Budapest: 11.09°
HUF/EUR: 341.32
szechenyi
Hírek » Részletek

Ne lépj át rajta! 69 halálos munkahelyi baleset 2014-ben


A LIGA Szakszervezetek április 28-án reggel 5 és 7 óra között villámakciót tartott a Munkahelyi balesetben elhunytak és megsérültek nemzetközi emléknapján, a 2014-ben Magyarországon munkahelyi balesetben elhunyt 69 munkavállaló emlékére.

A Keleti pályaudvar előtti téren a LIGA aktivistái 69 emberi körvonalat rajzoltak fel, sorszámozták őket, és tájékoztatták az arra járókat a tavalyi baleseti statisztikákról. Az akció szlogenje: ne lépj át rajta!

A LIGA Szakszervezetek szerint nem csak arra kell felhívni a figyelmet, hogy a munkahelyi balesetek száma (19.661) elrettentően magas, és hogy statisztikailag hetente meghalt valaki egy ilyen baleset következtében, de arra is, hogy a munkaügyi felügyeletek száma egyre csökken, miközben az ellenőrzések során évek óta az a tapasztalat, hogy a munkaadók 70-80%-a nem tart be minden munkavédelmi szabályt.

Az emléknapot először 1984-ben a Kanadai Közalkalmazottak Szakszervezete tartotta meg, majd 1996-ban emelkedett a nemzetközi napok közé az ENSZ-nél is, mikor a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségének kezdeményezésére egy emlékgyertyát gyújtottak azok tiszteletére, akik munkájuk következtében vesztették életüket. 2003 óta a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO ) a Munkavédelem Napjaként tartja számon ezt a napot.

Galéria

Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 18.205.176.85 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »