Jövőhét kedden végre tárgyal az MTV a sztrájkbizottsággal

A sztrájkbizottság a kollektív szerződést szeretné visszaállíttatni, közben 21-re szakmai demonstrációt hirdetett.
Kedden reggel tárgyal a Magyar Televízió sztrájkbizottsága a kuratóriummal - közölte Lázár András, a sztrájkbizottság elnöke csütörtökön Budapesten. Ezzel nagyon fontos előrelépés történt - mondta sajtótájékoztatóján a sztrájkbizottság elnöke, hozzátéve: eddig a vitás kérdéseket a menedzsment a kuratóriumra „mutogatva” elhárította magától.

Az elnök kitért arra is, hogy a cafetériáról és a kollektív szerződésről is folytatódtak a tárgyalások. Mint mondta, ismét követelték a kollektív szerződés felmondásának visszavonását. Erre egyértelmű választ nem kaptak - közölte. Hozzátette: azt követelik, hogy az idei üzleti tervben szerepeljen a kollektív szerződés szociális juttatásainak finanszírozása. Megjegyezte: három hónapuk van arra, hogy valamilyen megállapodást kössenek.

A sztrájkbizottság január 21-re hirdetett szakmai demonstrációt, amelyre a televíziós, kulturális szakmát és az érdekképviseleteket hívják. Lázár szerint nagy az érdeklődés, a színészek, a filmipar, a múzeumok mellett a könyvtárak, képviselői is szólnak majd az MTV-ért. Várják az Országgyűlés kulturális bizottságának képviselőit is.

Az elnök hozzátette: a társadalom mellett a politikának is üzenni szeretnének, amely jelen pillanatban „süket fülekkel” ül valahol, és nem érzékeli, hogy egy társadalmat alakító kulturális intézmény megszüntetéséért „vívnak néhányan csatát” azokkal, akik a közszolgálati Magyar Televízió megmaradásáért küzdenek.

Lázár András szerint ha a Magyar Televízió január 22-ig nem teljesíti nemzetközi kötelezettségeit finanszírozási gondok miatt, akkor az súlyos következményekkel járhat. Példaként említette, hogy a médiumot kizárhatják a nemzetközi közvetítésekből, információs hírcsatornákból. Felhívta az illetékesek figyelmét, hogy „ne packázzanak”, azonnal intézkedni kell.

Forrás: MTI