Évet zárt az Alföldvíz Szakszervezet

2022. december 13-án évzáró testületi ülést tartott az Alföldvíz Szakszervezet Békéscsabán. A találkozón részt vett Herczeg Tamás, a választókerület országgyűlési képviselője is.

Évet zárt az Alföldvíz Szakszervezet

A találkozón elhangzott, a 2022-es év történelmi jelentőségű volt az Alföldvíz Zrt. életében, és ennek fontos szerepe volt a szakszervezetnek is. Komoly eredmény, hogy ebben az esztendőben sikeresen lezajlott a vállalat integrációja a Nemzeti Vízművek Zrt.-be úgy, hogy a cég központja Békéscsabán maradt, a tulajdoni hányada – ami által az ellenőrzési jogköre, a felügyelőbizottsági tagsága is – megmaradt a városnak, és a bérek is rendezésre kerültek.

A találkozón a szakszervezet vezetői, Bende Flóra és Miskéri László értékelték az éves tevékenységet, amely keretében a hároméves bérmegállapodásból adódó 4 százalékos béremelés újratárgyalását javasolták. Ezt követően a 2022-ben nyugdíjba vonult szakszervezeti tag munkatársak munkáját ajándékkal köszönték meg.

-l