Erővel kirekesztett küldött az újabb EDDSZ kongresszuson

A januári elnökválasztó kongresszus után az EDDSZ - az ügyészség elmarasztaló észrevételei miatt - május végén újabb kongresszust hívott össze. A téma - többek között - a költségvetés elfogadása volt. És most is - mint már hagyományosan -, az eseményre nem engedték be azokat a küldötteket, akik nem voltak szimpatikusok a szervezőknek.

Erővel kirekesztett küldött az újabb EDDSZ kongresszuson

A küldött szó itt nagyon fontos. Mert Gaskó Istvánt, az MSZ EDDSZ tagdíjfizető tagját, a Miskolci Alapszervezet által pecsétes papíron delegált küldöttjét nem Dr. Cser Ágnes hívja-, vagy nem hívja meg az MSZ EDDSZ kongresszusára. Őt a tagok küldik. És ha demokratikusan megválasztott képviselőt nem engednek a döntéshozásban részt venni, sőt, mi több, erővel rekesztik ki, akkor az bűncselekmény.

Egészen röviden ez történt ma (is).

Habár Gaskó István bemutatta az igazolást arról, hogy ő a Miskolci Alapszervezet küldötte, a biztonsági őrök(?) egyszerűen kilökdösték az épületből. Az ajtó ezután bezárult, ezáltal további mintegy ötven küldött is kintrekedt. (Ők a kávézóban várták, hogy jobbra forduljon sorsuk.)

A rendőrség kiérkezésekor ugyanaz a tehetetlenség mutatkozott meg a rend őrein, mint legutóbb. Habár egyértelmű volt, hogy bűncselekmény van folyamatban, senki sem intézkedett. Olyannyira, hogy amikor egyszercsak megint kinyílt a székház ajtaja, és a küldöttek elkezdtek libasorban beáramlani, a sorba beálló és békésen befelé igyekvő Gaskó Istvánt újra kilökdösték az ajtóból, miközben a jelen lévő, és ezt végignéző járőrök nem tettek semmit.

A hivatalos iratok bemutatása, a felek kikérdezése, és a lökdösés végignézése után a járőrök parancsokna közölte, szerinte itt nem történt bűncselekmény, nincs a rendőrségnek tennivalója. Mindez azért is különösen érdekes, mert a legutóbbi - kísértetiesen hasonló - eset miatt a BRFK Szervezett Bűnözés elleni Főosztályán büntető eljárás indult egyesülési jog megsértése alapos gyanújával ismeretlen tettes ellen.

EDDSZ Cser Gaskó