Munkajogi kihívások az EU-ban

Az Európai Bizottság 2013. október 21. napján konferenciát szervezett az Unió munkajogi kihívásaival összefüggésben. Ennek keretében áttekintették a vonatkozó közösségi joganyagot, a gazdasági válság hatásait, a tagállami válaszokat, illetve azt, hogy miként lehetne a közösségi joganyagot továbbfejleszteni.

Munkajogi kihívások az EU-ban

Elsőként rögzítendő, hogy a munkajog túlnyomórészt tagállami hatáskörbe tartozik. Tekintettel azonban arra, hogy az egységes piacot a tagállami szabályozás érinti, így uniós normák is vonatkoznak a területre. Ezeknek a jellemzője az, hogy un. keretszabályokat és minimum sztenderdeket állítanak fel. Az első, legfontosabb dokumentum az un. Green Paper[1], mely célul tűzi ki a munkajogi szabályozás modernizációját, a rugalmas munkaerőpiacot, a szakmai átmenetek lehetőségét, a mobilitást, a sérülékeny csoportok hatékonyabb jogvédelmét és a fekete munka elleni harcot. További normák ezen a területen a munkaerő-közvetítésről szóló irányelv[2], a munkaidő irányelv[3], valamint a külföldi munkavégzést szabályozó irányelv[4].

A gazdasági válság komoly kihívások elé állította az egyes tagállamokat. Többségük a munkaviszonyra vonatkozó szabályanyagot úgy változtatta meg, amely csökkentette az állások biztonságát, növelte a munkaidőt és gyengítette a szakszervezeti jogokat. Az Unió fontosnak tartja azt, hogy ne csupán gazdasági közösség legyen, hanem egy olyan érdekközösség, ahol az emberi jogokat, illetve a munkavállalók jogait is megfelelően tiszteletben tartják. Az egyes tagállami megoldások komoly vitát generáltak. Az országok egy része a munkaerőpiac rugalmasításának egyetlen eszközét a deregulációban és a munkavállalói jogok megnyirbálásában látja. Ezzel szemben a másik csoport ezt un. neoliberális politikának tartja, amely nem szolgálja az egyes országok tényleges érdekeit. Ezzel összefüggésben rámutattak, hogy nincsen olyan statisztika, amely egyértelműen kimutatná a megszorító, illetve jogkorlátozó intézkedések pozitív hatását. A kihívást a válságon kívül a globalizáció is fokozza. Ameddig kínai alapanyagokkal olcsó külföldi munkaerőt foglalkoztatnak, addig azon európai gazdaságok, ahol a fő kérdés a munkaidő csökkentése, és a munkavállalók jogai, nem tudnak versenyezni. Portugália példája szemléltette legjobban a kialakult helyzetet:

A portugál szabályozás a hazai Mt. változásának az irányvonalát követi. Bővítették a munkaviszony megszüntetésének az eseteit, korlátozták a végkielégítéseket, befagyasztották a minimálbért, csökkentették a jutalmakat, alacsonyabb túlóra bérezést vezettek be, rugalmasították a túlóra elrendelésének a szabályait, a kollektív jogokat korlátozták, kiterjesztették a határozott idejű szerződések maximális időtartamát, a munkáltatóknak bértámogatást nyújtottak és elősegítették a fiatalok foglalkoztatását (gyakorlat, képzés, bértámogatás). Az intézkedések a kollektív szerződések számának drasztikus eséséhez vezettek. A kormányzat álláspontja szerint az eredmények már láthatóak, igaz lényegében statisztikai hibahatáron belüli a javulás.

Fontos területeket jelentenek a részmunkaidős foglalkoztatás, valamint a határozott idejű munkaviszonyok is. Az unió itt is minimum követelményeket határoz meg. Mindkettő része a rugalmas munkaerőpiac koncepciójának, illetve mindkettőt irányelv szabályozza. Az irányelvek olyan alapelveket rögzítenek, mint például a diszkrimináció tilalma, az önkéntesség és a visszaélések tilalma. A határozott idejű munkaviszony[5] maximális időtartama Európában 18 hónap és 5 év között húzódik meg, az átlag 3 év. A tagállamok a meghosszabbításra is lehetőséget biztosítanak, mely 1-3 alkalommal lehetséges. A határozott idejű munkaviszony a legelterjedtebb Spanyolországban és Lengyelországban, ahol 30% az aránya. Többnyire a nők veszik igénybe, de a különbség mindössze néhány százalék a nemek között. A részmunkaidős foglalkoztatás[6] vonatkozásában az irányelv a megkülönböztetés mentesség, az önkéntesség, illetve az átmenet lehetőségének jelentőségét hangsúlyozza. Fontos, hogy az egyes irányelvek meghatározzák a munkavállalók azon körét, melyekre a rendelkezések vonatkoznak, ezt mindig körültekintően el kell olvasni. (Részmunkaidős adatok íme:)

A részmunkaidő elterjedtsége:

A határozott idejű munkaviszony elterjedtsége:

A munkajogi szabályozásban felvetődik az un. single open-ended contract szükségessége, illetve az un. zero-hours contract elterjedésének a veszélye. Ennek részleteiről külön blogbejegyzés szól (lsd. LIGA web oldal: A munka joga blog). Itt csupán annyit szükséges elmondani, hogy az előbbi azt jelenti, hogy a munkajogi szabályozásban az átmeneti és a tartós foglalkoztatásra irányuló szerződések vonatkozásában az utóbbit kell véglegesíteni, az un. zero-hours contract körét pedig vissza kell szorítani. Ezen szerződések kötelmi jogi (szerződéses) viszonyt hoznak létre a felek között általában anélkül, hogy a munkaviszony előnyeit a munkavállaló élvezné. Ennek keretében a munkáltató foglalkoztatási kötelezettséggel nem rendelkezik, s a munkavállalót a szükségleteihez igazodva alkalomszerűen hívja be dolgozni. Ez elsősorban az Egyesült Királyságban ismert[7], amely koncepciót az új Mt. is bevezette.

Végezetül az Unió a feketemunka[8] elleni harcot is kiemelt prioritásként kezeli. Ezen a téren Ausztria áll a lista végén, amelyet Bulgária is vezet. Magyarország szintén „előkelő” helyen található. Az európai átlag ezen a téren 9%, Kelet-Európában pedig 18%. A fekete foglalkoztatás jellemzője az, hogy míg korábban az alacsonyabb státuszú állások dominálták a területet, addig most egy határozott trend eltolódás figyelhető meg a magasabb presztízsű állások irányába. Sok esetben a munkavállaló két fizetést kap. Egyet a normál munkavégzéséért, s egy másikat a túlmunkáért, mellyel a túlmunkavégzés szabályait kerülik el.

A feketemunka fő területei a háztartás, építkezés, illetve a szerelés. Indokai a következő eloszlást mutatnak: alacsonyabb ár (66%), gyorsaság (21%), szívesség (11%), egyéb indokok (jobb minőség, nem vagy alig elérhető az áru/szolgáltatás a hagyományos piacon). Itt is kérdésként merül fel, hogy a dereguláció, az adó és járulékcsökkentés-e a megoldás vagy pedig a határozott fellépés. Utóbbival összefüggésben kiemelendő, hogy a munkaügyi felügyeletek fellépése valamennyi országban visszaesett, költségvetésük csökkent. Érdekesség, hogy a feketemunka aránya éppen azon országokban a legalacsonyabb, amelyeket magas adók jellemeznek !

Az egyik trend tehát az adók és járulékok csökkentése, mely általában a munkaviszonyra vonatkozó szabályozás fellazításával is együtt jár (dereguláció). Az ezen álláspontot képviselők szerint a dereguláció munkahelyeket teremt, segít a globális versenyben, és csupán a szociális államok túlnövéseit korrigálja. Erre példaként hozzák fel Spanyolországot, Portugáliát és részben Németországot is. Ezzel szemben a másik oldal azt az álláspontot képviseli, hogy a neoliberális megközelítés alacsony GDP-vel, magas korrupcióval, a társadalmi kohézió gyengülésével, illetve magas szegénységgel jár együtt. Kiemelik, hogy a felsorolt országokban (Spanyolország, Portugália, Németország) nem telt el annyi idő, hogy elemezni lehessen a helyzetet, jelenleg csupán a bércsökkentő hatás látszik biztosan.

Végezetül valamennyi témában javasolom az ec.europa.eu oldalt, ahol valamennyi uniós kérdésben naprakész információkat találunk.

Dr. Kéri Ádám



[1](Green Paper of 22.11.2006, COM 2006, 708 final

[2] Directive 2008/104/EC on Temporary Agency Work, http://ec.europa.eu/social/main.jsp?catId=706&langId=en&intPageId=207

[3] Directive 2003/88/EC on Working Time , Communications on Reviewing the Working Time Directive, COM (2010) 106 final and COM(2010)801 final

[7] Employment Rights Act of 1996, National Minimum Wage Act of 1998.