Budapest: 8.48°
HUF/EUR: 326.53
szechenyi
Hírek » Részletek

Készüljünk együtt a 2011-es magyar EU-elnökségre!


Január 22-én a Parlament adott otthont a „Készüljünk együtt a 2011-es magyar EU-elnökségre! – A trió-elnökség prioritásai” országos civil konferenciának, melyen több mint ezer résztvevő jelent meg a felsőházi patkóban, s annak karzatán. A rendezvény elsődleges célja az volt, hogy a civil szféra képviselői tájékoztatást kapjanak a prioritásokról, a szféra elnökségi programban való részvételi lehetőségeiről. A meghívottak szekcióüléseken fejthették ki véleményüket, javaslataikat, és ismertethették meg ötleteiket a szervezőkkel.

A Liga Szakszervezetektől az esélyegyenlőségi valamint az ifjúsági tagozat elnökségének képviselői hallgatták nagy érdeklődéssel a spanyol-belga-magyar trió terveiről szóló előadásokat. A rendezvény első etapjában – többek közt - felszólalt az Országgyűlés alelnöke, Mandúr László, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára Korózs Lajos, valamint a külügyminiszter Dr. Balázs Péter. Ők főleg a „hármas” stratégiájáról beszéltek, valamint a korábban elnöklő országok képviselőinek buzdító szavait is meghallgathatták a résztvevők.
Kiderült, hogy a trió elnöksége a stratégiai kereten belül operatív programok segítségével valósítja meg prioritásait, melyek - a teljesség igénye nélkül - a következők:

-    Lisszaboni stratégia felülvizsgálata
-    Gazdasági és pénzügyi rendszer hiányosságinak orvoslása
-    Megújított szociális menetrend
-    Energiaügyi és éghajlatváltozási csomag
-    Kohéziós politika (különös tekintettel a Duna-régióra)
-    Közös agrárpolitika
-    Bevándorlási és menekültügyi politika
-    EU-n belüli biztonság megteremtése
-    Bővítési folyamat teendői
-    Nyugat-Balkán: európai szomszédságpolitika
-    Emberi jogok védelme
-    Uniós költségvetés fölülvizsgálata

A délután szekcióülések négy központi téma köré csoportosultak: szociális ügyek és foglalkoztatáspolitika; környezetvédelem, fenntartható fejlődés; az EU bővítése; aktív európai állampolgárság.  

Bár az előadások eléggé általánosan érintették a fenti témákat, mindazonáltal kiderült, hogy az elnökségi feladatok ellátásakor minden tagállam saját profilját is beemeli a kivitelezés arculatába, s a nemzetek autonóm döntése, mely prioritásokra fektetnek nagyobb hangsúlyt, milyen témákra kívánják felhívni a többi tagállam figyelmét. Magyarországon különösen fontos a szomszédságpolitika megfelelő bemutatása, de az ország „reklámozása” is legalább ilyen horderejű kérdés, így a PR tevékenység egyik alapja lesz a víz, mely országunk meghatározó természeti kincse.
Az előadók mindenekelőtt hangsúlyozták annak fontosságát, hogy országunk majd az erősségeit, szépségeit mutassa az EU államai felé, hiszen a fél év tevékenysége alapján alkotnak majd képet rólunk, amely emlék hosszú évekig megmarad a fejekben.

A program egész nap tartott, több előadó és külföldi vendég szólalt fel, a délutáni szekcióülések alkalmával pedig az addig hallgató meghívottak is lehetőséget kaptak a felszólalásra. Mindezek ellenére nem derült ki, a nonprofit szektor képviselői valamint a társadalmi szervezetek valójában hogyan lehetnek a magyar elnökségi feladatok ellátásának tevőleges részesei, pedig a tömött parlamenti patkóban lévő pulpitusról elhangzott egy fontos kijelentés: itt és most vannak méltó helyükön a magyar civilek.

Minorics Melinda



Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 52.55.186.225 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »