Budapest: 0.3°
HUF/EUR: 336.34
szechenyi
Hírek » Részletek

Még meg sem pályázott pénzek miatt nyafog a Népszava


Ismét alulmúlta magát az a napilap, amely magát szociáldemokrataként definiálja, amúgy egykor a szakszervezetek lapja volt. Tényként tálal fikciót, megfeledkezik a közelmúltról, és mondjuk rosszindulatú is. De hát ilyen a mai magyar média.

"Mintegy 1,6 milliárd forint landolhat Orbán kedvenc szakszervezeténél" címmel közölt hosszas írást a Népszava, amelyben csak három fontos dolgot felejtettek el megemlíteni: a tényeket, a szerző nevét, és az érintett véleményét.

Valóban létezik egy pályázat, amely 1,6 milliárd forintos keretösszeget biztosít a társadalmi partnerek kapacitásfejlesztésére. És igen, egy nyertese lehet a pályázatnak. A nyertes konzorciumnak legalább egy szakszervezeti konföderációból és egy országos munkaadói szövetségből kell állnia. Az NGTT-ben jelenleg hat konföderáció és kilenc munkaadói szervezet kap helyet, azaz legalább hat különböző konzorcium nyújthat be pályázatot. Az, hogy a LIGA Szakszervezetek és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége lett kikiáltva biztos befutónak, akár hízelgő is lehetne, ha legalább egyszer megneveznék a Népszava cikkében a forrást. Azaz hogy ki szerint befutó a LIGA-VOSZ konzorcium. Nos a cikk ezt igen nagyvonalúan csak a "szakma" véleményének tartja, illetve a Népszava "forrásai" gondolják így. Sajnos nem derül ki a cikkből, hogy melyik szakma, és honnan olyan magabiztosak azok a források. Teljesen abszurd módon, a cikk ismeretlen szerzője végül a Vasutasok Szakszervezete elnökét találta alkalmas interjúalanynak, aki ugye sem nem az érintett LIGA Szakszervezetek tisztségviselője, sem nem egy NGTT-ben helyet foglaló konföderáció vezetője. Röviden ezt talán úgy fogalmazhatnánk meg, hogy nem ő az illetékes elvtárs.

Papp Zoltán ezzel együtt mégis úgy tűnt, racionálisan látja a dolgokat. Csakhogy aki eddig nem jutott el a kissé túllihegett cikkben, az azzal a tudattal tette le az újságot, hogy a Gaskó, aki a Fidesz kormányra kerülése óta semmit nem tett a munkavállalókért, most kap zsebbe 1,6 milliárd forintot.

Előbb a tények, aztán a fikció

Miután kizárólag minimum két tagú konzorciummal lehet pályázni, senki nem kaphat egyben 1,6 milliárdot. A pénzt  - ahogyan a VKF pénzt is - a legszigorúbb elszámolási szabályok betartásával kell a célra elkölteni. A LIGA Szakszervezetek nem csak a szocialista kormányok idején demonstrált és állt ki a munkavállalók jogaiért, hanem gyakorlatilag a konföderációk közül egyedüliként a Fidesz kormány alatt is csak a LIGA szervezett országos demonstrációkat. A félpályás útlezárásokat most könnyű elbagatelizálni, de az akkori sajtó- és fórum visszahangok - majd a kormány decemberi reakciója is - azt mutatják, hogy bizony nem 200 szakszervezeti aktivista sétálta körbe napfényben a parlamentet két óra alatt.

Hogy a szakma és a nepszava.hu forrásai miért gondolják, amit gondolnak, nem tudni. Valószínűleg ők egyszerűen csak a névtelen szerző zavaros fejében léteznek, hangok formájában. Hogy mások miért hezitálnak, arra viszont lehet rosszmájú magyarázat. A pályázat még nyitott, bármelyik konföderáció összeállhat bármelyik munkaadói szövetséggel, és benyújthatnak egy pályázatot, amennyiben úgy vélik, képesek a pályázati kiírás által támasztott szakmai követelményeknek megfelelni. Ha nem, akkor ez a cikkecske egy jó hivatkozási alap lesz majd a tagszervezetek felé, hogy miért is nem indultak a pályázaton... És akkor majd megint lehet egyrészt köpködni a a LIGA Szakszervezetekre, hogy "elfogadta" a pénzt, másrészt lehet arra hivatkozni, hogy azért erodálódik a szakszervezeti mozgalom egy része, mert oda nem jutott pénz.


Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 18.210.23.15 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »