facebook_36 youtube_36 twitter_36 indavideo_36 bloghu_36 linkedin_36 android_36 ios_36

Budapest: 3°C
HUF/EUR: 316.37
Hírek » Részletek

Közös ügyeinkről Kecskeméten


2017. május 9-én került sor a Dél-Alföldi régióban, Kecskeméten a LIGA Szakszervezetek „Nyitott ház” rendezvénysorozatának következő rendezvényére. Az esemény házigazdája a Kulturális Dolgozók Független Szakszervezete volt.

A programot Doszpolyné Dr. Mészáros Melinda megnyitója indította, melynek keretében beszámolt a VKF tárgyalások jelenlegi állásáról, illetve a jövőbeni célkitűzésekről. Kihangsúlyozta, hogy a Parlament Gazdasági Bizottsága által benyújtott Munka Törvénykönyve módosításával kapcsolatos javaslat visszavonása jelentős szakszervezeti sikerként könyvelhető el az elmúlt évek tükrében.

Következő felszólalóként, a házigazda Kulturális Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke, Nyíri Ákos köszöntötte résztvevőket, illetve néhány mondatban bemutatta a szervezetüket és az általuk képviselt ágazatot.

Az előadások sorát Dr. Kártyás Gábor indította el a „Munkaidő-beosztás, munkarend” című prezentációjával. Először a munkaidő-beosztás fogalmát határozta meg, melynek fontos sajátossága, hogy a munkáltató állapítja meg, illetve kitért a módosítási lehetőségekre, valamint arra, hogy mikor beszélhetünk rendkívüli munkaidőről (túlóráról). Kitért a munkarendek egyik speciális változatára, a kötetlen munkarendre is, ilyenkor ugyanis a munkavállaló dönt a saját munkaidejének beosztásáról. A munkaidő mértékének fogalmát is ismertette, ennek két típusát különböztetjük meg a szerződés szerinti, valamint a beosztás szerinti munkaidőt. Az említett munkajogi fogalmak tisztázása után jutott el az egyenlőtlen munkaidő-beosztáshoz és ennek kapcsán a munkaidőkeret témájához. Átfogó képet kaphattak a résztvevők, hogy munkaidőkeret esetén a rendkívüli munkaidőnek is 2 fajtája létezik, a pihenőidővel milyen módon tud „játszani” a munkáltató és milyen esetekben kell nagyon figyelnie a munkavállalónak. Az előadás közben és után is záporoztak a kérdések a felkért munkajogászhoz, ugyanis ahány munkahelyről érkeztek a jelenlévők, annyi féle gyakorlati esetet tudtak felhozni a munkaidőkerettel kapcsolatban.


Az ebédszünet előtt Balázs Norbert ismertette a LIGA Szakszervezetek által a tagságnak nyújtott szolgáltatásokat, melynek egyik nagyon fontos eleme a tagkártya megújulása. Részletezte, hogy erre miért van szükség, illetve milyen módon lesz megvalósítható. Kihangsúlyozta, hogy a szolgáltatások köre folyamatosan bővül és a továbbiakban is számítanak a tagszervezetek javaslataira.


A szünet után Dr. Berki Erzsébet folytatta a programot, mondandójának a címe, „Beszéljünk a sztrájkról” volt. Először a munkaharc eszközeiről beszélt, melynek kapcsán egy érdekes statisztikát hozott: 1989-2014 között a témával kapcsolatban összesen 874 esetet jegyezhettünk föl, de ezek közül csak 270 alkalommal beszélhettünk sztrájkról. A továbbiakban ismertette, hogy az akciók elsősorban ki ellen irányultak (majdnem 50%-ban a munkáltató ellen, kicsivel kisebb mértékben a kormány ellen), illetve a követelések oka magasan legnagyobb arányban a bér volt. Megállapította, hogy a sztrájkok száma az elmúlt években drasztikusan csökkent, ezzel fordított arányban a tüntetések száma viszont nőtt, de sajnos az eredményesség a sztrájkok számával egyenesen arányban nagyon nagymértékben romlott. A sztrájkok csökkenésének az egyik legfőbb oka a sztrájktörvény 2010-es módosításában a még elégséges szolgáltatás fogalmának szigorítása. 1-2 ágazatot leszámítva pontosan nem határozza meg semmilyen törvény, hogy pontosan mit is értünk még elégséges szolgáltatás alatt. Ezért a sztrájkot kezdeményezők rá vannak kényszerítve a munkáltatóval történő megállapodásra. Általában a munkáltatónak esze ágában nincsen kompromisszumra jutni a még elégséges szolgáltatással kapcsolatban, hiszen megállapodás hiányában a bíróság dönt. Viszont a rossz bírói gyakorlat miatt így szinte ellehetetlenül a sztrájk, ugyanis vagy nagyon elhúzzák a döntéshozatalt, vagy nem foglalnak konkrétan állást az adott helyzetet illetően.

A délutánt Árkovics István zárta, aki a szakszervezetek gazdálkodásáról és adózási kötelezettségeiről tájékoztatta a tagszervezeteket. Megemlítette, hogy milyen esetekben mely adónemek alanyai lehetnek a szakszervezetek, illetve ezekkel kapcsolatban mikor, milyen bevallásokat kell benyújtani. Részletesen kitért arra is, hogy a tagoknak milyen juttatások, ajándékok adhatók, valamint ezek milyen adózási feltételeket vonnak maguk után.

Az esemény végén az Althon Hungary Kft. partnerünk által felajánlott 3 darab ajándéktárgy került kisorsolásra a résztvevők között.

D.R.

Galéria

Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 54.162.164.86 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »