Budapest: 15.84°
HUF/EUR: 339.71
szechenyi
Hírek » Részletek

Hétfőn 62 helyszínen lesznek félpályás útlezárások


A LIGA Szakszervezetek elnöke szerint amennyiben a hétfői, a munmkavállalókat hátrányosan érintő intézkedések elleni demonstráció sem segít a problémák megoldásában, követelések teljesítésében, a jövő év elején további demonstrációkra és sztrájkokra lehet számítani.

Gaskó István vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a korkedvezményes nyugdíjazásban szinte teljes egészében érintett munkavállalói csoport, a mozdonyvezetők már a sztrájkon gondolkodnak, és bár nagyon kockázatos, ha érdemben nem sikerül megállapodni, bevetik sztrájk eszközét.

A LIGA elnöke a hétfői demonstrációval kapcsolatban ismertette, hogy az ország 62 pontján legalább 1600 gépkocsi lassítja majd a közúti forgalmat reggel 7 és délután 4 óra között, mellyel a kormány munkavállalókat hátrányosan érintő intézkedései ellen tiltakoznak.

Gaskó István újságírói kérdésre hangsúlyozta: az autós demonstráció semmilyen formában nem kötődik a vasárnapi tüntetésekhez, valamint politikai háttérindíttatása sincs. Budapesten összesen hat helyszínen: az Andrássy úton, a Szentendrei út bevezető szakaszán, az Angello Rotta rakpart és a Sztehlo Gábor rakpart Duna felőli sávjában, valamint az M3-as, M5-ös fővárosi bevezető szakaszain és az M1-M7-es autópályán, az Egérút magasságában várhatóak sávlezárások - derül ki a LIGA Szakszervezetek honlapjáról.

Csizmadia Lajos, a Dohányipari és Dohánykereskedelmi Dolgozók Szakszervezetének szóvivője felhívta a figyelmet, hogy a kormány terve mintegy 1200 dohányipari értékesítésben és logisztikában foglalkoztatott munkavállalót érintene, és tömeges létszámleépítéseket eredményezne, több mint ezer család megélhetését veszélyeztetné. A szóvivő elmondása szerint a dohányipar speciális problémája miatt a forgalomlassító felvonuláson közel 400 dohányértékesítésben használt jármű vesz részt.

Hivatkozás: www.mti.hu

Hozzászólások 1 hozzászólás

Anna
Az ősszes utat zárolnám,hogy a hiénák lemondjanak.

Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 18.204.2.53 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »