A munkaügyi kapcsolatok semmibe vétele már a közúti közlekedést veszélyezteti

A LIGA Szakszervezetek elfogadhatatlannak tartja, hogy a Gemenc Volánnál alvállalkozóként működő Tribune Ventures Hungary Zrt.-nél balesetveszélyes állapotban indítanak útnak távolsági buszokat, miközben minden felelősséget folyamatosan azokra a munkavállalókra hárítanak, akiknek bére rendszeresen késik, munkahelyük pedig egy hajszálon függ.

A munkaügyi kapcsolatok semmibe vétele már a közúti közlekedést veszélyezteti

A munkaügyi kapcsolatok terén lassan az állatorvosi lóhoz hasonlítható vállalkozásnál folyamatosan és rendszeresen merülnek fel olyan problémák, amelyek forrása - a menedzsment szerint - csakis a munkavállalók helytelen hozzáállása lehet. A helyzet azonban inkább az, hogy a végletekig leterhelt sofőröket egészen egyszerűen nem fizetik ki időben, akik felemelik hangjukat, azokat kirúgják, akik pedig nem hozzák a vezetés által vágyott profitot, azokat lopással vádolják.

A fővállalkozó, a vagyonkezelő és az illetékes minisztérium hozzáállása, mely szerint a szakszervezet kiemel és eltúloz egyes részleteket, teljességgel elfogadhatatlan egy olyan helyzetben, amikor 50-100 ember élete is múlhat azon, hogy a menedzsment kispórolja a biztonságos üzem fenntartásához szükséges költségeket vagy nem.

A LIGA Szakszervezetek ezért felszólítja a menedzsmentet, hogy a munkavállalók, az utazóközönség és a vállalkozás érdekeit egyaránt szolgáló munkabéke érdekében azonnal hagyjanak fel a nem megalapozott vádaskodásokkal, és kezdjék meg az érdemi tárgyalásokat a szakszervezetekkel a bérek rendszeres kifizetéséről, a munkahelyi- és közúti közlekedési biztonság feltételeinek mindenkori biztosításáról, és a rendezett munkaügyi kapcsolatok kialakításáról.

SZAKSZ Volán Orangeways Tribune autóbusz