Jogszabályi változásokból adódó módosítások

A GINOP-5.3.4-16 konstrukció keretében a LIGA Szakszervezetek által megvalósított projektek keretében létrejött szakmai anyagokat, dokumentumokat a fenntartási időszakban a jogszabály módosításokból adódóan a következő változások érintik, melyeket ebben az összefoglalóban jól láthatóan jelzünk:

A munkáltatónak biztosítania kell a feltételeket annak érdekében, hogy a munkavédelmi képviselő a jogait gyakorolhassa, így különösen

c) egy választási ciklusban, a képviselő megválasztását követő egy éven hat hónapon belül legalább 16 órás képzésben, ezt követően évente legalább 8 órás továbbképzésben való részvétel lehetőségét.

(- 1993. évi XCIII tv. 75. § (2) Annak érdekében, hogy a munkavédelmi képviselő az érdekegyeztetéssel kapcsolatos tevékenységét elláthassa, megválasztását követő hat hónapon belül képzésen kell részt vennie, amely csak rendes munkaidőben történhet.)

 

1993. évi XCIII tv. 54. §

(3) *  A munkáltató a kockázatértékelést, annak részeként a kockázatkezelést és a megelőző intézkedések meghatározását – eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában – a tevékenység megkezdése előtt, azt követően indokolt esetben, de legalább 3 évente köteles elvégezni de legalább 5 évente köteles elvégezni. Az 56. §-ban meghatározottak a kockázatértékelésben kerülnek rögzítésre. Indokolt esetnek kell tekinteni.

Változások, amik nem érintik a projekt keretében készített munkavédelmi anyagokat, de a munkavédelmi szakemberek számára fontosok lehetnek:

 

A jogszabályból adódó változásokról, aktuális hírekről, a munkabaleseti statisztikákról a Nemzetgazdasági Minisztérium Munkavédelmi Irányítási Főosztály honlapján találnak információkat:

https://mvff.munka.hu/#/

 

A 2024. szeptember 2.megjelent Tájékoztatás az orvosi alkalmassági vizsgálatokról

Változtak az orvosi alkalmassági vizsgálat szabályai

https://mvff.munka.hu/#/20240902_mv_tajekoztatas_az_orvosi_alkalmassagi_vizsgalatokrol

 

Változások a munkavédelmi törvényben

https://www.ergonom.hu/hireink/140/valtozasok-a-munkavedelmi-toervenyben

 

A munkavédelmi dokumentumokra vonatkozó új szabályok 2025-től

https://jogkoveto.hu/tudastar/munkavedelmi-dokumentumokra-vonatkozo-uj-szabalyok-2025

 

A Munkavédelmi törvény módosításával több szempontból is egyszerűsödik a munkáltatók helyzete

https://www.nak.hu/tajekoztatasi-szolgaltatas/jogszabalyok/235-jogszabalyi-osszefoglalo/108131-a-munkavedelmi-torveny-modositasaval-tobb-szempontbol-is-egyszerusodik-a-munkaltatok-helyzete