Budapest: 19.35°
HUF/EUR: 329.19
szechenyi
Hírek » Részletek

Vasárnap pedagógus nap és demonstráció


Ahogy a rendvédelmiek nyugdíjkérdésében, úgy a pegagógusok és az oktatás jövőjét érintő témákban is elbeszélnek egymás mellett a kormány és az érdekképviseletek. Bár a kormány elbeszélget a szakszervezetekkel, hogy kipipálhassa a maga sajátos érdekegyeztetését, gyakorlatilag semelyik társadalmi csoport aggályait nem hajlandó figyelembe venni.

Az alkotmány ügyében levezényelt pénzkidobáshoz, a nemzeti konzultációhoz hasonlóan most a szociális konzultációra hivatkozva tagadja meg Orbán sorra az érdemi egyeztetést.

Ehelyett most éppen (ismét) Hoffmann Rózsát dobták a mélyvízbe, aki ráadásul hendikeppel indul, hiszen aligha felejtik el neki a pedagógusok azt a kijelentését, hogy "aki ilyen kiürült államkincstári vagy költségvetési helyzetben radikális béremelést követel, az vagy ostoba, vagy bohóc". Mégis próbálta lebeszélni a szakszervezeteket a pedagógusnapra időzített megmozdulásról, mondván: sikerült megegyezniük az új közoktatási törvényről, illetve a pedagógus-életpályamodellről szóló további konzultációról. A megegyezés kifejezés azonban éppoly sajátos értelmet nyert az elmúlt egy évben a Fidesz szótárában, mint az érdekegyeztetés.

Mendrey fel is hívta a figyelmet: még mindig komoly ellentét feszül a kabinet és a szakszervezetek között a pedagógusok munkaidő-szabályozása, illetve az iskolák fenntartása miatt. Az érdekképviseleti vezető már fél éve - mikor látszott, kogy az idei költségvetésben nem váltják forintra a tavalyi kampányígéreteket - jelezte, hogy nem félnek az utcára menni. Azóta sok más is kiderült és bár a kormányzat mindent megtesz azért, hogy ellehetetlenítse, de legalábbis gyengítse az érdekérvényesítés különböző formáit, a PDSZ a jelek szerint kitart ígérete mellett.

A közoktatási szférában érintett szakszervezetek május 23-án jelentették be demonstrációs szándékukat, hogy elérjék, kezdődjön konzultáció a szférát érintő változástatásokról. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium épülete elé tervezett megmozduláson a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete mellett várhatóan a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet, az Oktatási Vezetők Szakszervezete és a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének tagjai vesznek részt.

Hivatkozás: http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=434162

Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 54.91.4.56 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »