Évközi bérkompenzáció a Bunge Zrt.-nél

2022 október 20-án a Növényolajipari Dolgozók Szakszervezete abban állapodott meg a vezetéssel, hogy a Bunge Zrt munkavállalói egységesen 5% alapbéremelésben részesülnek, illetve azok a kollégák, akiknek az alapbére nem éri el a 650 ezer forintot, egyszeri, 150 ezer forint támogatást kapnak - tájékoztatott Kanizslai László, a szakszervezet titkára.   

Évközi bérkompenzáció a Bunge Zrt.-nél

Kanizslai László elmonta, a szakszervezet számot vetett azzal, hogy a 2022-es infláció jelentősen eltér az előrejelzettől.

Ekkor a szakszervezet már különböző csatornákon értesült arról, hogy több cég évközi bérkompenzációt alkalmaz, hogy segítsen a munkavállalóknak a nehéz helyzetben. A Növényolajipari Szakszervezet ezért felvette a kapcsolatot a vezetéssel, és 2022. augusztus 8-án sor került az első egyeztető tárgyalásra. Itt a szakszervezet elmondta érveit, és adatokat közölt az inflációról.

A szakszervezet a bérkompenzációra megfogalmazta az ajánlatát, amely szerint vagy 10% alapbéremelést, vagy egy havi plusz bér kifizetését kérték a munkavállalók számára. A menedzsment elismerte, hogy a szakszervezet érvei jogosak, de azzal érveltek, hogy a Bunge Zrt. nem ismeri az évközi emelést, mert ez megzavarná a pénzügyi tervet. Ezt az érvet a szakszervezet nem tudta elfogadni. Ekkor a menedzsment kért egy hónapot, hogy a felsőbb vezetéssel egyeztessen.

Szeptemberben újabb megbeszélésre került sor, ahol már közeledtek az álláspontok, de még nem történt megegyezés. 

Végül 2022. október 20-án tört meg a jég. A szakszervezet és a mendzsment közösen jelentette be, hogy a Bunge Zrt munkavállalói egységesen 5% alapbéremelést kapnak, illetve azok a kollégák, akiknek az alapbére nem éri el a 650 000 Ft-t, egyszeri, 150 000 Ft támogatásra jogosultak. "Azért fontos kihangsúlyozni, hogy alapbért veszünk figyelembe, mert így a műszak pótlék, túlóra, stb. nem számít bele."- pontosított a szakszervezeti titkár, majd hozzátette: - "Természetesen nem mindenki örült ennek a megoldásnak, de a dolgozók jelentős része, mintegy 80%-a jó eredménynek értékelte a megállapodást. Volt olyan kolléga, aki felhívott, és az üzemi kollektíva nevében gratulált, megköszönte mindenki munkáját, aki részt vett a tárgyalás sorozaton".

"A következő, szintén igen nehéz feladat, a jövő évi béremelés tárgyalása lesz" - zárta beszámolóját Kanizslai László, a Bunge Zrt. szakszervezeti titkára. 

-k