A munkavállalók helyzetének változása Magyarországon - 1989-2013

A jelenlegi magyar valóságban az átlag munkavállalók, alkalmazottak helyzete összességében véve nem ad okot optimizmusra: az elmúlt években a munkabérek vásárlóereje csökkent, a munkavállalók munkaideje nőtt, a munkahelyek bizonytalanok, az állás, megélhetés elvesztésének réme mindennapossá vált és amennyiben a munkavállaló elveszti a munkáját, az elhelyezkedés időtartama hosszabb időt vesz igénybe, mint évekkel korábban. A magyar munkaerőpiac már meglévő - strukturális - problémáit súlyosbította a 2008-ban kirobbant válság, amelyből a magyar (KSH) és európai (EUROSTAT) adatok elemzése, hazai és külföldi jelentések, kutatások, felmérések alapján mai napig nem képes kilábalni az ország.

A munkavállalók helyzetének változása Magyarországon - 1989-2013

A munkaerőpiac állandósult problémái:

  • a gazdaság már meglévő strukturális problémái a válsággal tovább mélyültek, a munkahelyek/álláshelyek hiánya stagnáló probléma  
  • bár az elmúlt években az aktivitási ráta nőtt, az inaktív népesség és a munkanélküliségi mutatószámok kedvezőtlenek, több esetben romlottak (tartós munkanélküliek, az ellátásból kiesettek valamint veszélyeztetett csoportok: egyes korosztályok - fiatalok, 50 év felettiek - alacsony képzettségűek, fogyatékkal élők, kisgyermekes nők, etnikai csoportok stb.)
  • az élőmunka adóterhei magasak, amik tovább rontják az amúgy is gyenge adómorált és adóelkerülésre ösztönöznek, a feketefoglalkoztatás továbbra is jelentős
  • a még mindig viszonylag nagylelkű szociális ellátórendszer (szociális segélyek, nyugdíjrendszer) szintén a feketefoglalkoztatást erősíti, másrészt viszont az ellátórendszer hiányosságai (például: idősgondozás, gyermekellátó-rendszer) elsősorban a nők foglalkoztatására negatívan hatnak.

Az 1990-es gazdasági bővülést követően a válság erőteljesen csökkentette a potenciális gazdaságbővülés lehetőségeit és mára beruházás szempontjából a visegrádi országok közül Magyarország a legkevésbé vonzó célországgá vált. A gazdasági növekedési mutató alapján a négyből hazánk negyedik a sorban.

Magyarország európai uniós vállalása 2020-ra a foglalkoztatási ráta 75 %-ra emelése. A foglalkoztatás csökkenése már 2007-ben elkezdődött, a munkakereslet tartóan visszaesett. KSH adatok szerint Magyarországon a 15-64 évesek között 1998 óta eltelt időszakban a ráta még a 60 %-ot sem érte el. A 2009-2013-as időszakban a ráta csúcsa 58,2 %[1] volt. Európai viszonylatban is alacsony a munkaerő-piaci részvétel, különösen a nők esetében. A visegrádi országok közül Magyarországon a legalacsonyabb a foglalkoztatási ráta.

Magyarországon foglalkoztatáspolitikai szempontból a legmarkánsabb előrelépés a szakpolitikai intézkedések eredményeként (szociális ellátások, korkedvezményes nyugdíj, rokkantsági feltételek szigorítása, nyugdíjkorhatár emelése, stb.) az aktivitási ráta emelkedésében nyilvánul meg.[2]  Ugyanakkor a demográfiai folyamatok (születések száma csökken, idősek száma arányában nő) kedvezőtlen irányban hatnak, csökkentik az aktivitást.   

A versenyszférában a munkahelyek száma, ezen belül is a kis- és középvállalkozásoknál dolgozók száma 2006 óta csökken, különösen az építőiparban. A versenyszférán kívüli támogatott munkahelyek száma nő, azonban ez csak statisztikai adatokban jelent javulást, mivel a közmunkaprogramok valós foglalkoztatás-bővítő hatással nem járnak.

A közelmúltban a statisztikákban kimutatható foglalkoztatási többlet túlnyomó részét a közmunka adja, kisebb részben a migráns munkavállalók és a fehéredés is hozzájárul a látszólagos bővüléshez.

A közfoglalkoztatás eredeti célja szerint olyan átmeneti, határozott időtartamú foglalkoztatás (tranzit foglalkoztatás), ami támogatja a tartós munkanélkülit a munkaerőpiacra való visszatérésben. A tapasztalatok szerint azonban elenyésző számban kerülnek vissza a közfoglalkoztatottak az elsődleges munkaerőpiacra, azon belül is a versenyszférába. A közmunka-programok az elmúlt három évben többször is átalakításra kerültek, azonban főleg a vidéki, egyébként is kritikus munkaerő-piaci helyzettel jellemezhető területeken a munkavállalók kiszolgáltatva, a megélhetéshez sem elegendő bérért, gyakran emberhez méltatlan körülmények között dolgoznak.

A munkavállalási célú migráció az elmúlt években ugyan átmenetileg gyengült a válság hatására, és statisztikailag is alulmarad a környező országokhoz viszonyítva, azonban a migrációs potenciál magas, a kivándorlást tervezők száma jelentős. Miközben egyes becslések szerint mára közel félmilliót[3] is elérte a munkavállalási célból Magyarországot elhagyó magyarok száma, egyre nő azok száma is, akik megfelelő felkészülés, előzetes tájékozódás híján kellemetlen tapasztalatokat szerezve rövid időn belül hazatérnek.

A KSH munkanélküliségre vonatkozó adatai szerint a 2013 I. negyedévében a munkanélküliek száma 509 ezer fő, a munkanélküliségi ráta pedig 11,8% volt. A mutatók az utóbbi időben stagnálnak. Különösen riasztó a fiatalok tartósan magas munkanélküliségi rátája.[4] A munkanélküliek közül magas az ellátás nélküli álláskeresők száma (ennek oka az ellátási rendszer változásaiban is keresendő, pl. a munkanélküli ellátás időtartamának változása, az ellátások szűkítése), illetve a tartósan, egy éven túl állást keresők aránya. A visegrádi országok közül jelenleg csak Szlovákiának rosszabb a munkanélküliségi rátája.

Az állami foglalkoztatási szervnél bejelentett álláshelyek száma változó tendenciát mutat, azonban erősen dominál a támogatott munkahelyek száma, a nem támogatottaké pedig tartósan csökken. Az elsődleges munkaerőpiacon jelenlévő munkáltatók jellemzően nem veszik igénybe a munkaügyi központok munkaközvetítési szolgáltatásait. Kedvező fejlemény, hogy az atipikus foglalkoztatás kismértékben bővült, bár kérdéses, hogy ez mennyiben annak az eredménye, hogy a munkaadók a foglalkoztatás költségeinek csökkentése érdekében papíron csökkentik a munkaidőt.

Magyarországon a minimálbér gyorsabb ütemben növekedett a versenyszféra átlag béreihez és az inflációhoz képest míg, annak távolsága nominálisan nőtt a versenyszféra átlagbéreitől köszönhetően a bázishatásnak. A társadalombiztosítási járulékokat is tartalmazó minimum munkaerőköltség az átlagos munkaerőköltség 35-40%-a közt mozgott, ami európai viszonylatban is magas ráta. Szokás hivatkozni arra, hogy a magas minimálbér a foglakoztatást szűkíti és különösen az alacsonyan képzett munkaerő elhelyezkedési problémáit mélyíti. Ez különösen a kis- és középvállalkozási szektorban okoz problémát, mivel többnyire ezen szektor foglalkoztatottjai azok, akik a bérminimum vagy ahhoz közeli bérért dolgoznak. Ugyan 2013-ban a visegrádi országok között Magyarország a második helyen áll minimálbér tekintetében, azonban az európai viszonylatban még így is igen alacsony. A magyar átlagos munkaerő-költség a fejlett európai országokéhoz képest szintén alacsony.

További probléma, hogy az a nettó bér, amit az átlag munkavállaló hazavisz szintén kevés. Az élőmunkára rakódó meglehetősen magas terhek jelentősen megdrágítják a foglalkoztatást, ami a feketefoglalkoztatást ösztönzi. A szakpolitikai lépések ellenére európai viszonylatban még mindig az egyik legmagasabb az adóék (csak Németországban és Belgiumban magasabb, de ott jelentősen több a munkavállalók nettó bére). A közterhek munkavállalók és a munkáltatók által az állam számára befizetett aránya közel 50 %, ami különösen a legkiszolgáltatottabb, alacsony jövedelmű csoportok számára kedvezőtlen (2011-ben Magyarországon kétgyermekes, két kereső felnőttből álló család esetében 37,74 százalék, míg egy gyermek nélküli, átlagkeresetű felnőtt esetében 49,38 százalék).

Az adómorál alacsony, a rendszerből évről évre adófizetők tömegei tűnnek el, a közteher egy egyre szűkülő rétegre terhelődik, akik cserébe már a saját nyugdíjukban is egyre kevésbé bízhatnak. A reálbérek csökkenése a válság kitörése óta folyamatos, elsősorban a közszférában. Jelentős növekedés a versenyszférában sem tapasztalható.

Az egykulcsos jövedelemadózás szintén számos problémát vet fel a munkavállalók érdekeinek szemszögéből. Egyrészt óriási bevételtől fosztja meg a költségvetést, amelyeket újabb bevételekkel (elvonások) kell kipótolni. Aggályos továbbá az is, hogy ez a fajta adóztatás felnagyítja a jövedelemkülönbségeket, aláássa az arányos közteherviselést, illetve rontja a társadalmi kohéziót.

A szegénységben élők aránya a kilencvenes évek végéhez viszonyítva nőtt (1998-as 6 %-ról 2012-es 14 %-ra, TÁRKI), a középosztály (1998-ról 42%-ról 2012-re 30%-ra, TÁRKI) arány jelentősen csökkent. 

A közel 20 év alatt kialakított társadalmi párbeszéd rendszere az Országos Érdekegyeztető Tanács megszüntetésével leépítésre került. A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) munkájában a kormányoldal csak megfigyelőként szerepel. A háromoldalú, országos szintű érdekegyeztetési fórumok, vagy csak a versenyszféra (Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma), vagy csak a közszféra (Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács) érdekegyeztetését látják el. Európai értelemben vett, fejlettebb demokráciákban jól működő, országos szintű, a köz- és magánszférát egyaránt lefedő, a munkavállalók összességével foglalkozó háromoldalú érdekegyeztető fórum Magyarországon jelenleg nem létezik.

A piacgazdaságoktól eltérően Magyarországon ágazati szinten nem alakult ki a kollektív béralku azon rendszere, miszerint a bérek, béremelések alsó korlátját a két közvetlenül érdekelt fél, a munkavállalók és munkáltatók képviselői határozzák meg egy szabad, és kölcsönös alkufolyamat keretében. Az ágazati kollektív szerződéssel lefedett munkavállalók aránya, illetve a vállalati bérmegállapodással rendelkezők aránya alacsony. A gyakorlatban a bérek alakulása elsősorban a munkáltatói döntésektől és közvetlenül a piactól függ, a kollektív béralku gyenge lábakon áll.

A nyilvántartott munkaügyi konfliktusok 1990-et követő pár évben jelentős mértékben növekedtek. Az egyéni viták, munkaügyi perek 1990-től 1995-ig szintén ugrásszerűen emelkedtek. A kollektív akciók az 1989-es, gyors növekedésüket követően évi 25 körül stagnáltak (1997-ben érték el a csúcsot 37 kollektív akcióval). A sztrájkok száma a 2000-es években újra növekedett, de nem érte el a 90-es évek elején szervezett munkabeszüntetések számát. Az elmúlt években a törvényi változtatások jelentősen megnehezítették és sértették a munkavállalói kollektív érdekérvényesítés ezen formáját.   

A munka törvénykönyvének változásai szintén kedvezőtlen helyzetbe hozták a munkavállalókat. Az elmúlt években az elsődleges célok a munkaerőpiac rugalmasítása, illetve a versenyképesség növelése voltak, azonban ezek a célok a gyakorlatban az adott magyarországi munkaerő-piaci körülményei között a munkavállalók kiszolgáltatottságának növekedéséhez vezettek.  A munkajognak a polgári joghoz történő közelítése figyelmen kívül hagyja azonban a munkajog sajátos természetét, a felek eltérő érdekérvényesítő képességeit, valamint a munkáltató erőfölényét. Ilyen kedvezőtlen változtatásnak tekinthető a munkavállalók jogvédelme szempontjából többek között a felmondás szabályainak lazítása (elállási jog, felmondási indokok újraszabályozása, felmondási idő, eljárási szigorítások (védekezés lehetősége), közlés szabályai, határozott idejű munkaviszony felmondása, a munkaviszony jogellenes megszüntetésének a következményei stb.), a kártérítési felelősség, a végkielégítés számításának, valamint a szabadság kiadására vonatkozó szabályoknak a hátrányos változása. A munkavállalók jogvédelme tehát a munkaviszony létrejöttétől a megszűnéséig terjedő valamennyi stádiumban hátrányosan változott. A közszférában alkalmazottak esetében, különösen a fegyveres és rendvédelmi dolgozókat érintette hátrányosan a kollektív munkajog, a kollektív szerződés megkötésére vonatkozó szabályok változtatása, mivel ellehetetlenítette a munkavállalók jogainak szakszervezeti, kollektív képviseletét.

A munkavédelem terén is vannak problémák. A vállalkozások döntő része a társaság fennmaradása érdekében munkavédelmi juttatásokkal nem, vagy csak alig látják el munkavállalóikat. Az előírt munkavédelmi intézkedések elvárt szintjének teljesítése adott esetben, az alvállalkozói láncolat legvégén álló sokadik alvállalkozóra hárul. A kis- és középvállalkozások a szerény bevételeik mellett törekednek a kiadásaikat minimalizálni, a költséghatékonyságot növelni, ezáltal a munkavédelemre egyre kevesebb jut. A munkabiztonságra szánt költség aránytalanul alacsony szintű és a beszerezhető munkavédelmi termékek közül is inkább az olcsóbb, kevésbé tartós és/vagy hatékony eszközök beszerzésére fordítódik.  Az aránytalan munkahelyi elvárások, a munkahely elvesztésének félelme, a felfokozott munkatempó, az állandó időhiány, stresszhatásként lépnek fel a munkavállalók körében. A munkahelyi stressz és az abból következő pszichoszomatikus megbetegedések mára tényleges, kezelni való problémává váltak.

Összehangolt szakpolitikai döntésekkel elsődleges lenne reális célok kitűzésével a munkahelyteremtő gazdaságpolitika megvalósítása, a munkavállalók biztonságának és a munkavédelemnek az erősítése, a progresszív adózás visszaállítása, s ezek által a társadalmi kohézió növelése. Ezen célokhoz járul hozzá a társadalmi partnerek érdemi bevonása is. Az európai viszonylatban alacsony munkabérek és magas munkabérterhek mellett valós foglakoztatás-bővítést az adott körülmények között nem lehet elérni.

2013. június 26.

  • Kelemen Melinda
  • Dr. Kéri Ádám
  • Somlai Szilárd
  • Bajor Tamás


[1] 2012. július-októberi adat. Nők esetében ez 53 % -ot jelentett 2012 nyarán, illetve a férfiak esetében 63,7 % volt 2012. augusztus-november között.

[2] 2009. I. né.: 61 %, 2013. I. né: 64,1 %, csúcs: 2012: július-október 65,1 %.

[3] A német statisztikai hivatal (Destatis) adatai szerint 2012-ben több mint 50 ezer magyar költözött Németországba, 30 százalékkal több mint egy évvel korábban. Az Ausztriában foglalkoztatott magyarok létszáma az idén már elérte az 54 ezret. Becslések szerint 2012-ben Nagy-Britanniában 20 ezret meghaladó számban kértek adószámot magyar állampolgárok, a brit bevándorlási listán a magyar állampolgárok a 10. helyen szerepelnek.

[4] Az adatokat egyébként érdemes fenntartással kezelni, tekintve, hogy a statisztika csak a regisztrált munkanélküliek kapcsán nyújt információt, és a feketefoglalkoztatás is árnyalhatja a képet. A KSH adatai ILO útmutatás alapján számított számai módszertani okokból részben eltérhetnek a Nemzeti Munkaügyi Hivatal regisztrációra alapuló adataitól, de összhangban vannak.