30 éves a Honvédszakszervezet

„A Honvédszakszervezet (HOSZ) hiteles és megbízható partner; segít abban is, hogy sikeresen végre tudjuk hajtani a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program feladatait” – jelentette ki Szabó István honvédelmi államtitkár szeptember 14-én Balatonakarattyán.

30 éves a Honvédszakszervezet

A HOSZ harminc esztendős fennállása alkalmából rendezett ünnepi küldöttgyűlésen Szabó István kiemelte: a megalakuláskor a HOSZ jogelődje, a Katonai Érdekvédelmi Szövetség az érdekképviselet szakterületén hatalmas és nagyon különleges feladatot vállalt, amelyet az utódok azóta is sikeresen végeznek.

„A HOSZ szakemberei megfelelően tudnak fellépni az állami és a honvédelmi vezetés felé azért, hogy elérjék céljaikat. Fennállásuk alatt sok katonacsaládon tudtak segíteni, emellett pedig egy irányba tekint a Honvédelmi Minisztériummal és a Magyar Honvédség vezetésével” – emelte ki az államtitkár.

Szabó István szerint a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program középpontjában az ember, a katona áll, és ezen a ponton kapcsolódik a programba a HOSZ is. „A vezetők azt szeretnék, ha katonáink olyan társadalmi megbecsültséget kapnának, amelyet megérdemelnek. Ehhez szeretnénk hozzájárulni olyan törvényi háttérrel és illetményrendszerrel, amely a jogállásukat élethosszig tartó pályán támogatja” – közölte az államtitkár.

Dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka úgy vélte: noha az érdekérvényesítés alapvetően a parancsnok feladata, a Honvédszakszervezet bizonyította: szükség van a munkájára.

„A parancsnok figyelmét, látásmódját gyakran rá kell irányítani azokra a gondokra, problémákra, lehetőségekre és jó dolgokra is, amelyek befolyásolhatják az egyes döntések meghozatalát. Szerintem elsősorban ezért kell gratulálni a szakszervezetnek. Példaértékű, ahogy a honvédségen belüli érdekképviseleti szervek dolgoznak” – vélte a parancsnok.

Az elöljárók nem csak szavakkal, hanem különböző elismerésekkel is köszönetet mondtak a szakszervezet dolgozóinak. Czövek János, a HOSZ elnöke az ajándéktárgyak átadása mellett elmondta: 1991. szeptember 14-én az alapítók nem csak harminc évre, hanem még hosszabb távra terveztek, és a köszönet hangjai mellett kifejezte reményét, hogy az elődöknek igazuk lesz. Kiemelte: a harminc esztendő egyetlen harca sem volt hiábavaló; a szervezet szakemberei mindig nagy odaadással, figyelemmel végezték munkájukat.

A fennállásának harmincadik esztendejét ünneplő szakszervezetet köszöntötte - többek között - Doszpolyné Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke, Soós Gyula alezredes, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 6. Hadkiegészítő és Toborzó Központjának parancsnoka, Varga István, a Honvédségi Dolgozók Szakszervezetének elnöke, Póda Jenő, a Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár elnöke, valamint Dobson Tibor, a Magyar Rendvédelmi Kar elnöke.


honvedelem.hu