Budapest: 24.23°
HUF/EUR: 333.53
szechenyi
Hírek » Részletek

Sztrájkolnak a szerb tanügyi dolgozók


Fizetéscsökkentés és egyhónapos tananyagvesztés a szerb tanügyi dolgozók november óta tartó részleges sztrájkjának eddigi mérlege, amihez március 23-án egész napos munkabeszüntetés is társul.

A november közepe óta sztrájkoló tanárok most azért döntöttek a munkabeszüntetés mellett, mert állításuk szerint a februári fizetésüket körülbelül a harmadával csökkentették. Srdjan Verbic oktatási miniszter ugyanis azt kérte az iskolaigazgatóktól, hogy csökkentsék mindazok bérét, akik februárban csak rövidített órákat tartottak - számolt be a Vecernje Novosti című belgrádi napilap vasárnap.

A sztrájk kezdete óta a diákok átlagosan 110 tanórát, vagyis egyhónapnyi tananyagot veszítettek el, és a törvény nem kötelezi az oktatókat a pótlásra - írta a lap.

A tanügyi dolgozók többsége négy hónapja 30 perces, rövidített órákkal tiltakozik a szerb kormány egyik megszorító intézkedése ellen, amelynek értelmében a közszférában dolgozók béreit 10 százalékkal csökkentették. A tiltakozó oktatási szakszervezetek közül néhánnyal az illetékes tárca februárban ki tudott egyezni, most azok fizetését csökkentették, akikkel nem született megállapodás.

390-szerb_sztrajk.jpg

A csökkenéssel kapcsolatban több információ is napvilágot látott. Az iskolaigazgatók átlagosan 6-8 százalékos csökkentésről beszélnek, míg a szakszervezetek 30 százalékosról, a tanárok pedig azt mondták 1000-2000 dinárral (2500-5000 forint) kaptak kevesebbet a februári munkájukért. Voltak azonban olyanok is, akik egyáltalán nem kaptak fizetést: azoknak az oktatási intézményeknek a tanárai maradtak a bérük nélkül, amelyekben az igazgatók elutasították a minisztérium csökkentési kérelmét. A szakszervezetek szerint az oktatási miniszter fagyasztotta be a kifizetéseket.

Jasna Jankovic, az egyik tanügyi szakszervezet szóvivője a sajtónak azt mondta: egyetlen, az oktatásra vonatkozó törvény sem tartalmaz olyan rendeletet, amelynek értelmében csökkenteni lehetne a sztrájkoló tanügyi dolgozók bérét, amennyiben a minimális munkát teljesítik.


Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 54.91.41.87 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »