Az MSZP ne bábáskodjon a szakszervezetek mellett

Éppenhogy bejelentette a Munkát-Kenyeret Mozgalom elnöke, Komjáthi Imre, hogy szakszervezetet szervezne a közmunkásoknak, mindjárt másnap televíziós interjúban „röpült rá" a hírre az MSZP, személyesen Nyakó István.

Az MSZP ne bábáskodjon a szakszervezetek mellett

Az MSZP-s országgyűlési képviselő úgy fogalmaz, a szakszervezethez az MSZP-nek szervezetileg semmi - és minden - köze lesz. Szerinte az MSZP-nek, mint élő szervezetnek, szüksége van lelkiismeretre, amelyet ez a szakszervezet adhat meg számára.

Hogy hol volt a párt lelkiismerete, amikor kormányzásuk idején számtalan munkavállaló-ellenes intézkedést hoztak, rendszerint kifejezetten a szakszervezetek tiltakozása ellenére - nem tudni.

A LIGA Szakszervezetek ezért azt kéri a Magyar Szocialista Párttól, hogy ne bábáskodjon a szakszervezetek mellett, ne akarjon örök barátja lenni azoknak a munkavállalóknak, akiket a maga idejében ugyanúgy kizsákmányolt, mint minden eddigi kormány.

A pártoknak és a szakszervezeteknek világosan el kell különülnie egymástól, mert érdekeik csak időlegesen és esetlegesen eshetnek egybe. Míg a szakszervezetek minden körülmények között a munkavállalók érdekeit védik, addig a pártok ezt szinte kizárólag ellenzékben tartják fontosnak, kormányra kerülésük után kevésbé.