Budapest: 19°
HUF/EUR: 331.08
szechenyi
Hírek » Részletek

Elhunyt Demján Sándor


Életének 75. évében 2018. március 26-án elhunyt a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke. A LIGA Szakszervezetek részvétnyilvánítást küldött a VOSZ részére.

Demján Sándor évtizedeken át határozott és korrekt tárgyalópartnere volt a LIGA Szakszervezeteknek. Többször hangsúlyozta, hogy a VOSZ érdekképviseletként a mindenkori demokratikusan megválasztott kormánnyal és a szociális partnerekkel párbeszédre törekszik. Azt képviselte, fontos a szakszervezetek léte, azért is, hogy a munkáltatóknak tárgyalópartnerei legyenek. Mindezért szakszervezetek létrehozását sürgette a kis- és középvállalkozásoknál is.

A LIGA Szakszervezetek Demján Sándor elnöksége alatt együttműködési megállapodást írt alá az általa vezetett érdekképviselettel, valamint közös akciókat szervezett és közös pályázatokat bonyolított le.

Demján Sándor beszédeiben a munka tiszteletét emelte ki, és azt hangsúlyozta, aki dolgozik, azt tisztelni kell. Ezzel a tisztelettel búcsúzik a LIGA Szakszervezetek együttműködő partnerétől, és részvétét fejezi ki a családtagoknak, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének.

(Képünkön Demján Sándor a LIGA Szakszervezetek 25 éves ünnepségén.)


Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 54.162.159.33 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »