulajdonú vállalatok bérajánlásáról is a megegyezés, ám a kulcskérdés az, mennyire felel a piaci viszonyoknak a közszférában és az állami tulajdonú vállaltoknál a 2017-re kialakult bérhelyzet. Ugyanis a versenyszférában jelenlévő nagymértékű munkaerőhiány most már az állami szférában is problémákat okoz.

A rendezvény választ keres a következő kérdésekre: A bérhelyzet mennyiben gátolja/segíti a foglalkoztatást? Milyen állami törekvések látszanak hosszú távon az egyes szektorokban? Milyen bérfeszültségek alakultak ki a béremelést követően a közszférában és az állami tulajdonú vállalatoknál? Milyen szakszervezeti stratégiák lehetségesek/szükségesek a kialakult helyzet kezelésében? Például lehet-e még mindig a közalkalmazotti bértábla emelését követelni, amikor az lassan megszűnik, illetve funkcióját veszti?

A tervezett program:


09:30 Regisztráció
10:00 Doszpolyné dr. Mészáros Melinda, a LIGA Szakszervezetek elnökének megnyitója
10:10 Dr. Kártyás Gábor, munkajogász:


Bérkaleidoszkóp: A különféle foglalkoztatási jogviszonyok a közszférában és az állami vállatoknál


11:10 Dr. Lakatos Judit, statisztikai főtanácsadó, KSH:


Az állami foglalkoztatottak létszáma és bérezése – a béremelések hatása, trendek
11:40 Kávészünet

12:00 Dr. Fónagy János parlamenti államtitkár:

Az állam bér és munkaerő-piaci politikája a közszférában és az állami vállalatoknál

12:30 Dr. Simon Attila István munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkár:

A béremelések megvalósulása a közszférában és az állami vállalatoknál

13:00 Ebéd

13:45 Panelbeszélgetés: A kormányzati bérpolitika a gyakorlatban az önkormányzatoknál, az állami vállalatoknál és a közszférában. Moderátor: Horváth Lajos szakértő.

Résztvevők:


- Jáger István a LIGA ágazati szövetség elnöke és Dr. Tősér Helga személyügyi és humánstratégiai osztályvezető: A BKV bérpolitikája

- Fürjes József a VKDSZ elnöke illetve Kurdi Viktor Maviz elnök (felkérés alatt): Béremelések a vízi közmű ágazatban

- Mendrey László a PDSZ elnöke: A pedagógusok jövedelmi helyzete

- Pongó Géza, a FRSZ elnöke: A bérek helyzete a rendőrségnél

- Buzásné Putz Erzsébet, az MTSZSZ elnöke, a LIGA Szakszervezetek társelnöke: A MÁV bérmegállapodása.

15:45 Kérdések, vélemények, a rendezvény főbb megállapításainak összefoglalása

16:00 A rendezvény lezárása

Kérjük, hogy részvételi szándékáról 2017. március 3-ig küldjön visszajelzést a gyulavari.noemi@liganet.hu címre!

LIGA Szakszervezetek 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 27/A. Tel: 06 1 321 5262


Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 54.157.61.68 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »