Budapest: -7°
HUF/EUR: 325.05
szechenyi
Hírek » Részletek

Ezer szakszervezeti tag és családtag ünnepelte a Honvédszakszervezetet


Az előzetes terveknek megfelelően - kötődve a reprezentatív katona-szakszervezet létrejöttének évfordulójához, több éves hagyományhoz híven – a Hosz idén is látogatást szervezett a Fővárosi Állatkertbe.

A kedvezőtlen időjárás ellenére mintegy ezer Hosz tag és családtag volt kíváncsi a születésnapi programra. Az ország szinte minden szegletéből, Székesfehérvárról, Hódmezővásárhelyről, Kaposvárról, Veszprémből, Tatáról, Szentesről, Medináról, de még a LIGA Szakszervezetek tagszervezeteitől is érkező tagok előtt ez alkalommal is Czövek János elnök mondott ünnepi beszédet.

Már kora délelőtt sűrű sorok kígyóztak a Főváros Állatkert bejáratánál, ahol a Honvédszakszervezet vezetői és aktivistái fogadták a tagokat és a családtagokat. A honvédségi autóbuszokról leszálló tagokat Czövek János elnök, Szendrei Zoltán alelnök, Lippai Csaba és Németh Nándor érdekvédelmi ügyvivők, Dr. Hajós Dezső szolgáltatás- és tagszervező, Dr. Kántor Raimund titkár, Klopfer Szandra asszisztens és persze az Egység 2002 Kft. munkatársa, Torner Emília invitálta, majd a Varázshegy felé vette mindenki az irányt, itt volt ugyanis a szakszervezeti születésnapot köszöntő ünnepi beszéd.

Czövek János elnök beszédében röviden megemlékezett a huszonkét évvel ezelőtti eseményről, a jogelőd, a Katonák Érdekvédelmi Szövetsége (KÉSZ) 1991. szeptember 14-i megalakulásáról, de szólt az alapító atyák áldozatos tevékenységéről is. A Hosz elnöke ezután napjaink szakszervezet-politikai feladatairól, így a Hosz által, a katonák illetményeinek emelése érdekében kezdeményezett offenzíváról is tájékoztatta a megjelent kollégákat.

A széksorokon a Hosz tagjai és családtagjai mellett ott voltak a Liga tagszervezeteihez tartozó kollégák, többek között a Fiatalok Ligája és a Tungsram Dolgozók Független Szakszervezetének (TDFSZ) tagjai is. A katonák legnagyobb létszámban Székesfehérvárról, Tatáról, Hódmezővásárhelyről, Kaposvárról érkeztek, de ott voltak a szentesi, a medinai, a táborfalvai, pusztavacsi, veszprémi és persze fővárosi egyenruhások is.

- Nagyon jó kezdeményezésnek tartom a Hosz családi napját, melyről a LIGA Szakszervezetek honlapjáról, illetve szakszervezeti bizalminktól értesültünk. Mintegy tucatnyian jöttünk el a TDFSZ-től és nagyon jól éreztük magunkat. Gratulálunk és boldog születésnapot kívánunk a Hosz-nak – mondta el a Hosz honlapjának nyilatkozó Kerekes Árpád, a TDFSz tagja.

Ezt követően pedig Hanga Zoltán, a Fővárosi Állatkert szóvivője tájékoztatta a megjelenteket a legfontosabb állatkerti tudnivalókról, így a park legifjabb jövevényeiről, köztük a kis elefánt mindennapjairól is. A szóvivő örömét fejezte ki, hogy a fegyveres szakma munkavállalói és családtagjai, közöttük a legapróbbak is - az esős időjárás ellenére is - ilyen nagy számban látogattak ki az Állatkertbe.

Dél felé már az eső is csendesedett, kicsit javultak a feltételek, így a kilátogatók is kibújtak a fedett helyekről és megtekintették az állatkert lakóit. Természetesen a legtöbben az elefántokra, a zsiráfokra, a tigrisekre és a fókákra voltak kíváncsiak.

A séta közben sokan meg is éheztek, és a Gundelhez tartozó Barlang étteremben nagyon finom és - az állatkert jóvoltából - kedvezményes árú ebédet fogyaszthattak el. Az adatokat összesítő Torner Emília elmondta, hogy a mintegy ezerháromszáz regisztrált jegyigénylőből közel ezren látogatták meg ezt a hétvégi programot. A kellemes nap után tagjaink rendben hazaérkeztek helyőrségeikbe, otthonaikba.

A családi napról további információkkal szolgál a HoszTv szeptemberi kiadása is, ezt a következő linkre kattintva tekinthetik meg: http://www.hsz.hu/rovatok/akt/htv0916/

Szita Róbert
Fotók: Kiséri-Nagy Ferenc

Galéria

Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 54.226.23.160 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »