Budapest: 13°
HUF/EUR: 331.08
szechenyi
Hírek » Részletek

Már több mint 5000-en a Dohányipari Dolgozók Szakszervezete mellett


A LIGA Szakszervezetek múlt pénteken tartott demonstrációja alkalmával a Dohányipari és Dohánykereskedelmi Dolgozók Szakszervezetének tagjai is utcára vonultak az elmúlt hetekben benyújtott, dohányipart érintő törvényjavaslatok miatt, illetve aggályaikat petíció formájában is eljuttatták Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének, a Nemzetgazdasági és Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak, valamint a jelenlegi 198 országgyűlési képviselőnek is.

„A dohányipart sújtó új adók és a dohánykereskedelmet újból átszabó tervek szerintük ugyanis drámaian hatnának a piacra, különösképp a foglalkoztatottságra és a feketepiac terjedésére, így szembemennek a kormány munkahely megőrző és teremtő szándékával, illetve az illegális termékek visszaszorítását célzó tevékenységeivel” – írja akciója indoklásaként a Szakszervezet.

A szakszervezet tagjai az iparági dolgozók, a fenntartható működés érdekében egy olyan megoldás együttes kidolgozását kérik a kormánytól, melynek következtében továbbra is biztosított lehet a törvényes foglalkoztatás, ezáltal több ezer, a szektorban dolgozó megélhetése. A petíció aláírói kérik a képviselőket a törvényjavaslat visszautasítására különösképpen arra hivatkozva, hogy a beadvány mindennemű iparági és szakszervezeti érdekegyeztetés nélkül került az Országgyűlés elé.

A dohányipari vállalkozók azt sérelmezik, hogy a 2015. évi egészségügyi hozzájárulásáról szóló törvényjavaslat által bevezetni kívánt új adót a dohánygyárak, importőrök és forgalmazók 2014-es nettó árbevétele alapján határoznák meg, sávos rendszerben. Amely a piaci szereplők többségének kigazdálkodhatatlan tételeket jelent.

„Ma hazánkban a dohányipari cégek több mint 2000 munkavállalót foglalkoztatnak, akik a törvényjavaslat következtében munkanélkülivé válhatnak” – teszik hozzá.

A petícióra négy nap alatt több mint 5000 aláírás gyűlt össze.


Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 54.198.142.121 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »