Ülésezett az Esélyegyenlőségi Bizottság

A Szakszervezetek a helyreállításért projekt keretében a LIGA Szakszervezetek Esélyegyenlőségi Bizottsága 2022. október 13-án a Zoom-on keresztül tartotta bizottsági ülését.

 

Az ülésen részt vett: Tóth Istvánné, Szabó Ferencné, Gál Zsuzsanna, Méhes Zsolt, Nagy Sándor, Szíjártó Zsolt és Szabó-Zsura Brigitta. 

A megbeszélés első napirendi pontja a Bizottság 2022. május 26-27-én, Kecskeméten tartott: „Az esélyegyenlőség megjelenítése a szakszervezeti munkában, különös tekintettel a koronavírus okozta hatások kezelésére” című rendezvény értékelése volt.

A bizottsági tagok egyetértettek abban, hogy az esemény sikeres volt és a tematika vonatkozásában a jövőben is célszerű követni azt a típusú programfelépítést, amely lehetőséget ad a résztvevőknek kötetlen, olykor játékos formában kifejteni a véleményüket (véleményvonal) és megvitatni azt. Ezzel a módszerrel minden résztvevők sikerült bevonni a témára épülő beszélgetésbe.

Az előadástémák és az előadok kiválasztása a bizottság tagjai szerint jól sikerült. Az előadók sikeres dolgozták fel a rájuk bízott témakört és az előadások során elhangzó kérdések alapján elmondható, hogy gondolatébresztő hatással volt a megjelentekre.

A bizottsági tagok a rendezvény témájának utókövetése céljából javasolták egy hírlevél elkészítését.

A rendezvény egyik sikereként került értékelésre, hogy több olyan résztvevő is volt, akik első alkalommal találkoztak a Bizottság munkájával és köztük több fiatal szakszervezeti tag is volt.

Ezt követően az Esélyegyenlőségi Bizottság tagjai megvitatták az aktuális rétegérdekeket érintő témák. Így szó volt az EU 2019/1158-as irányelvének az átültetéséről, ezen belül is kifejezetten kitértek az apasági szabadság mértékének a kérdésére. Beszéltek az EU nemek közötti bértranszparenciát előmozdító irányelv javaslatáról és az ILO C190-es egyezményének fontosságáról.

Szabó-Zsura Brigitta