Budapest: 10.98°
HUF/EUR: 342.32
szechenyi
Hírek » Részletek

Velencei képzés


2019. október 24-én két napos tanfolyammal kezdte meg a regionális tanfolyamsorozatát a LIGA Szakszervezetek Velencén.

A tanfolyamot Czövek János, a LIGA Szakszervezetek társelnöke nyitotta meg. Rövid üdvözlőbeszédében hangsúlyozta a képzések, oktatások fontosságát, és reményét fejezte ki, hogy a résztvevők a tanultakat akár a közeljövőben is fel tudják használni. 

Az első napirendi pontként dr. Trembulyák Péter: A szakszervezetek jogai: jog a szerveződéshez címmel tartott elóadást. Előadásában kitért a Munka törvénykönyvének előírásaira és az előírások értelmezésére és végrehajtására is. Az előadásában olyan esetekre is kitért, amelyek a kölcsönzött munkavállalókat érintik, illetve más, nem tipikus helyzeteket is felsorolt.   

Ezt követően Bognár Ferenc a közép-dunántúli regionális referens adott elő Szervezési tapasztalatok a régióban címmel. Az előadó - megszólítva a résztvevőket - a korábbi szakszervezeti programok tapasztalatairól beszélt. Feltette a kérdést, hogy mi az, ami a szakszervezetbe hozta a résztvevőket, és mi ösztönözte őket, hogy aktív szerepet vállaljanak a szakszervezetben. 

Olyan példát hozott, ahol a vállalatnál dolgozó 105 fős létszámból 85 főt tudott a helyi szakszervezet összefogni. A jelen lévő érintettek elmondták, a kezdetben kis létszámú tagszervezet aktivizálni tudta a nem-szakszervezeti tagokat, vagyis a „potyautasokat”, mert látták, hogy a szakszervezetnek sikerült komoly béremelést és egyéb eredményeket kiharcolni. A résztvevők elmondták, a személyes kontaktus perdöntő a tagok beszervezésénél.

Délután Kozák László a szakszervezetek kommunikációs tevékenységéről adott elő, majd a résztvevők négy kiscsoportban szervezési helyzetgyakorlatokat végeztek.

Másnap folytatódtak a helyzetgyakorlatok. A foglalkozás célja az volt, hogy a jelenlévők kidolgozzák a szervezetükre vonatkozó szervezési stratégiákat. 

A rendezvény zárásaként Árkovics István gazdasági alelnök a szakszervezetek adminisztratív és gazdasági kötelezettségeiről beszélt, a tagdíjlevonás különbőző lehetőségeiről, a különböző juttatások adóvonzatairól. Ezt követően ismertette a LIGA Szakszervezetek országos tevékenységét, a szervezet szakszervezetpolitikai törekvéseit, majd válaszolt a felmerült kerésekre. 

k.l.

Galéria

Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 3.234.210.89 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »