Budapest: 5°C
HUF/EUR: 330.27
szechenyi
Hírek » Részletek

Nagykanizsa: a középpontban a foglalkoztatás


nagykanizsa-a-kozeppontban-a-foglalkoztatas

15 szervezet 50 képviselője vett részt a LIGA Szakszervezetek 2018. március 8-án a 23. alkalommal megrendezett Nyitott Ház sorozat tematikus rendezvényén, Nagykanizsán, a GE Hungary Kft oktatótermében. A résztvevők elsősorban a vendéglátó GE tulajdonosváltásával-, valamint a magyarországi foglalkoztatás növelésével kapcsolatos kéréséreikre kaptak választ.

A vendégeket Doszpolyné Dr. Mészáros Melinda, a LIGA Szakszervezetek elnöke, valamint Herman Miklós, a GE Hungary Kft, Fényforrás üzletág nyugat-magyarországi gyárcsoportjának igazgatója köszöntötte.

Herman Miklós elmondta, az 1896-ban alapított Tungsram Rt-t a 90-es évek elején vásárolta meg a General Electric, így a Nagykanizsán 1965-ben épült Fényforrásgyár a világ egyik vezető fényforrásgyárává vált. 2017 júniusa óta keresik a a GE Lighting új tulajdonosát, amely a General Electric (GE) korábbi magyarországi elnökének, Jörg Bauernek a cége lesz. A cég vásárolja meg a GE európai, közel-keleti, afrikai és törökországi (EMEA) fényforrásüzletágát, valamint a globális autólámpa-üzletágát, amely Tungsram Csoport néven működik tovább Nagykanizsán is.

Az igazgatói tájékozató után Szmerk Anna Hr vezető a munkavállók részére szervezett egészségmegörző programokról adott ismertetést.

Ezt követően a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára, Cseresnyés Péter a magyarországi foglalkoztatásról beszélt. Az államtitkár kiemelte, öt és fél éve csökken a munkanélküliség Magyarországon, így ma rekord alacsony, 3,8 százalékos. Hét év alatt így közel harmadára, 175 ezerre csökkent a munkanélküliek száma, a foglalkoztatottak száma ezzel párhuzamosan 4 millió 447 ezerre emelkedett (mindez 738 ezerrel több, mint 2010-ben).

A hazai elsődleges munkaerőpiacon több mint 88 ezerrel többen dolgoznak, miközben a közfoglalkoztatottak száma 39 ezer fővel, a külföldön dolgozók száma 13 ezer fővel csökkent. Javult a fiatalok foglalkoztatása is, míg a munkanélküliségi rátájuk 30 százalékhoz közelített, addig ez mára 10,2 százalékra csökkent. A kormány célja, hangsúlyozta az előadó, hogy az országban meglévő munkaerő-tartalékot, az inaktívakat, a munkanélkülieket, a kisgyerekes anyákat, illetve a nyugdíjasokat minél nagyobb számban támogassa a munkaerőpiacra történő visszatérésben. Emellett, hogy tovább erősítse a szakképzési- és felnőttképzési rendszert, illetve növelje a duális képzésben résztvevők számát.

Cseresnyés Péter emlékeztetett: tavaly csökkentek a munkabért terhelő adók, és ez a folyamat a szociális partnerek és a kormány megállapodásának nyomán a következő években is folytatódik. Öt éve folyamatosan nőnek a reálbérek hazánkban, a kétszámjegyű reálbér-emelkedésnek köszönhetően tavaly átlagosan több mint egyhavi keresettel többet vittek haza a munkából élő emberek. A nettó átlagbérek a családi kedvezménnyel együtt több mint 205 ezer forintra emelkedtek, így 54 százalékkal magasabbak, mint 2010-ben, ami jelentős részben az adócsökkentéseknek és a folyamatosan növekvő családi adókedvezményeknek köszönhető. A 2018. január elsejétől 8 százalékkal emelkedő minimálbér, a 12 százalékkal növekvő garantált bérminimum és a munkáltatói adók csökkentése tovább segíti a magyar bérek régiós felzárkózását.

Ebéd után Doszpolyné dr. Mészáros Melinda tájékoztatta a tagság képviselőit a LIGA Szakszervezetek aktuális ügyeiről, kiemelve a székhelyváltoztatást. Hangsúlyozta a LIGA tagszervezeteinek szerepét a helyi béralkuk megszületésében, elmondta, ennek az eredménye a reálbér emelkedése és a bérfelzárkózás. Ezután ismertette a LIGA Szakszervezetek 12 pontját, amit a szervezet 2018. március 6-án juttatott el a parlamenti pártoknak, hogy szakpolitikai programjaik kialakításánál figyelembe vegyék a munkavállalói szempontokat is. Elmondta, a 12 pont gerince a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése, a közoktatás és szakképzés szerepének növelése, a nyugdíjrendszer rugalmassá tétele, a munkaerőpiac és a munkanélküli ellátórendszer fejlesztése, a szolidaritáson alapuló adórendszer létrehozása és bérfelzárkóztatás. Továbbá fontos kívánalom az érdekegyeztetés intézményeinek fejlesztése, és a sztrájkjog korlátozásainak megszüntetése.

A következő előadó Dr. Gyurkovics Bence ügyvéd, a LIGA Szakszervezetek részéről és előadása „A munkáltató személyében bekövetkező változás munkajogi aspektusai” nagy érdeklődésre tartott számot, hiszen a helyi szakszervezet számára ez a téma szorosan kapcsolódika az aktuális tulajdonos-váltáshoz.

Zárásként Mészáros Melinda, a LIGA Szakszervezetek elnöke megköszönte a vendéglátóknak a szíves vendéglátást, az előadóknak azt, hogy megjelenésükkel és színvonalas előadásukkal színesítették a LIGA Szakszervezetekben folyó szakmai munkát. A szervezőknek, Kupó Csabának, a Nagykanizsai Fényforrásgyár Demokratikus Szakszervezete elnökének és Bognár Ferencnek, a LIGA régiós referensének az eredményes szervezést, a meghívott vendégeknek, résztvevőknek megköszönte az együttgondolkodást a közös cél érdekében, az aktív részvételt, amivel hozzájárultak a nap sikeréhez.

A program vezetett gyárlátogatással zárult.

Bognár Ferenc

Galéria

Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 54.145.103.69 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »