A bérnyomás lehet a gazdaság modernizációjának kulcsa?

Bár a magyar munkatermelékenység reálértéke 2015 és 2024 között 18 százalékkal emelkedett – ami jelentősen felülmúlta az Európai Unió 5,5 százalékos átlagos növekedését –, a magyar gazdaság teljesítménye még mindig elmarad a fejlettebb uniós tagállamokétól. Az elmúlt évtizedben tapasztalt érdemi felzárkózás ellenére az egy ledolgozott munkaórára jutó GDP 2024-ben sem érte el az EU-s átlagot. A helyzetet tovább nehezíti, hogy a 2020-as éveket kísérő egymás utáni válságok, a magas infláció, az energiaársokk és a beruházások visszaesése erősen megtörték a korábbi lendületet.

A gazdasági szerkezet egyik legsúlyosabb problémája a mélyben rejlő kettősség: míg a külföldi tulajdonú nagyvállalatok kiemelkedő termelékenységet mutatnak, a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) jelentős része alacsony hozzáadott értékű tevékenységet végez. A fejlődési lehetőségeket ráadásul a beruházási aktivitás tartós gyengülése is korlátozza. Az OECD adatai szerint a beruházások 2022 és 2025 között 16 százalékkal estek vissza. Ez a tendencia közvetlen veszélyt jelent a jövőbeli hatékonyságra, hiszen a munkavállalók nem jutnak hozzá időben a legkorszerűbb technológiákhoz, eszközökhöz és digitális infrastruktúrához.

Ebben a gazdasági környezetben kiemelt szerep hárul a szakszervezetekre és a munkavállalói oldalra, amelyek számára a termelékenység és a bérek kapcsolata nem elméleti, hanem közvetlen érdekérvényesítési kérdés. Gyakran elhangzó munkáltatói érv, hogy a bérek növelésének szigorúan követnie kell a termelékenység korábbi javulását. A közgazdasági összefüggések ugyanakkor azt mutatják, hogy ez a kapcsolat fordítva is működik: maguk a magasabb bérek is a termelékenység növekedésének kikényszerítőivé válhatnak.

Ha a munkaerő ára emelkedik, a vállalatok kénytelenek hatékonyabb munkaszervezésre átállni, automatizálni, technológiai fejlesztéseket végrehajtani és nagyobb figyelmet fordítani a szakképzett munkaerő megtartására. A bér- és a termelékenységpolitika így nem választható el egymástól. A minimálbér és a garantált bérminimum dinamikus emelése nem akadálya a fejlődésnek, hanem éppen az alacsony hatékonyságú modellek feladását és a modernizációt ösztönző tényező.

A demográfiai folyamatok és a munkaerő-tartalékok szűkülése miatt a kizárólag olcsó munkaerőre és a foglalkoztatás létszámbeli bővítésére építő extenzív növekedési modell végleg kifulladt. A tartós bérfelzárkózáshoz és a versenyképesség javításához a gazdaság szerkezeti átalakítására van szükség: magasabb hozzáadott értékű termelésre, a kkv-szektor technológiai felzárkóztatására és a munkavállalók folyamatos képzésére.

 A 2026 őszén következő bértárgyalások és egyeztetések során a szakszervezetek számára kulcsfontosságú szempont, hogy a megtermelt jövedelemből és a hatékonyságnövekedésből mekkora arányban részesül a munkaerő a béreken keresztül, és mekkora hányad marad a vállalati profitoknál. A tartós felzárkózást nem az olcsó munkavállalók, hanem a magasabb hozzáadott értéket előállítani képes, megfelelően megfizetett és folyamatosan képzett munkaerő biztosíthatja.