Budapest: 10.38°
HUF/EUR: 320.14
szechenyi
Hírek » Részletek

Az OMMF-hez fordul a LESZ


A Munkaügyi Főfelügyelőségen tesz bejelentést a LESZ, miután a Malév tegnap nem fizette ki mintegy 850 dolgozó csaknem két éve változatlan bérét. A szakszervezet szerint a sorozatos tulajdonosváltások során nem csak a cég rendbetételéről feledkeztek meg, de az ott dolgozó emberek sorsáról is. Az érdekképviselet bérek azonnali kifizetését követeli, és bértárgyalásokat is kezdeményez.

A Budapest Airportéhoz hasonlóan a Malév csoport privatizációja során is megfeledkeztek a cégnél dolgozókról. A tulajdonosok egymásnak adták a kilincset, a légitársaság azonban egyre mélyebbre csúszott. A tegnapi napon a történet korábban elképzelhetetlen fordulatot vett: a Malév GH vezérigazgatója és a Malév Zrt. HR-igazgatója írásban is jelezte, amit a dolgozók maguktól is észleltek: nem fizetik ki a jogos béreket. A cégvezetés fejenként 50.000 forint kifizetését vállalta egy-két napon belül, a többiről – tájékoztatásuk szerint – a jövő héten intézkednek.

A LESZ álláspontja szerint a lépés megengedhetetlen, ugyanis azon dolgozók és családjuk megélhetését, anyagi biztonságát sodorja veszélybe, akik nélkül a Malév csoport nem működhetne. Ezért a szakszervezet az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelethez fordul hivatalos panasszal.

Nem várhatnak további megértést a nemzetinek nevezett légitársaság aktuális tulajdonosai. A cégnél dolgozók közel két éve viseltetnek türelemmel az újabb és újabb megmentési kísérletek iránt. A vállalatnál 2007 közepe óta változatlanok a bérek. Sőt, egyes munkakörökben csökkentek is a fizetések.

Ezért a LESZ, azon túl, hogy a jelenleg esedékes bérek azonnali kifizetésére szólítja fel a cég tulajdonosait – az orosz Vnyesekonombankot, Költő Magdolnát és Kiss Kálmánt – bejelenti, hogy bértárgyalásokat is kezd, amelyeken azonnali fizetésemelést követel a cégnél dolgozóknak. A magyar állami szerveket, a Magyar Fejlesztési Bankot és a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-t pedig arra szólítják fel, hogy tegyék minden további segítség, támogatás előfeltételévé a dolgozók bérének megnyugtató rendezését.

Az elmúlt években kiderült ugyanis, hogy a tulajdonosok visszaéltek a munkások türelmével és belátásával. Ha a munkavállalók nem állnak ki a jogaikért, akkor nem csak fizetésük fokozatos értékvesztésével kell megbarátkozniuk, de immár azért is aggódhatnak, hogy egyáltalán megkapják-e bérüket. Ezért a LESZ új, a dolgozókat tiszteletben tartó szemlélet meghonosítását várja a részben új tulajdonosi körtől.

Forrás: http://lesz.net63.net/



Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 54.166.133.84 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »