Az EU kétharmadában csökken idén a reálbér

Az Európai Unió tagállamainak többségében az idén csökken a reálbér a német szakszervezeti szövetség (DGB) hétfőn megjelent elemzése szerint. A 27 tagország közül várhatóan 18-ban csökken a reálbér, átlagosan 0,8 százalékkal.

Magyarországon a tavalyi 4,9 százalékos visszaesés után 1,4 százalékos csökkenés következhet. Magyarország így a reálbér változása alapján összeállított lista 21. helyén áll.

Az első Bulgária, ahol tavaly 4,2 százalékkal, az idén várhatóan 2,8 százalékkal nő a reálbér. Az utolsó Románia, ott 2010-ben 4,7 százalékos csökkenést mértek, az idén pedig 4,5 százalékos visszaesés lehet. A bérek nem tartanak lépést az inflációval, a helyzetet pedig nehezítik a számos országban bevezetett megszorítások - áll az elemzésben, amely szerint "európai méretű bércsökkenési spirál" alakulhat ki.

További veszély az úgynevezett Euró Plusz Paktum, amelynek értelmében a jövőben megszűnik a bérek inflációhoz kötése, vagyis hozzáigazítása a pénzromlás mértékéhez - figyelmeztet a német szakszervezeti szövetség mellett működő Hans Böckler alapítvány gazdaság- és társadalomtudományi intézete (WSI). Tavaly a huszonhetek közül 13 tagállamban csökkentek a reálbérek. A legnagyobb mértékű, 8,2 százalékos visszaesés a súlyos adósságválsággal küzdő Görögországban volt.