Honvédségi béremelés

Szeptembertől átlagosan 26%-os béremelésben részesülnek a katonák. Czövek Jánost, a Honvédszakszervezet elnökét kérdeztük a részletekről.

Honvédségi béremelés

- Úgy tudom, egy kezdő honvéd szeptembertől 400 ezer Forint bruttó fizetést kaphat. Ez mekkora emelés a korábbiakhoz képest? 

- A 2022. augusztus 31-i 12/2002. HM rendelet határozza meg a béremelés részleteit. E szerint a legénységi állománycsoport (szerződéses legénységi állomány) bérei 28 százalékkal emelkednek. Az altisztek bérei 26,5 százalékkal, a tiszti állományé pedig 25 százalékkal lesznek magasabbak, mint korábban. Így állománykategóriánként eltérő béremelés történik.

Mindez a hivatásos és a szerződéses állományra egyaránt vonatkozik.

 

- Lehet-e tudni, hogy a Honvédszakszervezet korábban milyen béremelést próbált elérni?

- Ahogy más LIGA szakszervezetek is, az inflációnál magasabb béremelésre készültünk.

- Mennyire elégedettek a katonák a jelenlegi emeléssel?

- Az emelés a szeptemberi fizetésre már vonatkozik, de a katonák ezt október első napjaiban kapják meg. A Honvédszakszervezet minden egyes fizetésemelést üdvözöl és pozitívan fogad. Mindez az illetményemelés első üteme, a második ütem 2024. január elsején lép életbe, mellyel kapcsolatban a tárgyalásokat később fogjuk megkezdeni.

Örömmel fogadtuk a béremelést, amely úgy tűnik, egyrészt az inflációnál nagyobb, másrészt egy többlépcsős béremelési terv része.

- A béremeléshez társulnak-e többletfeladatok?

- A béremelést a katonák szolgálatellátásának elismeréseként kaptuk, mert a honvédelmi miniszter a honvédség készenlétét fokozta és olyan országvédelmi feladatok kerültek meghatározásra, amelyek korábban nem jelentkeztek.  Megerősítésre került a keleti országrész védelme, a határőrizetnél segítünk a déli határszakasz biztosításában, ezen felül a NATO elvárásoknak megfelelően a kijelölt erőkkel közös együttműködési feladatokat hajtunk végre a gyakorlótereken.

- Köszönöm az interjút. 

k.l.