Budapest: 21.95°
HUF/EUR: 333.02
szechenyi
Hírek » Részletek

Bérmegállapodás a Tüke Busznál


Sikeresek voltak a szakszervezet bértárgyalásai a pécsi Tüke Busznál. A buszvezetők alapórabérét és hűségpénzét is emelték, egyben megegyeztek több évre szóló, inflációhoz kötött bérfejlesztésben is.

Hétfőn délután megállapodott a pécsi Tüke Busz Zrt. vezetése és a cég mellett működő Független Demokratikus Szakszervezet (FDSZ) a buszvezetők béremeléséről.

Hofekker Ferenc, az FDSZ elnöke elmondta: a gépkocsivezetők alapórabére 3, a ledolgozott évek után járó hűségpénz pedig több mint 20 százalékkal emelkedik.

- Ez átlagban megközelíti a bruttó 6 százalékos béremelést – emelte ki Hofekker Ferenc. – A megállapodásnak köszönhetően minden sofőr fizetése növekszik, ám kiemelten dotálja a régebb óta a cégnél dolgozó szakembereket.

Hétfőn megegyezés született többek között egy tisztességes, inflációhoz kötött hosszabb távú, kiszámítható béremelésről is. Az elnök a szakszervezet egyértelmű sikereként értékelte a hétfői megállapodást, amire több mint egy éve vártak. Mint mondta: nem akartak többet, mint egy tisztességes béremelésről szóló ajánlatot, ezt hétfőn megkapták és el is fogadták.

- Rendkívül hálásak vagyunk az utasoknak és a tőlük az elmúlt időszakban érkezett pozitív visszajelzéseknek – utalt Hofekker a sztrájkkészültség és az éhségsztrájk hírének váratlanul pozitív fogadtatására. – Jól látszik, hogy hiába próbálták meg egyes önkormányzati lapok a sofőrök ellen hangolni a lakosság többi részét, az embereket nem lehet olcsó csúsztatásokkal félrevezetni. Nem értek el többet, mint hogy felszínen tartották a témát. Ám a pécsieknek az a rétege, amely rendszeresen utazik helyi járatú buszokon pontosan tudja, hogy messze nem vagyunk túlfizetve, és a céljaink is ugyanazok: fenntartható tömegközlekedés, amelyet finanszírozni tud tartani a város, az utazóközönség, és amelyből a tapasztalt, jó szakemberek sem szökdösnek külföldre.

Az FDSZ a megegyezést követően visszavonta a sztrájkkészültséget. A szakszervezet elnöke leszögezte: természetesen ezt követően is ugyanilyen kitartóan dolgoznak a munkavállalók jogaiért, az utasokért és a fenntartható pécsi tömegközlekedésért.

Hivatkozás: http://www.pecsinapilap.hu/cikk/Bermegallapodas_a_Tuke_Busznal/197569/

Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 54.172.234.236 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »