„Nehezen találjuk az utat”

2022 május végétől két hét állásidőre küldi a dolgozókat a Tungsram, amely cég júliustól 1600 munkavállaló elbocsátását jelentette be. Sallai Gábort, a Tungsram Dolgozók Szakszervezetének elnökét kérdezzük a kilátásokról.

„Nehezen találjuk az utat”

Félő, hogy a klasszikus lámpagyártás leáldozása véget vet a Tungsram működésének. Sallai Gábort, a Tungsram Dolgozók Szakszervezetének elnökét kérdezzük, lát-e olyan utat, amely egy jövőbeli kilábaláshoz vezet?  

- Úgy gondolom, hogy már sokkal korábban el kellett volna kezdeni foglalkozni a kiút keresésével, ha a munkáltató a jelenlegi állományt meg szerette volna tartani. Ma nem látok esélyt arra, hogy olyan üzleti modellt állítson fel a vállalat, amely az elbocsátással fenyegetett 1600 embert megmentené.

Milyen kezdeményezései vannak a Tungsramnak a termelés kibővítésére, átalakítására?

- Vannak próbálkozások, például a vertikális farm-projekt, ahol mesterséges megvilágítással termesztünk növényeket, de ez egyelőre két-három főt foglalkoztat, és arra nincs remény, hogy a kísérleti projektből hirtelen komoly termelőüzem legyen. Annak idején a tulajdonos azt ígérte, hogy „gyártsunk akár kávéfőzőt, de mindenképpen megyünk tovább”. Sajnos a gyakorlatban ezt úgy valósította meg, hogy különböző start up-okba fektetett, kisebb cégekbe, és nem a jelenlegi munkaerő alternatív foglalkoztatását célozta meg. Egy növényházi lámpát is fejleszt a Tungsram – a kérdés az, hogy ezt milyen mennyiségben vennék meg a világpiacon.

A szakszervezetek számára mikortól volt látható, hogy baj van?

- Ez már a General Electric idejében észrevettük, hogy elvitték a fejlesztéseket és inkább Kínából árulnak ledlámpákat. Ezt a folyamatot már tíz éve látjuk.

Most viszont a lejtmenet a csődvédelembe futott… 

- A Tungsram csődvédelmet kért, a 126 éves cég bejelentette, hogy csoportos létszámleépítés keretében a mintegy 3100 munkatárs közül 1600-tól válik meg a második félévben. Az első elbocsátások júliusban kezdődnek meg.   

Van e a szakszervezetnek stratégiája, amit el szeretne érni a jelenlegi helyzetben?

- Jelenleg a csoportos létszámleépítés kapcsán konzultációt folytatunk a munkáltatóval – nem sok eredménnyel. Szerettünk volna pluszjuttatásokat elérni azoknak a dolgozóknak, akiket elküldenek. Annyira mínuszban van a cég, hogy reális esély nem sok van rá, a héten le is zárulnak a konzultációk. Fontosnak tartjuk, hogy a vállalat tegyen meg mindent azokért a dolgozókért, akiket el fog bocsátani, álláskeresésben, önéletrajz készítésben segítséget nyújtsanak, hogy a munkaerőpiacon megtalálják magukat, hiszen 20-30 éve itt dolgozó emberekről beszélünk, akik például soha nem írtak önéletrajzot.

Véleményed szerint valamilyen kormányzati szerepvállalás segíthetne-e?

- Létezik egy európai forrás, az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap, amelyből dolgozóknak támogatást lehetne nyújtani. A forrást a kormány tudja lehívni: mi azt szorgalmazzuk, ha van rá lehetőség, tegye meg.

Ez a folyamat elindult már hivatalosan?

- Egyelőre a vezetés felé jeleztük, a vállalaton belül ugyanis van egy kormányzati kapcsolattartó személy, bízunk abban, hogy ezt a vállalat tovább viszi. Emellett a LIGA Szakszervezetek elnökét, Mészáros Melindát kértük, hogy egyeztessen ebben a kérdésben. Azt is kértük tőle, hogy segítsen például abban, hogy legyenek állásbörzék, tudjunk segítséget nyújtani az elbocsátott dolgozóknak. Az állásbörzéket a Munkaügyi Központok szerveznék, ide elkel a kormányzati segítség. 

Legutoljára februárban írtunk rólatok, amikor a vállalat felmondta a kollektív szerződés egy-egy pontját, amivel – és ezt Ti időben észre vettétek – jócskán megrövidítette a dolgozókat.

- Pontosan a végkielégítés juttatásait csapolták meg akkor, illetve a felmondási időt, mert akkor már látszott, hogy elbocsátások következnek. Most értünk el ide; így, a módosítások miatt, lényegesen kevesebb pénzzel küldik el az embereket.

Hadd tisztázzuk, jogilag lehetséges, hogy egy létező kollektív szerződésből három pontot felmond a munkáltató?

- Sajnos a kollektív szerződésünkbe hosszú évekkel ezelőtt belekerült egy olyan kitétel, amely értelmében a szerződést bármelyik fél módosíthatja 3 hónapos felmondási idővel. Azért került bele, mert úgy gondolták az akkori aláírók, hogy ezzel a Munka törvénykönyve esetleges változásait rugalmasan tudják követni – de ez most visszafelé sült el! Ha ez a pont nem lett volna benne, akkor nem lehetett volna ezt a szerződés egészének a felmondása nélkül megtenni.

Ez ellen nem tudtunk fellépni, mert kollektív szerződés módosítása kapcsán nem lehet sztrájkot szervezni... ugyan a bértárgyalások miatt tudnánk sztrájkolni, de látjuk hogy olyan szintre süllyedtünk, hogy már védőfelszerelések rendelésével is gondok vannak.

Halljuk, hogy a gyárak egyrészében előre hozták a nyári leállást. Lehet, hogy sokak számára ez végleges lesz?

- Május 30-tól a Tungsram Group öt hazai gyárában, Budapesten, Kisvárdán, Hajdúböszörményben, Nagykanizsán és Zalaegerszegen két hetes leállás lesz. Hogy végleges lesz-e ezt most senki nem tudja.

Továbbra is foglalkoztat a kérdés, hogyan lehet hagyni, hogy évtizedes termelési kultúra, operátor és mérnökgárda elvesszen?

- Nemrég kísérleteztünk egy lövedékálló mellény gyártásával, amely prototípusa egészen jól teljesített, úgy tudom, el is fogadták. A kormány rendelhetett volna, ezzel tudta volna a segíteni a stratégiai partnerét. Ez valamiért nem valósult meg. De ahogy mondtam korábban, ezek nem olyan méretű fejlesztések, amely a további termelésre garanciát jelenthet.

Mindenesetre sajtócikkekben én is olvasok ötleteket, de konkrét információim nincsenek. Annyi világos, hogy az elbocsátásokkal kapcsolatban az ITM vagy a LIGA Szakszervezetek próbál segítséget nyújtani, de sajnos nem voltunk még hasonló helyzetben sem, ezért úgy tűnik a vállalat is nehezen látja, mit lépjen, és mi, szakszervezetek is nehezen találjuk az utat.

K.L.