Budapest: 5°C
HUF/EUR: 320.82
szechenyi
Hírek » Részletek

EVDSZ taggyűlés


2018. április 25-én az EVDSZ V. Taggyűlését tartotta Budapesten. A taggyűlésen a LIGA Szakszerveztetek elnöke, Mészáros Melinda is felszólalt. 

Az V. Taggyűlés célja az EVDSZ VII. (Tisztújító) Kongresszus által elfogadott program és az EVDSZ 2017. évi munkaprogram teljesülésének értékelése, és az időközbeni változások, kilátások elemzése volt.

Az ülés első napirendi pontjaként az EDDSZ elnöke, dr. Szilágyi József számolt be a IV. Taggyűlés óta – 2017-2018. évben – végzett munkáról. Ezt követően a Pénzügyi beszámolót fogadták el a küldöttek.

Ezt követően került sor a Felügyelő Bizottság jelentésére, amely a pénzügyi beszámolót egészítette ki. Ennek a napirendi pontnak Ácsi Péter volt az előterjesztője. Ezt követően hozzászólásokra és vitára került sor, illetve a küldöttek határoztak a két beszámolóról.

Az ebéd után a Felügyelő Bizottság beszámolójára került sor, majd ismét az EDDSZ elnöke terjesztette be a szervezet 2018. évi pénzügyi tervét. Ács Péter mindezt a Felügyelő Bizottság jelentésével egészítette ki.

A Testület elfogadta a beszámolót, a pénzügyi beszámolót, a felügyelő bizottság beszámolóját és az EVDSZ 2018. évi pénzügyi tervét. A hozzászólások, a vita, és a határozathozatalt követően dr. Szilágyi József zárta le az V. Taggyűlést.

Az ülés dokumentumai és részletes beszámolói az EVDSZ honlapjáról  letölthetők. 

Galéria

Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 54.166.212.152 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »