Budapest: 15.84°
HUF/EUR: 339.71
szechenyi
Hírek » Részletek

A rezsicsökkentésről pro és kontra


A LIGA Szakszervezetek üdvözli a kormány rezsicsökkentő lépéseit, de felhívja a figyelmet annak hosszútávon jelentkező kockázataira.

A kormány december 12-én döntést hozott a 10 százalékos rezsiköltség-csökkenésről, majd az Országgyűlés három törvényt módosított, és több miniszteri rendelet kihirdetésével lehetővé vált a lakossági gáz, villany és távhő fogyasztói árának 10 százalékos mérséklődése, amelyet a lakosság a februári számlákon érzékel majd.

A Magyar Energia Hivatal közleménye szerint a villamosenergia esetében az új egyetemes szolgáltatási árak 8,3-11,2 százalékkal alacsonyabbak a tavalyi év végi áraknál. A távhőszolgáltatás lakossági felhasználóinak a vonatkozó NFM rendeletben foglaltak alapján kell a 2012. november 1. napján alkalmazott szolgáltatási díjnál 10 százalékkal alacsonyabb összegű díjat fizetni.

2011-ben az egy főre jutó összes fogyasztási kiadás éves, átlagos értéke 791 ezer forint volt. A háztartások legnagyobb kiadási tétele a lakásfenntartás és a háztartási energia volt, átlagosan fejenként 198 ezer forint, ez tette ki az összes fogyasztás 25,0 százalékát.

A különböző fűtési formák elterjedtsége azonban jelentős különbségeket takar településtípusonként. A távfűtés különösen elterjedt a megyeszékhelyeken és Budapesten ( ~32%), míg a községekben mindössze a lakások 1,5%-ára jellemző. A fűtési módot a jövedelmi helyzet erősen differenciálja. A legszegényebb jövedelmi ötöd 33%-ára jellemző a hagyományos fűtőanyagú, egyedi helyiségfűtés.

A LIGA Szakszervezetek felhívja a figyelmet, hogy a gáz-, villamosenergia-, valamint a távfűtés tarifájának egységes 10%-os csökkentése eltérő haszonnal jár a háztartások számára. Jövedelmi helyzettől, településtípusonként, sőt még az ezzel korreláló fűtési módoktól függően is differenciált költségcsökkenés valósul meg. Így habár az intézkedés nem kifejezetten szociálpolitikai jellegű, de kedvező, hogy gyakorlatilag a társadalom minden tagja részesül belőle.

A kiadáscsökkentő programnak a közvetlen lakossági megtakarításokat eredményező hatáson túl, további előnyös hatásai is vannak. Ezek közül a legfontosabb a fogyasztói árszínvonalra gyakorolt mérséklő hatás, amelynek hatására az infláció akár 3% alá is mehet 2013-ban. Ez lehetővé teszi az MNB kamatcsökkentési periódusának kockázatmentes folytatását, amely a hitelezés élénkülését hozhatja magával. A LIGA Szakszervezetek szerint ez, kiegészülve a megtakarított rezsikiadások fogyasztást növelő hatásával, hozzájárulhat a növekedés lassú megindulásához.

Ugyan a rezsikiadás-csökkentés kilátásba helyezett folytatása a kedvező jövedelmi hatásokat felerősíti és az alacsonyabb jövedelműek számára is kifejezettebbé teszi, a LIGA Szakszervezetek felhívja a kormány figyelmét a hosszútávú kockázatokra is.

Amennyiben a kormány rendeletben csökkenti a lakossági árakat, az a szolgáltató cégek terheit növeli, amelyek a veszteségeket az ipari fogyasztókon próbálják majd behajtani. A szolgáltatók továbbá takarékossági lépéseket tehetnek, amelyek egyrészről a nagy kiadásokkal járó rendszerek fenntartási, üzemeltetési, karbantartási kiadásainak visszafogásával az ellátásbiztonságot rontják, másrészről a munkaerőköltségek lefaragása jövedelemcsökkenéssel, elbocsátással járhat az érintett szektorok munkavállalói számára.

A LIGA Szakszervezetek ezért üdvözli a kormány rezsicsökkentő intézkedéseit, de hangsúlyozza, hogy a hasonló intézkedések csak átmenetileg elfogadhatóak, hosszabb távon fenntartásuk komoly veszélyeket rejthet.

Cimkék: rezsicsökkentés

Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 18.204.2.53 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »