Budapest: 13.28°
HUF/EUR: 334.30
szechenyi
Hírek » Részletek

A Visegrádi 4-ek XVII. találkozója, Piestany


2015. október 08-09-ig a Visegrádi Országokban működő katonák reprezentatív szervezetei vezetőinek XVII. találkozója (V4-ek) került megrendezésre Piestany-ben. A tanácskozáson Czövek János elnök, Szendrei Zoltán alelnök és Bácskai István elnökségi tag képviselték a Honvédszakszervezetet.

A szlovák katonai érdekvédelmi szövetség (ZVSR) rendezte meg a 17-ik találkozót 2015. október 8-11-ig. A rendezvényt Tomás SVEC elnök nyitotta meg és köszöntötte a megjelent szervezetek delegációit, valamint Piestany város polgármesterét és a szlovák hadsereg Granit Hotelek vezérigazgatóját, akik megtisztelték jelenlétükkel a rendezvényt. Tomás Svec rövid tájékoztatást adott az egy éves szlovák elnöksége alatt történt eseményekről és ismertette a találkozó programját.

A visegrádi országok reprezentatív, érdekképviseleti katonai szervezeteinek vezetői, tisztségviselői, valamint a litván katonai érdekképviseleti szövetség elnöke látogatott Szlovákiába. A vendégek megtárgyalták a fegyveres erőknél katonai szolgálatot teljesítők szolgálati körülményeikben bekövetkezett változásokat és azok hatásait az elmúlt egy év során, valamint megtárgyalták a kialakult migráns helyzettel kapcsolatos intézkedéseket és annak kezelését. Külön napirendben foglalkoztak a katonák élet-, és szociális körülményeinek javításával és a szolgálati nyugdíj és korkedvezménnyel.

A nap folyamán csatlakozott a szlovák hadsereg Vezérkari Főnöke, Milan Maxim tábornok, aki élénken érdeklődött a V4-ek érdekvédelmi szövetségének munkája iránt. Bácskai István a Honvédszakszervezet elnökségi tagja tájékoztatott a Honvédszakszervezet szervezeti felépítéséről, az elmúlt év során elvégzett feladatokról és jövőbeni terveiről. Marian BABUSKA a lengyel delegáció vezetője beszámolt arról, hogy szervezetük a Minisztériummal megfelelő kapcsolatot épített ki. Tájékoztatott, hogy a miniszter a katonák illetményemelését jelentette be. Zdenko BARANEC a szlovák érdekképviseleti szervezet tisztségviselője elmondta, hogy a 2013-ban a tisztújítás után újjászervezték a szervezetüket, nagy hangsúlyt fektettek az aktív állomány munkába történő bevonására. Munkájukkal elérték azt is, hogy a katonákat érintő kérdésekben a Minisztérium kikéri, meghallgatja véleményüket.

Jozef Kalivoda a cseh érdekképviseleti szervezet tisztségviselője előadásában ismertette, hogy a cseh érdekképviseleti szervezet munkamódszerében is jelentős változás történt az elmúlt időszakban. Informális találkozókkal erősítették szervezetük és a Minisztérium közötti kapcsolatot, aktívan vesznek részt az érdekképviseleti tevékenységben.

Laimonas Jakas a litván érdekképviseleti szervezet vezetője beszámolt arról, hogy a szervezet 2009-es megalakulása után 2011-ben csatlakozott az EUROMIL-hez, akik segítségével sikerült megerősíteni a képviseletet, melynek tagjai jelenleg is folyamatosan bővülnek. A katonák szociális, lakhatási problémáinak megoldására fektetnek nagy hangsúlyt.

A találkozón részt vevő delegációk közös közleményben foglalták össze tapasztalataikat, melyet a cikkhez csatolva megjelenítünk.

Másnap a korai reggeli után a Piestany reptéren múzeumlátogatással kezdték a programot a delegációk, ahol a Magyar Honvédségben is rendszeresített eszközökkel találkozhattunk. A következő helyszín Kosariska volt, ahol M. R. Stefanik tábornok emlékművét katonaitiszteletadással koszorúzták meg a résztvevők. Több érdekes előadás hangzott elerről a történelmi időszakról.

Trenčínben szárazföldi erők parancsnokságára utaztak a delegációk, ahol Andrej NOVOSAD tábornok, a szervezet parancsnoka fogadta a résztvevőket. A tábornok bemutatta a parancsnokság felépítését és a szervezet előtt álló fontosabb feladatokat. Az előadás után a konferencia résztvevőivel történt kötetlen beszélgetésen a szárazföldi haderőnem parancsnoka megismerkedett a Visegrádi Országokban működő katonák reprezentatív szervezeteinek céljaival és kifejezte elismerését munkájukkal kapcsolatban.

A tábornok kitért a Magyarország déli határain kialakult helyzetre, a Honvédségnél szolgálatot teljesítő katonák helytállására, erőfeszítéseire a migráns helyzettel kapcsolatban. A delegációkat egyébként is a migráns helyzet élénken érdekelte, többször került napirendre, tapasztalatainkat érdeklődéssel hallgatták és méltatták a magyar katonák embert próbáló munkáját. A találkozó résztvevői döntöttek arról is, hogy 2016-ban a XVIII. V4-es konferencia Csehországban kerül megrendezésre és a találkozó idejéig a soros elnöki tisztséget Roman DOBA látja el.

Szöveg: Szendrei Zoltán

Hivatkozás: http://www.hsz.hu/rovatok/akt/a_visegradi_negyek_tizenhetedik_talalkozoja_piestany/
Galéria

Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 52.23.234.7 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »