Budapest: -7°
HUF/EUR: 325.05
szechenyi
Hírek » Részletek

Kifelé a globális válságból


A fejlett világ gazdasági csúcstalálkozót tartott május utolsó hetében Párizsban. A miniszteri csúcs mellett megrendezésre került az „OECD 2010 Fórum”, melynek tematikáját a válság utáni növekedés stratégiája adta. Az OECD továbbra a világgazdasági együttműködés az egyik legjelentősebb szervezete. (1948.-ban április 16-án Párizsban 16 ország írta alá a jogelődnek, a Marshall-segély európai szervezetének – OEEC  Európai Gazdasági Együttműködés Szervezete – alapokmányát). Az idei fórum nem kevesebbre vállalkozott, mint arra, hogy iránytűt mutasson a válság utáni fejlődés irányaira. A két nap alatt számos rendezvényre, panelvitára és kerekasztal beszélgetésekre került sor nemzetközi hírű szakemberek és politikusok részvételével.

A megnyitó panelvitát Angel Gurria főtitkár (OECD) és Giulio Tremonti (olasz gazdasági-és pénzügyminiszter) részvételével tartották. Ennek az adott különös hangsúlyt, hogy az Olasz Képviselőház az előző napon fogadott el egy stabilitási csomagot (magyar megfelelője: megszorító csomag). A beszélgetés középpontjában azok a kérdések kerültek, amik a világgazdasági válság jelenlegi helyzetével függnek össze. Elhangzott – többek között – az, hogy a mai helyzet (elsősorban a görög, illetve mediterrán válság) még ugyanaz a válság, mint a korábbi, vagy másként közelítve ugyanannak a második szakasza (azaz félő, hogy egy W-alakú válsággal állunk szemben).
A délelőtt folyamán publikálásra, illetve a helyszínen kommentálásra került az OECD legfrissebb prognózisa, amelyik a vártnál némileg optimistább képet rajzol a fellendülést illetően.

A számos program közül kiemelést érdemel még az a kerekasztal, mely a foglalkoztatási kérdésekről szólt, melyen részt vett a TUAC (új) elnöke is. Elhangzott, hogy a munkanélküliség csökkenése sajnos a vártnál lassabban következik be (az USA esetén előbb, míg az euró zóna esetében később), illetve az, hogy a most kirajzolódó költségvetési egyensúlytalanságok számos kérdést vetnek fel, mindenek előtt az ösztönző csomagokból való „kilépés” mikéntjére, illetve a további gazdasági pályára vonatkozóan.

A fórummal egyidejűleg tartotta a TUAC 124. Plenáris Ülését. A szokásos napirendek mellett elfogadásra került egy állásfoglalás, ami mind az OECD Miniszteri Értekezletére, mind a rövidesen megrendezésre kerülő G8/G20 csúcsra megfogalmazza a nemzetközi szakszervezeti közösség véleményét a válság utáni időszakra. Ez az állásfoglalás mindenek előtt leszögezi, hogy a munkavállalók szerte a világon, többszörösen megfizették a válság árát, elvesztették munkájukat, romlott életminőségük, elvesztették, befektetéseiket és biztonságukat és sokan otthonaikat is.


A Plenáris Ülésen sor került a TUAC új elnökének megválasztására is. Tekintettel arra, hogy a korábbi elnök John Sweeney a közelmúltban megtartott kongresszuson leköszönt az AFL-CIO-ban betöltött posztjáról és helyére Richard Trumka került megválasztásra, a TUAC-ban is szükségessé vált a tisztség megújítása. A Plenáris Ülés a Végrehajtó Bizottság javaslatára közfelkiáltással Richard Trumkát választotta elnökké.

Dr. Szabó Imre


Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 54.226.23.160 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »