Budapest: 12.97°
HUF/EUR: 339.71
szechenyi
Hírek » Részletek

14 százalékkal nő az egészségügyi alapellátás finanszírozása


Hetven-nyolcvanezer forinttal emelkedik novembertől egy átlagos háziorvosi praxis havi finanszírozása, miután a kormány úgy döntött, hogy tizennégy százalékkal növeli az egészségügyi alapellátás alapfinanszírozását, ami a felnőtt- és gyermek-háziorvosok mellett érinti a vegyes praxisokat, a védőnői szolgálatokat és a területi ellátási kötelezettséggel dolgozó fogorvosokat is - közölte az egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten, a kormányszóvivői sajtótájékoztatón.

Az egészségügyi kormányzat becslése szerint az emelés legalább 27 ezer embert érint - mondta Szócska Miklós, kifejtve, hogy egy átlagos háziorvosi praxis havi finanszírozása 70-80 ezer forinttal, a védőnői szolgálatoké pedig 25 ezer forinttal nő. Az emelés az idei év utolsó két hónapjára vonatkozik, és beépül a jövő évi finanszírozásba is - tette hozzá.

Giró-Szász András kormányszóvivő a tájékoztatón emlékeztetett: idén a kabinet már végrehajtott egy 30,5 milliárd forintos fizetésemelést az egészségügyben, ami 86 ezer embert érintett. Most a korábbi bérfejlesztésből kimaradt dolgozók is jelentős pluszpénzhez jutnak - mutatott rá.

Hivatkozás: http://www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/hirek/szocska-miklos-14-szazalekkal-no-az-egeszsegugyi-alapellatas-finanszirozasa

Hozzászólások 2 hozzászólás

Zita
Az egy dolog,hogy emelkedik a védőnői szolgálatok finanszírozása,de vajon mennyi jut ebből a védőnő zsebébe
Topimaci
Nyíregyházán a mai napig egy fillért sem kaptak meg a védőnők.

Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 3.227.235.220 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »