Budapest: 14.41°
HUF/EUR: 338.79
szechenyi
Hírek » Részletek

Sztrájkjog kontra bíróság 0:1


Megvan és mégsincs meg az első döntés egy közszolgáltató vállalatnál működő szakszervezet sztrájkjáról. A Fővárosi Munkaügyi Bíróság ugyanis a Kapos, Gemenc és Pannon Volánnál működő szakszervezetek még elégséges szolgáltatás tárgyában indított nemperes eljárási kérelmét érdemi vizsgálat nélkül elutasította.

Ahogyan azt a LIGA Szakszervezetek már korábban is jelezte, a sztrájktörvény tavaly év végi módosítása teljesen ellehetetleníti a sztrájkot a közszolgáltatást nyújtó vállalatoknál, mivel a még elégséges szolgáltatás mértékének megállapítását a bíróságokra hárítja, akik sem kapacitásban, sem szakmailag nem készek e feladat ellátására.

A mostani volános munkaügyi vitában született bírói döntés kiválóan példázza, hogy a bíróságok a tisztázatlan szabályok és az ágazati szakmai tudás hiányában egyrészt eltolják maguktól a felelősséget, másrészt kreatívan kezdik értelmezni a jogforrásokat, ami oda vezet, hogy a jogbiztonság elve súlyosan sérül. Hiszen minden további nélkül előfordulhat ezek után, hogy míg az egyik bíróságon ugyanaz a beadvány formailag és tartalmilag is megfelel, addig a kreatív és kiszélesített értelmezés alapján egy másik bíróságon elbukik.

Cimkék: sztrájkjog elégséges bíróság volán

Kapcsolódó cikkek:


Hozzászólások 1 hozzászólás

Érdekvédõ
Tisztelt Munkavállalók! Ebből is láthatjátok, hogy tömegesen ki kéne már állnotok magatokért, mert a végén semmi joguk nem marad a munkavállalóknak! Ébresztő, mert csak rosszabb lesz!
Érdekvédő

Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 34.231.247.139 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »